Még egyszer: "A politika úgy, ahogy van, amorális."
A reklámpszichológia egyik elsőrendű törvénye, hogy nem csak az számít, hogy mit mondasz és hogyan és milyen kontextusban, hanem hogy hányszor.
Tehát még egyszer: "A politika úgy, ahogy van, amorális."
Mint azt Frigyes Mester mondja, az igazság retorémák mozgó hadserege. Ez minimum azt jelenti, hogy nem kizárólag szigorúan literális értelmű szavakból álló, tisztán referenciális kijelentések léteznek, melyek igazságértékét az empirikus ellenőrzés mindig egyértelműen eldönteni képes. Kopasz-e a jelenlegi francia király vagy nem kopasz. Sötét verem-e a szerelem vagy nem az. Van-e boldogabb baba, mint a Pampers-baba, avagy mégiscsak van.
Én már megszoktam, hogy Eörsivel rengeteg dologban egyetértek, úgy látszik, őt zavarja. Legalábbis ez a látványos ignorálása annak az írásnak316, amely lényeges téziseiben nagyon jól dokumentálhatóan oly közel áll az övéhez317, és ez az eleve ellenséges kiválasztása egy olyan mondatnak, amelyet még akkor is érdemesnek talál az eltökélt félreolvasásra, ha úgy az írás szellemével, mint Eörsi politikai beállítódásával ellenkezik - erre engednek következtetni. Mindez hatásában megegyezik azzal a retorikai eljárással, amit Harold Bloom hatásiszony-elméletében "apophrades"-nek nevez.
A kérdéses mondat (melyik mondat!, hát az, hogy "A politika úgy, ahogy van, amorális") még abban a kontextusban - egy vadul általánosítás-ellenes írásban -, ahol elhangzott, sem menthető ismeretelméletileg. Túl általános ahhoz, hogy ne legyen eleve értelmetlen megkísérelni eldönteni igazságértékét. Az említett írás teljesen világossá teszi az efféle mondatokhoz való viszonyát: "mégiscsak azt látom fontosabbnak, hogy megkülönböztessünk, és ne totalizáljunk". Miért követi el mégis?
Mindenesetre nem azt követi el, amivel Eörsi vádolja. "Az értelmiségi dölyftől duzzadó filosz nem tesz különbséget Bibó és Münnich között." Ha valaki nem olvasta írásomat, simán az a benyomása támad, hogy e két politikusról értekeztem, és azt az elképesztően nihilista - vagy buta - tézist fogalmaztam meg, hogy Bibó vagy Münnich: egykutya. Ennyit a literális olvasatokról. Mert nemcsakhogy e nevek nem hangzanak el az írásomban - Eörsi "leíró" mondata viszont elég határozottan ezt sugallja -, hanem egyáltalán nem személyekre vonatkozik, de egy szociális játéktérre vagy diszkurzusra, amely akkor nyeri el értelmét, ha arra a jelentős narratív (na jó: "történelmi") tradícióra gondolunk, amely a hatalmi potenciálnak a szubjektumokra gyakorolt - nem mindig jótékony - hatását tematizálja makacsul, most már lassan két és fél évezrede. Az efféle durva retorizálás (melyik?) megbosszulja magát: lehetetlenné teszi a cáfolatot. A politikáról szóló, Eörsi által ilyen-olyan-indulattal kipécézett mondatot nem érheti el a politikusokról szóló ellenvetés: éppen Bibót, ezt a - valljuk meg - bámulatosan ritka jelenséget a politika amorális folyama úgy sodorja el egy másodperc alatt, ahogy az a történelem nagy könyvében meg van írva. Míg ezzel szemben Münnich és tsai stb. Mindez inkább alátámasztaná, mintsem cáfolná azt, hogy - már olyan régen írtam le - "A politika úgy, ahogy van, amorális."
