Akkor volt ám csak jó világ. És legyen még annál is jobb. Így lett kitalálva az ember. Visszafelé is akar. Érdekes, hogy Lengyel Péter mitológiájának legfőbb istensége a Tény. És, kétség sem férhet hozzá, a szót a múlt századi természettudományok és pozitivista társadalomtudományok értelmében gondolja el. Hát igen, akkor még a tény is örök volt. Nem volt annyi konkurens fikció a történettudomány kies területén, mint ma, a romlás korában. És mennyivel jobb volt minden. Budapest. Az egész Kárpát-medence. Tényleg, hogy mit csináltak a románok Kolozsvárból. Vagy a komenisták Pestből, a világ egykor legjobb városából, amire még a világ egykori mértani közepe, Bécs is irigykedni kezdett. 1896-ban.
A Macska éve volt, a kínai asztrológia szerint. Amelyben szintén 12 állati jegy van, de évenként váltják egymást. 12, vagyis 2x6. Balassa Péter Macskakő-elemzésében253 felhívta a figyelmet a 6-os szám jelentőségére. Kiindulópontja az a, később a szerző egy interjújában is hangsúlyosan emlegetett "tény", hogy a regény mottója egy hatszólamú zenemű első négy üteme, jelesül "a Ricercar a 6 jelölésű rész Johann Sebastian Bach Musikalisches Opfer (Zenei áldozat) című variációsorozatából"254, melynek "előadási ideje [...] hat perc körül szokott mozogni"255. De egyéb 6-osokra is felhívja a figyelmet. Dajka vizságlóbírónak, a régivágású, "a technicizmus előtti klasszikus, régi módszerekre" építő nyomozónak egyik legfontosabb fegyvere a "hatodik érzéke". "A veszélyesen megsebesített Király gyógyulási ideje hat hét. A hatvanezer forintot kitevő rablott összeget hatfelé" osztják, "[h]iszen a betörőbanda végül is hattagú". S "a regény ezzel a mondattal kezdődik: »Hatvan másodpercük van, amíg ideér az éjjeliőr.«"256 Balassa szerint a regény főszereplőinek száma is 6257, szerintem ezt problematikus ilyen határozottan kijelenteni. Valóban úgy tűnik, hogy regény legfontosabb téridejének, a múltszázad-végi pestinek a történetében a Balassa által is említett öt figura markánsabban kirajzolódik - a Negyedik, a Király, a Doktor, a Buborék és (legyen itt is névelő) a Bóra -, de itt rögtön beleütközünk a mű vélekedésem szerint egyik leggyengébben megoldott problémájába, az elbeszélő én problémájába. Balassa ezt az ént kettőnek veszi, korántsem ok nélkül, hiszen a történetszövés minden mozzanatában szín realista elveket követő elbeszélő egyszer az 1896-os történet szereplője, egyszer az 1986-os valóságra kislányát nevelő író. De van valami kényszeredett abban, hogy az öt ponyvaregény-szereplő mellé besoroljuk a művészregény-szereplő Írót, csak azért, hogy itt is kijöjjön a 6-os, ráadásul erősen argumentálható, hogy e kettő sajnos egy és ugyanaz. Ez "tényszerűen" ugyebár nem lehetséges, hát akkor hogyan. Én művészi fogásra gyanakszom. Ilyenből egyébként több is van a regényben, de ez magasan a legművészibb. Az azonosságuk feltevését erősíti, hogy a dikció, a retorika, a világnézet, az ideológiák ugyanazok.258 Formálisan sem mindig elkülönített szövegekben szólalnak meg - a zárójelbe tett és "Most:" kezdetű fejezetek, illetve a ponyva-történet fejezetei -, hanem ez utóbbiban mindig megszólal az előbbi énje. Mint például rögtön az első bekezdésben. A "(neked Zadar, Jugoszlávia)" kitétel, amely a kislányát oktató Író szövege, a Matróztrikós szólamában szerepel. A figyelmes olvasó a sokszázadik oldalon rájön, hogy ezek talán csak beékelések lennének, minthogy az Író-én beleszólalásai a Matróztrikós-(Negyedik-, Tűznyelő-, Bárzongorista- stb.