Biblia, Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben
adott kijelentése, © 1992, Kálvin János kiadó

A nyomtatott változatot kiadta:
Eastern European Mission & BF
Heizwerkstrasse 12
A-1232 Vienna, Austria

Nyomdai sokszorosítás esetén a formátumnak és
betűtípusnak (Southern font) egyeznie kell az eredetivel.
Tíz példányt meg kell küldeni WBS Hungary
vagy jogutódja részére.

Könyörögtek mindenkihez, szabaduljanak meg felekezeti nézeteiktől, vessék el az emberi dogmákat és egyedül csak a Bibliát kövessék.

Vallották, semmi mást nem lehet megkövetelni az emberektől hitük kifejezéseként, csak ami egyértelműen le van fektetve a Szentírásban.

Hangsúlyozták, a Bibliához való visszatérés nem egy újabb felekezet létrehozását jelenti, hanem az ősegyházhoz való visszatérést.

Krisztus gyülekezetének tagjai lelkes hívei ennek a gondolkodásnak. A Bibliával, egyetlen útmutatónkkal kutatjuk az eredeti egyház tulajdonságait és megpróbáljuk azt pontosan helyreállítani.

Azt gondoljuk, nincs jogunk embertársainkat ember alkotta hitszervezetek iránti hűségre rávenni, hanem, kizárólag Isten tervének követésére szólíthatunk fel.

A fentebb elmondottakból következik, nem érdekelnek bennünket emberek által alkotott dogmák, csupán az Újszövetség példái. Nem tartjuk magunkat felekezetnek – sem mint katolikus, sem mint protestáns, vagy zsidó –, egyszerűen csak a Krisztus által létrehozott egyház tagjai vagyunk, amelyért Ő meghalt.

Pontosan azért viseljük a nevét. A kifejezés „Krisztus gyülekezete” nem felekezeti meghatározást szolgál, sokkal inkább azt fejezi ki, az egyház Krisztushoz tartozik.

Elismerjük, vannak személyes gyengeségeink és fogyatékosságaink, ez azonban csak tovább erősíti akaratunkat, hogy gondosan kövessük az egyházzal kapcsolatos isteni tervet, amely tökéletes és minden körülmények közt megállja helyét.

Mivel Isten minden hatalmat Krisztusnak adott (Máté 28:18) és Ő lett Isten szószólója „ez utóbbi időkben” (Zsidók 1:1, 2), meggyőződésünk, egyedül Krisztusnak van joga kinyilvánítani, mi az egyház és mit kell tanítania.

Egyedül az Újszövetség adja közre Krisztus tanításait, ezért egyedül kell útmutatóként szolgálnia a vallással kapcsolatos tanításokhoz és cselekedetekhez. Krisztus gyülekezete tagjai számára ez alapvető fontosságú. Hisszük, az Újszövetség változtatás nélküli tanítása vezetheti el az embereket a kereszténnyé váláshoz.

Hisszük, a vallási megosztottság helytelen. Jézus egységért imádkozott (János 17). Később Pál apostol könyörgött Krisztusban való egységért azokhoz, akiknek a nézetei megoszlottak. (I Korinth. 1)

Azt gondoljuk, az egység elérésének egyetlen módja a Bibliához való visszatérés. Kompromisszumok nem vezethetnek egységre. Bizonyos, hogy sem egyes személyeknek, sem csoportoknak nincs joga felállítani olyan szabályokat, előírásokat, amelyek iránt mindenki engedelmességgel tartozik. Helyes azonban felszólítani, „egyesüljünk kizárólagosan a Bibliát követve!” Ez tisztességes és biztonságos. Ez a megfelelő út, amin járni kell.

Ezért tehát Krisztus gyülekezetei könyörögnek a Biblián alapuló vallási egységért. Hisszük, hogy bármely, az Újszövetségben nem fellelhető dogma elfogadása, bármely Újszövetségben levő parancs elutasítása, vagy bármely gyakorlat követése, amelyet nem támogat a Szentírás, Isten tanításához való hozzáadás vagy abból való elvétel. Márpedig mind a hozzáadást, mind az elvételt a Biblia elítéli. (Galáta 1:6-9; Jelenések 22:18, 19)

Ez az oka annak, hogy Krisztus gyülekezeteiben az Újszövetség az egyetlen szabály a hitünkre és vallásgyakorlatunkra vonatkozólag.