Másodszor is, azok számára, akik Eörsi tudósítása nyomán sem találnák a Bibó vagy Münnich, tökmindegy című írásomat, megadnám az idézet kicsit bővebb kontextusát: "»A titkos szolgálat főnöke, és a titkos szolgálat ügynöke, természetesen kizárólag munkaidőben, nem a széppel és a csúnyával, a jóval és a gonosszal méri a saját cselekvéseit, hanem a szükségessel, a hasznossal, mindazzal, ami az állam nem föltétlenül nyilvánosságra hozható érdekében áll. A főnök és az ügynök itt olyan ember, akit az állam saját jól felfogott érdekében nem tornából, hanem erkölcsből mentett fel.« (Nádas: Esszék, 182-183. o.) Na, ez az a pont, ahol viszont beleférne egy kicsit több szigorúan erkölcsi naivitás. Mitől lenne szükségszerű, hogy a szükségesnek és a hasznosnak semmi köze sincs a (morális) jóhoz? Mitől lenne szükségszerű, hogy a főnök és az ügynök bármilyen hatalom amorális kiszolgálója legyen? Egy neonáci összeesküvési kísérlet leleplezése mondjuk miért ne eshetne egybe a főnök és az ügynök morális értékelésével, vagy az állam alkotmánya, amely mindezt lehetővé tette számukra, miért ne eshetne egybe a polgárok elsöprő többségének erkölcsiségével? És fordítva: hát nem az a jogtipró, nagyon is veszélyes hatalom, amely a minden körülmények közötti lojalitás fejében felmenti morálból csinovnyikjait? Nem szeretnék naivnak feltűnni. A politika, úgy, ahogy van, amorális. A mocsok birodalma, melyben nem is az a problematikus, hogy vezérelve a Wille zur Macht, hiszen minek nem, hanem az, hogy ezt rendkívül barbár, ocsmány eszközökkel vívják, egyszóval esztétikai problémák vannak vele. (Mennyivel szebb a szépirodalmi vagy a filozófiai agón, főleg, ha nem az intézményes hatalomról szól, hanem gondolatokéról, mély belátásokéról.) Bár itt megint gonoszul nem egyszerű a képlet, például amikor azt látjuk, hogy - hogy, hogy nem - alkalomadtán az a sikeres egoista hatalmi harcos, aki mellesleg a köz javát is leginkább bírja gyarapítani, hiszen ez elég jó stratégia arra, hogy hatalmon maradjon, más kérdés, hogy »a köz java« kifejezésnek van-e bármi köze a Nádas-féle tiszta morálhoz."
Az én olvasatomban elég nehéznek tűnik ignorálni, hogy az egész írás annyira masszívan ellene tart egy efféle kijelentésnek, hogy valószínűleg másképp kéne olvasni (ha pedig csupán pillanatnyi elmezavarnak látja, miért ekkora elánnal rávetnie magát, erre az egy mondatra az ezerből?). Például egy olyan nézőpontból, amely Eörsi gondolkodásmódját oly régóta meghatározza. Amely például nem elsősorban abban érdekelt, hogy elvileg és eleve védelmére keljen a politikai hatalom képviselőinek, ha igaztalanul bántanák szegényeket a mindig irigy és rosszindulatú hatalmatlanok és - ne féljünk e szótól - kizsákmányoltak. Hanem abban, hogy folyamatosan ellene tartson a hatalom természetes expanziójának, hogy gyanakodjon és leleplezzen, vagy, szebben fogalmazva, odafigyeljen, mert különben azt csinálnak vele, amit nem szégyellnek, és nem szoktak olyan nagyon szégyenlősek lenni. Négyévenként szavazhatsz, apa, mit akarsz még. Én egyáltalán nem tartom károsnak, ha a nagypolitika iránti gyanakvás totalizáló jellegű. Hihetetlenül nem bírom sajnálni az intézményesített hatalom képviselőit a "populista" vádak miatt. Morális értelemben még csak különbséget se tudok tenni az ún. "demokrácia" és a "populizmus" között. Az egyik a démoszra hivatkozik, a másik a populusra. Ezek között most hirtelen nem látok olyan nagy különbséget. Jelentés egyenlő használat: populista az, ahogy a politikai ellenfelem beszél, demokratikus az, ahogyan én. Ez ugye nem morális definíció. S ha odafigyelek arra, hogy mit mond a démosz-populus, akkor vajon demokrata vagyok-e vagy populista. Például ha azt mondja - és mondja -, hogy a politika úgy, ahogy van, amorális. Vagy azt, hogy ha kipaterolnak egy nagyfejűt, akkor ne emelhesse föl egyetlen mozdulattal egy falusi iskola többéves komplett költségvetését. Vagy hogy - ezt tegnap hallottam a nép ajkáról - meg kéne ismételni, ugyancsak fő műsoridőben, mint anno, Gyuszkó prájmminiszter 94-es, a kampánycsend előestéjén nyújtott produkcióját, amelyben, mint egy elgyötört télapó, a szegény nép iránti csillapíthatatlan kompasszióval, a halkszavú megfontoltat játszva hazudik bele a kamerába, hogy a nyugdíjak értékállósága most már aztán végképp, meg a bérből és fizetésből élőkre már egyszerűen nem rakható nagyobb teher, meg minden. Vagy a szintén a nép ajkán keletkezett "vicc", amely a képviseleti demokrácia működéséről valamint a nép választási szokásairól fogalmaz meg belátásokat: a keresztfán szenvedő Jézus Krisztus fáradtan leszól a sebeiről a döglegyeket elhajtó jóembernek: "Hagyjad, fiam, csak éhesebbek jönnek." A démosznak és populusnak persze megvan a magához való esze, de ez rendszerint kevésnek bizonyul. Politikai akaratképzési és érdekérvényesítési teljesítménye pedig - az ún. demokráciákban is - szánalmasan limitált.