-)én szólamába általában zárójelbe vannak téve, legalábbis a szerzői szándék valószínűleg az, hogy ekként elkülönítse őket. Más kérdés, hogy ez nem konzekvens jelzés, hiszen számos olyan zárójeles szöveg van a ponyva-én szövegében, amely biztosan nem a művész-én beékelése, továbbá számos olyan, amelyekről nem dönthető el, melyiküké. Már csak azért sem, mert nincs markáns jellemzés a dikció révén: pusztán ez alapján semmi különbség a két karakter között. A különbséget csak a történeti időre tett egyértelmű referenciák esetében lehet felismerni. A szerző olyannyira nem disztingvál, hogy például a követéses jelenet (amikor is Jankó és Buborék259 mennek az utcákon, kettejüket követi Bóra, hármójukat pedig a Bárzongorista-én) nyomasztóan túlsúlyos főszereplője a régi Pest, vagyis az Író-én fixa ideája. Egy szerelmes úri bűnözőnek, amint (szerelmébe karoló) szerelmét követi, és a "hatodik érzékével" már érzi, hogy itt gyilkosság van készülőben, bizonyára ez a legvalószínűbb lélekállapota és a legfontosabb dolga, hogy leltárt készítsen az út során bejárt összes utcanévről, azok régi neveiről (neked: a komonista neveiről), minden házról, udvarról, telekfoghíjról, gyárépületről, homlokzatról, mit bontottak le azóta, mi szűnt meg stb. Nem, ez nem kettő, itt ugyanaz a szerzői dikció borít el mindent, a későkádári kor jellegzetes nyavalygásaival és a boldog nagymagyar békeidőkre visszarévedő önámító nosztalgiával. Még erősebb érv azonban, hogy van, ahol formálisan is összefolyik a két (?) szólam, rögtön a 18. oldalon van rá egy példa, ahol egyértelműen az 1896-os Negyedik beszél, s ugyanitt, zárójel nélkül, szerepel a következő mondat: "Ekkor készült el jelentős részben a világ, amelybe majd - egy másik időpontban - megérkezel." (S ez a "te" egyértelműen az 1986-os Író kislánya.) Egységük még egyértelműbb bizonysága, hogy a Hogy volt fejezetben kétségtelenül a (volt) Bárzongoristának meséli el a történetet Marton és Dajka, ő a szöveg énje, ugyanakkor itt is megjelenik a kislányához beszélő illetőleg irodalmi problémákon rágódó Író.260 Mi következik ebből. Majd még visszatérünk rá.261
Aztán van még 6-os, amit Balassa nem említ. Például - és ez alighanem szintén kulcsfontosságú -, hogy a macskakő, a címadó jelölő, nagyjából kocka alakú, amelynek ugye hat oldala van. Ezt Lengyel is siet leszögezni, és biztosítani bennünket afelől, hogy itten szimbolikus jelentőségre is gyanakodnunk kell. De persze ki kell találni. A már említett nyilatkozat, amelyből a második kiadás fülszövege is idéz, így hangzik: "És egy kulcs a megértéshez: »A regény mottója egy Bach-mű, a Hatszólamú ricercare dallamrészlete, abban a titok.«" Jesszusmáriám, hát van titok. Valamit ki kell találnom. Van valami megfejtés. Nyilván 1 db van belőle. Viszont Szerző elfelejtette közölni a címet, ahova be kell küldeni, és nyilván ajándékokat se sorsolnak ki a helyes megfejtők között, úgyhogy ezt most kihagyjuk.262 De azért, a magunk szórakoztatására, fogadjuk el a szerző felhívását a keresésre. Ricercar. A Musikalisches Opfer témájának szerzője, Nagy Frigyes 1740-ben, a Macska évében került hatalomra, s ettől fogva a művészeteknek és a tudományoknak jó volt. Udvari matematikusának, Eulernak írta egy műkedvelő azt a levelet, amelyben kifejti ama meglátását, amely később Goldbach-sejtésként vált nevezetessé, nevezetesen, hogy minden 6-nál nem kisebb természetes szám előállítható három prímszám összegeként. Bach e műve legalább annyit köszönhet a matematikának, mint Nagy Frigyesnek. A Musikalisches Opfer mind a 10 darabjában egy-egy logikai rejtvény van, amelyet Bach tanítványa, Johann Philipp Kirnberger mind megfejtett. A Hatszólamú ricercarral kezdődik és végződik egyébként a híres "Endloses Geflochtenes Band"263, vagyis a Gödel, Escher, Bach, Douglas R. Hofstadter mesterségesintelligencia-kutató és egyéb kitűnő könyve (1979), sőt, a Zenei áldozat szerkezetére komponálja a magát az egész nagyszabású művet. Ez (talán) elsősorban önreflexivitással foglalkozik, mely a paradoxonok illetve a Gödel-tétel alapproblémája, vagy