Krisztus gyülekezetei nem esnek a napjainkban fellelhető szervezeti bürokrácia csapdájába. Nincsenek igazgató tanácsaink – kerületi, területi, nemzeti vagy nemzetközi –, sem világi irányító központok, sem ember alkotta szervezetek.

Minden gyülekezet autonómiával rendelkezik – önmagát irányítja –, és független minden más gyülekezettől. Az egyetlen kötelék a nagyszámú gyülekezet között a Krisztus és a Biblia iránti hűség.

Nincsenek naggyűléseink, évenkénti találkozóink, sem hivatalos kiadványaink. Gyülekezeteink nem szerveződnek nagyobb egységekbe gyermekintézetek, idősek otthona, missziós tevékenység, stb. támogatása ürügyén. Ilyen ügyekben a gyülekezetek részvétele szigorúan önkéntes és sem személyek, sem csoportok nem adnak ki más gyülekezetekre kötelező határozatokat.

Minden gyülekezetet helyileg igazgatnak a „gyülekezeti vének”. Ezek olyan emberek, akik megfelelnek a részletes követelményeknek, amelyeket ezzel a tisztséggel kapcsolatban megkövetel a Biblia I. Timóteus 3. és Titusz 1. fejezeteiben.

Diakónusok is vannak minden gyülekezetben. Nekik is meg kell felelni I. Timóteus 3. fejezetének.

Krisztus gyülekezeteiben öt részlet határozza meg az istentiszteletet, csakúgy, mint az első századi egyházban. Hisszük, az ottani minta fontos. Jézus mondta: „Az Isten Szellem, és akik őt imádják, szükséges, hogy szellemben és igazságban imádják.” (János 4:24) E megállapításból három dolgot tudhatunk meg:

1. Istentiszteletünket a megfelelő személy, Isten felé kell irányítani.
2. Megfelelő szellemben kell ezt megtenni.
3. Az igazságot kell tükröznie.

Igazságban imádni Istent azt jelenti, hogy Igéjéhez tartjuk magunkat, mert az Ő Igéje az igazság. (János 17:17) Ezért nem lehet egyetlen elemet sem kihagynunk, amely megtalálható Igéjében és nem vezethetünk be egyetlen olyan elemet sem, amely nem található meg benne.

 Vallás kérdésében a „hitben kell járnunk.” (II Korinth. 5:7) Mivel a hit az Ige hallásából van (Római 10:17), bármi, amire a Biblia nem jogosít fel, nem hitből van. És mindaz, ami nem hit, az bűn. (Római 14:23)

Az első században alkalmazott istentiszteletek közös eleme éneklés, imádkozás, prédikáció, adakozás és az Úrvacsora vétele volt.

Ha már megismerkedtél Krisztus gyülekezeteivel, bizonyára tudod, ezen elemek közül kettőben különbözünk a legtöbb vallási csoporttól. Engedd meg, hogy e kettőt részletesebben tárgyaljam, és bemutassam azokat az okokat, amelyek miatt ezt tesszük.

Az egyik dolog, amit legtöbbször észrevételeznek Krisztus gyülekezetei istentiszteletével kapcsolatban, az a hangszerkíséret nélküli éneklés, amelyet idegen kifejezéssel „a capella” éneklésnek nevezünk. Az énekhang az egyetlen használatos zenei eszközünk.

Egyszerűen azért van ez így, mert ragaszkodunk az Újszövetség által előírt istentisztelethez. Az Újszövetség nem említi a hangszeres zenét, ezért úgy véljük, megfelelőbb és biztonságosabb kihagyni nekünk is. Ha hangszereket használnánk, azt a Szentírás felhatalmazása nélkül tennénk.