Ezért lehetne neki segíteni. Nem mondom, hogy kötelező, de van ilyen hagyomány a nyugati civilizációban. Úgy hívják: "baloldali".
Viszont a legmegdöbbentőbb jegye Eörsi írásának, hogy ez az írásomra irányuló oldalvágásnak szánt kaszabolás a Nagy Magyar Alföldön Duzzadó Értelmiségi Dölyfhegyről valóban csak egyetlen mondatot tudott kiválasztani, ami nem evidensen a saját írásának szellemében fogant. Eörsi írása ugyanis voltaképpen megismétli az én írásom néhány lényeges tézisét Nádas Sascha Anderson-írásával kapcsolatban. Még a Nádas-írásból vett idézetei is ugyanazok. Ugyanaköré szervezi mondandóját, az érvelések is hasonlóak. Hasonló logika, hasonló hangvétel, még a morális alapállás is sok tekintetben hasonló. Mindketten azon a rémisztő totalizáláson szisszenünk fel, hogy "abban a logikában, ahogy Sascha Anderson oldotta meg helyzetét, vagy én oldottam meg a helyzetem, nincsen különbség". Mindketten a konkrét esetek különbségeire és nehezen formalizálható jellegére hivatkozunk, arra, hogy bűn és bűn között különbség van, arra, hogy amit Nádas anno (nem) csinált, az talán nem volt "hősies" (csak ügyesen értelmes és "svejkesen" pragmatikus), de semmi esetre sem volt bűnös, szemben a címszereplő endékás megoldásával, akit szintén megértünk és semmiképpen sem démonizálunk, de satöbbi. Mindketten ugyanazt a Nádas-idézetet használjuk annak a balhitének a demonstrálására, hogy abból, hogy a bűnbeesett gyakran használ "pragmatikus" önmentegető retorikát "önmaga" igazolására, nem következik, hogy minden nem-önmegsemmisítő pragmatika amorális, hogy a totalitárius hatalommal szembeni minden magatartás, amely nem végződik mártíriumban, bűnös.
A különféle írások különféle olvasatainak is lehetnek morális vonzatai.
És végezetül még egy gyors reklám.
Kedves nép. Démosz és populus. Gyanakodjatok a politika dolgaiban. Legyetek bizalmatlanok a politikusokkal szemben. Túlélik ők aztat. Az intézményesült hatalom mindeddig olyan természetűnek bizonyult, hogy tényleg rászolgál a gyanakvásra. Induljatok ki abból, hogy - tudjátok, miből (oké, precizírozhattok a literális olvasatok kedvéért: [főleg] a [nagy]politika [nagyrészt] [többé vagy kevésbé, de] amorális); annál kellemesebb lesz a meglepetés, ha egy szép napon arra ébredtek, hogy a politika úgy, ahogy van, morális.
Jegyzetek
315(1997)
316Farkas Zsolt: "Most így". Holmi, 1996/9.
317Eörsi István: "Az ítélkező
és ítélete", Kritika, 1997/5.