másként a rekurzivitással, amely a véges rendszernek végtelen számú effektusát lehetővé tevő Turing-gép (és a mesterséges intelligencia) alapelve és Chomsky szerint a véges taxonómiával és grammatikai szabállyal operáló nyelv végtelenségének (ami azt is jelentheti, hogy magának az emberi intelligenciának) az alapelve. A Zenei áldozat darabjainak az egyik legfontosabb eljárása is ez, melynek jelképe lehet a Möbius-szalag is, a Gödel-tétel is, vagy Martin C. Escher Vízesés című képe. Hofstadter hatszólamú fináléjában (a dialógusban hatan vesznek részt, a Szerző, a Rák (alias Nagy Frigyes, a "királyi téma" szerzője, a név a Bach-mű Rákkánonja miatt), Turing (1912-1954, a számítógépek lehetőségének első elméleti kutatója), Babbage (1792-1871, az első számítógép gyakorlati megvalósítója), valamint Achilles és a Teknősbéka (Eleai Zénón híres filozófiai meséjéből) (a schlechttemperiertes Klavier pedig egy kompjúter)) alaposan kitárgyalják e hatszólamú RICERCARt, s mintegy végmottóként a nevezetes zenedarab eredeti partitúrájának utolsó 7 üteme, illetve van egy nyolcadik is, amelybe Bach furcsa jelet rajzolt, s az utolsó szó után - RICERCAR - Hofstadter is ezzel zárja művét. Quaerendo invenietis.264 A probléma hofstadteri megközelítésének nyomait nem tudtam felfedezni a Macskakőben, s az is nagyon valószínű, hogy e számos hasonlóság ellenére Lengyel eredeti - vagyis láthatólag nem ismeri az említett művet.
Mármost 6 szólam biztosan nincs a Macskakőben. Ismétlem, szerintem körülbelül 1 van, de (nem következetesen) formálisan 3: a Negyedik, az Író és az Archaizáló (bár ez utóbbi igen csekély szerephez jut, s az is meglehetősen funkciótlan265). A szólam persze nincs feltétlenül az elbeszélő énekhez kötve, defintív jegye azonban, hogy markánsan elkülöníthető legyen egy másiktól, mégha a téma maga azonos is, sőt, mint Bahtyin mondja Dosztojevszkij regényeiről, ezekben éppen ez az érdekes, "a téma végigfuttatása számos különböző szólam mentén, a téma elvileg megszüntethetetlen sokszólamúsága"266. "A szűkebb értelemben vett eszmék - így Bahtyin -, vagyis a hősnek mint ideológusnak a nézetei ugyanezen elv alapján kerülnek be a párbeszédbe." Különösen fontos, hogy a dosztojevszkiji szólamokat meghatározó ének maguk és nézeteik (esetleges látszólagos harmóniájuk ellenére) "ideológiai magja belsőleg dialogikusan megosztott".267 "Dosztojevszkij számára nem a monologikus következtetésként adódó, mégoly dialektikus eszme, hanem a szólamok kölcsönhatásának az eseménye a végső adottság."268 Elhagyja az európai regény monologikus, mindent a szerző optikáján keresztül, vagy a gogoli regény mindent a főhős optikáján keresztül láttató formáit: "A szerző a hős mindent elnyelő tudatával csupán egyetlen objektív világot állíthat szembe - más, vele egyenrangú tudatok világát."269 Lengyel művében ez a típusú polifónia nem létezik. (Ez nem feltétlenül értékítélet. Bahtyin állandó ellenpéldája Tolsztoj.) Mint utaltam rá, egyetlen szólam monotóniája uralja mind a Bárzongorista, mind az Író szövegét. A hősök sem képviselnek külön szólamokat. Éppen ellenkezőleg, Lengyel éppen arra fektet igen nagy hangsúlyt, hogy Dajka doktor valamint az úri félvilág - a nagy formátumú mackósok és a titokzatos kurvák - ugyan egymással szemben álló felek, de egyugyanazon (letűnt és jó) világnak inherens pólusait alkotják. Igen hasonlóan gondolkodnak, cselekszenek, alapvető értékeik közösek. Mindkét fél ad a becsületre, egymás ellen a fair play szabályai szerint harcolnak, humánusak, a háborúk utáni hiperindividualista, külsővé-idegenné vált, kemény világhoz képest a boldog aranykor közös édenének lakói.
Hol érhetnénk hát tetten azt a hatszólamúságot, amire a regény mottója utal, s amire szerző külön felhívja a figyelmünket?