Összesen nyolc ige szól az istentiszteleti zenéről az Újszövetségben. Ezek a következők:

1. „És dicséretet énekelvén kimenének az Olajfák hegyére.” (Máté 26:30)
2. „Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekekkel dicsőíték az Istent.” (Ap. Csel. 16:25)
3. „Annakokáért vallást tesznek rólad a pogányok között, és dicséretet énekelnek a te nevednek.” (Római 15:9)
4. „…énekelek a szellemmel, de énekelek az értelemmel is.” (I. Korinth. 14:15)
5. „…Teljesedjetek be Szent Szellemmel, beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak.” (Efézus 5:18, 19)
6. „A Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon, minden bölcsességben, tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.” (Kolossé 3:16)
7. „Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, anyaszentegyháznak közepette dicséretet mondok – eredeti nyelven ’énekelek’ – néked.” (Zsidók 2:12)
8. „Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen.” (Jakab 5:13)

Nyilvánvaló, a hangszerekről nem esik említés ezekben az igékben.

Történelmi feljegyzések szerint a hangszerek megjelenése az istentiszteleten nem következett be az időszámítás szerinti hatodik századig, és használatuk nem vált általánossá a nyolcadik század utáni időkig.

Olyan egyházi vezetők, mint Kálvin, Wesley és Spurgeon erősen ellenezték a hangszerek alkalmazását, mert nem történik róluk említés az Újszövetségben.

Egy újabb terület, amelyen észrevehettél eltérést Krisztus gyülekezetei és más vallásos csoportok gyakorlata közt, az Úrvacsorához kapcsolódik. Ezt az emlékeztető „étkezést” Krisztus vezette be, elárulása éjszakáján. (Máté 26:26-28) A keresztények az Úr halálának emlékezetére veszik. (I Korinth. 11:24, 25) Jelképei – kovásztalan kenyér és bor – Krisztus testét és vérét szimbolizálják. (I Korinth. 10:16)

Sokaktól különbözünk abban, hogy minden hét első napján veszünk Úrvacsorát. Ismételten az Újszövetség tanításaira alapozzuk ezen gyakorlatunkat, mely az első század egyházáról kimondja: „A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megtörésére,…” (Ap. Csel. 20:7)

Egyesek felvetették, hogy a szöveg nem határozza meg minden hét első napját. Ez éppúgy igaz, mint az, hogy a szombat nap megtartására vonatkozó utasítás sem mondta ki, minden szombatot meg kell tartani. Ez állt a parancsban: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.” (Mózes II. 20:8) A zsidók úgy értelmezték, minden szombatra vonatkozik. Azt gondoljuk, hasonlóképpen érvelve, „a hét első napján” minden hét első napjára vonatkozik.

Ezen túlmenően, elismert történészektől, mint például Neander és Eusebius, tudjuk, keresztények az első századokban hetenként vettek Úrvacsorát.

Bizonyára tűnődsz, hogyan lehet valaki Krisztus gyülekezetének tagja. Mik ennek a feltételei?

Krisztus gyülekezetei nem határoznak meg olyan sablonokat, amelyeket követni kellene ahhoz, hogy valaki az egyház elfogadott tagjává váljon. Az Újszövetség bemutat bizonyos lépéseket, amelyeket a kereszténnyé válás érdekében tettek az emberek. Ha valaki kereszténnyé lett, automatikusan az egyház tagjai közé került.

Mindez igaz ma is Krisztus gyülekezeteiben. Nincs megkülönböztetett szabályzat vagy szertartás, amelyet követni kellene ahhoz, hogy valaki az egyházba bekerüljön. Amint valaki kereszténnyé lesz, egyidejűleg az egyháznak is tagjává válik. Semmilyen további lépést nem kell tennie a tagsághoz.

Az egyház létrejöttének napján mindazok, akik megbánták bűneiket és bemerítkeztek, üdvözültek. (Ap. Csel. 2:38) Attól a naptól kezdődően mindazok, akik üdvözültek, az egyház tagjaivá lettek. (Ap. Csel. 2:47) Ezen ige szerint – Ap. Csel. 2:47 – Isten adta hozzá a gyülekezethez az üdvözülteket. Ezért tehát ha a megadott mintát akarjuk követni, sem nem szavazással vesszük fel a tagokat, sem pedig egy megkövetelt tanulmány elvégzését nem erőltetjük rájuk. A Megváltó engedelmes elfogadásán kívül semmi mást nincs jogunk megkövetelni tőlük.