Ha jól értem, további értelmezési kísérletre bukkanunk a regény második kiadásának fülszövegében, pontosabban egy feltevésre270, amely egy másik 6-os meglétére utalhat: "[1] A múlt század végén egy mesteri kasszabetörő banda különleges ékszert rabol. [2] A Csacska Macska éjszakai mulatóban szerelemféltésből gyilkosságot követ el egy lány és megháborodik. [3] Ma, egy angyalföldi beton kockaházban, regényt ír a regényíró, és mestersége gondjairól: nyelvről, hazáról, filozófiáról, a világ megismerhetőségéről töpreng. [4] A sárkánygyíkok náthában kipusztulnak, és az előember elvakogja első, tétova szavait. [5] A török Buda alá ér, a rabmenet a marton kapaszkodik fölfelé. [6] Gazdát cserél egy régi villanyírógép: Hermész, a Nagykövet." Így a fülszöveg. (A számokat én iktattam be.) Akár ez volt szerzője előfeltevése, akár nem, a szöveg számomra azt sugallta, hogy e hat történetből áll össze a könyv, kitűnő ötlet, magam is kipróbáltam, más variációban persze, minthogy az rögtön kiderült, hogy a fenti felosztás nem stimmel, hisz mitől lenne különböző történet a téglás és a kasszafúrós, vagy az íróé és az írógépé - amikor szín, idő, és szereplők ugyanazok. Vagy mitől lenne ugyanaz a sárkánygyíkoké és az előembereké - amikor a saurusok kipusztulása és az első emberi szó elhangzása között szín, idő és szereplők tekintetében kissé igen jelentősek az eltérések -, regénybeli helyeik pedig semmihez nem adnak támpontot. Egyértelműen elkülöníthető az 1890-es évekbeli történet, a jelenkori és az archaizáló nyelvű, török időkbeli, amelyről azonban meg kell állapítani, hogy nagyon jelentéktelen, soványka és - de ezt már mondtam. A fennmaradó három tetszés szerint előállítható a világegyetem-történetből, és éppen ez a kitűnő ötlet hibája. Mit vegyünk egybe és külön a Nagy Bummot, a Föld kialakulását, az első sokszorozódásra képes nukleotidlánc megjelenését, a saurusok tündöklését és bukását, "Nagyapó" első beszédszerű megnyilatkozásait, a Kárpát-medencébe beözönlő nomád hordákat, a ricsések tombolását és még ezernyi más eseményt felvonultató tudományos ismeretterjesztésből - amelyek egyébként konzekvensen a "Most:"-os fejezetekben vannak.
Nézzük akkor, mit mond a szerző a macskakőről és az ő hat lapjáról és egyébről. "(A macskának kilenc élete van, a mi köveinknek hét: ha megkopnak, fordítani lehet rajtuk, ötször. Ha a kocka hatodik lapja is elkopott majd, akkor saját bazalt testükkel fogják fel a nekünk szánt halált.)" Hűha. Lehetséges, hogy a regény kulcsszáma, a 6-os valójában utalás a titkos főszereplőre, a 7-esre. De lehet, hogy csupán annyit "jelent", hogy azzal kezdődik a "másik történet" (a regény utolsó szavai). De az lehetne a 6-os is - mivel csupán 5 nagy fejezet van a könyvben. Vagy a "Mutató" lenne a 6-odik? Node nézzük azt, ami egyértelmű az idézetből: a kocka hetedik élete tehát a barikád271. Barikád, forradalom. Mármost, vegyük észre, hogy 1956-ban (Magyarország), 1968-ban (Csehszlovákia), 1980-ban (Lengyelország), vagyis periodikusan, pontosan 12 évenként következtek el a forradalmi események Kelet-Európában, s ez mindegyik a Macska éve volt. Amiként 1848 is. Továbbá maga az időszámítás kezdete, a Megváltó születése is a Macska évére esik. A magyar irodalom is sokat köszönhet neki: a Nyugat indulása (1908), a Szózat születése (1836), azt pedig mindig is tudtuk, hogy Kölcsey egy kicsit elsiette a Himnuszt (1824 helyett 1823). A magyarság nagyságáért, dicsőségéért, sorsáért a Macskakőben oly igen aggódó szerző tehát igen gazdag szignifikációs anyagot mozgató jelölőt választott a Világkiállítás, azaz a Macska évével. A magyar prosperitás e szép szimbólumának orcáján néhány szeplő is van - 1920: Trianon, 1932: Gömbös, 1944: Szálasi + a szovjet megszállás kezdete -, de ezek csak fokozzák a szóban forgó orca érdekességét és delikát szépségét.