A megbocsátás feltételeit így tanítja az Újszövetség:

1. Hallani kell az evangéliumot, mert „a hit hallásból van” (Róma 10:17)
2. Hinni kell, mert „hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni” (Zsidók 11:6)
3. A múltbeli bűnöket meg kell bánni, mert „parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek” (Ap. Csel. 17:30)
4. Jézust urának kell vallania, mert „valaki azért vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról a mennyei Atyám előtt” (Máté 10:32)
5. És be kell merítkeznie a bűnök bocsánatára, mert Péter mondta: „térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindannyian a Jézus Krisztusnak nevében a bűnök bocsánatjára” (Ap. Csel. 2:38)

Krisztus gyülekezeteinek egyik ismertetőjele, hogy hangsúlyozzák a bemerítkezés fontosságát. Mindazonáltal nem azért erőltetjük, mert ez valami „egyházi előírás,” hanem azért, mert Krisztus parancsa. Az Újszövetség tanítása szerint a bemerítkezés az üdvözülés nélkülözhetetlen része. (Márk 16:16; Ap. Csel. 2:38; Ap. Csel. 22:16)

Nem gyakoroljuk a csecsemők megkeresztelését, mert a Biblia szerint azok számára van megparancsolva, akik engedelmességgel és bűnbánattal fordulnak az Úrhoz. Egy csecsemőnek nincsenek bűnei, amit meg kellene bánni, és nem fogadható el Istenben hívő személynek.

A „keresztelés” egyetlen gyakorolt formája Krisztus gyülekezeteiben a bemerítkezés. Az eredeti görög szó, amelyből a „keresztelés” szavunk származik, jelentése „bemártani, elmeríteni, alámeríteni, bemeríteni.” Ezen túlmenően, a Szentírás mindenkor úgy mutat rá a keresztelésre, mint eltemetésre. (Ap. Csel. 8:35-39; Római 6:3, 4; Kolossé 2:12)

A bemerítkezés végtelenül fontos, mert az Újszövetség az alábbi dolgokban rögzíti szerepét:

1. Bemenetel a mennyeknek országába (János 3:5)
2. Krisztus áldozatával való kapcsolat (Római 6:3, 4)
3. Bejutás Krisztusba (Galáta 3:27)
4. Üdvözülés (Márk 16:16; I. Péter 3:21)
5. Bűnök bocsánata (Ap. Csel. 2:38)
6. Bűnök lemosása (Ap. Csel. 22:16)
7. Bekerülés az egyházba (I Korinth. 12:13; Efézus 1:23)

Mivel Krisztus az egész világ bűneiért halt meg, és mindenkit hív a kegyelmi ajándék elfogadására (Ap. Csel. 10:34, 35; Jelenések 22:17), nem hisszük, hogy bárki számára eleve el lenne rendelve az üdvözülés vagy kárhozat. Egyesek úgy döntenek, hittel és engedelmességgel járulnak Krisztus elé, és üdvözülnek. Mások elvetik hívását és kárhozat vár rájuk. (Márk 16:16) Nem azért nem üdvözülnek, mert eleve kárhozatra ítéltettek, hanem azért, mert azt az utat választják.

Bárhol is tartasz e pillanatban a Krisztus felé vezető úton, reméljük, az általa felkínált üdvözülés mellett fogsz dönteni – engedelmes hittel ajánlod neki magad és egyháza tagjává válsz!

World Bible School Hungary
Németh Ervin
6900 Makó
Szegedi u. 1/A fszt. 2.

 

Megjegyzés:

Megkeresztelkedés – a magyar bibliafordításban használt szó nem tükrözi helyesen azt a módot, ahogyan Krisztus magunkra öltése történik. Az eredetileg használt görög kifejezés a víz alá való teljes elmerítést jelenti, így nyilvánvaló, Isten nem vízzel való meghintést vagy lelocsolást kíván, hanem a halál, eltemetés és feltámadás szimbólumát jelképező bemerítkezést.

© 1995-2002 Ervin Nemeth. All rights reserved.