Mint tudjuk, a macska mindig a talpára esik. És a magyar is egy talpraesett nemzet. Csak ne fájna a foga annyi mindenkinek erre a szép ződ gyepre a Kárpátok koszorújában, tatárnak, töröknek, osztráknak, szovjetnek. Így lett szenvedő corpus a magyar, s a nevezett hegység töviskorona a fejében.
Freudi közelítésben a macska - fekete, szőrös, húsevő, vérengző - egyértelműen vaginális szimbólum. Az elbeszélő(k) világképében - a regényben ezt többször kifejti(k) - minden a nők miatt van. A trójai háborútól kezdve egészen a zseniális kasszafúró férfiúk bukásáig. Sőt még az is lehet, hogy a fizikai kozmogóniák hírhedt változatát, az "antropikus elv"-et is át kéne keresztelni "günaikus elv"-re. Az Álomfejtésből azt is tudjuk, hogy minden, valaminek a befogadására alkalmas dolog, minden, amibe bele lehet rakni valamit, szintén vaginális szimbólum, következésképpen a kassza is.272 Amit ugyebár meg kell fúrni, le kell győzni az ellenállását, és ez nagyszerű dolog, de csak akkor, ha az általunk elgondolt fair play szabályai szerint és elegánsan járunk el.273
Mármost a "macskakő" centrális jelölőnek a másik tagja a "kő", és mint tudjuk, a Kő is igen fontos eleme a regénynek, mely tovább gazdagítja a jelölőlánc-rendszert. A Kő valami nagyon nemes dolog. Úgy hívják, hogy Kék Vér. Gyémánt. A Földön található legkeményebb anyag. Ha mármost ezt a legkeményebb dolgot, szigorúan mint jelölőt, belehelyezzük ama másik szimbólumba, akkor megkapjuk a Tökély tökéletes jelképét. Andro-günosz. A kopuláció kimerevített pillanata. Állj meg, pillanat, egy pillanatra. A vágy lehetetlen struktúrája (Lacan). "Mért kívánja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?" (Janus Pannonius274) A fallosz mint az élet/lét/lehetőség jelölője - erigálása mint gondolatjel, mint a kopula helye - állítmány - Aufhebung: vagina dentata (macska): megszüntetve megőriz - de ne menjünk ebbe bele. A gyémánt továbbá speciális szénvegyület, mely anyag tudvalevőleg az Élet alapanyaga.
Egy másik világirodalmi párhuzam is kínálkozik. William Golding bizonyos témái és megoldásai kísértenek. A mindentudó "Most:"-os elbeszélőnek nagyon a szíve csücske a neandervölgyi kontra homo sapiens háború (vagy béke), illetve a tudósok ekörüli háborúja. Golding "háborúpárti", humanista regénye, Az utódok (The Inheritors) neandervölgyi szemszögből mutatja meg az okos és hideg, az intelligens és kegyetlen homo sapienst, Lengyel keveredéspárti, homo sapiens szemszögből mutatja meg, hogyan erőszakolja meg a neandervölgyit.275 Hasonló az első és az utolsó lap fontossága, amit Kermode hangsúlyoz Golding művei kapcsán.276 A Ripacs Martin (Pincher Martin) című regényben az én-elbeszélő hajótörést szenved a tengeren, első dolga hogy nehéz csizmáját lerúgja magáról, s ez az első oldal tanúsága szerint meg is történik. Majd hosszas kínlódások árán elvetődik egy apró szigetre, a Rockallra, és, nem egészen robinsoni nagyszerűségek közepette, de sikerül megmenekülnie és elvegetálnia, iszonyatos körülmények és emlékek között. Erről szól az egész regény, az utolsó lapon azonban hirtelen nézőpontváltás történik, egy hajó fedélzetén vagyunk, a matrózok kiemelik egy hajótörött hulláját, és a hajóskapitány megjegyzi, hogy szegény szerencsétlen, még arra sem volt képes, hogy a csizmáját lerúgja. Mi történt a hajótörött(ekk)el? Ezt az implicit kérdést teszi fel a Macskakő vége is (Dajka explicit - és csupán költői - kérdésén túl).
A regény egyik legérdekesebb pontja lehetett volna ez, ugyanis az Egy, az Omnipotens itt majdnem szóhoz engedi Dajka (és Marton) szólamát,277 ti. amennyiben majdnem hallgat a "másik történet"-ről. És azért csak majdnem, mert e másik történet legfontosabb vonatkozását elárulja. És erről sajnos tudni lehet, hogy az igazság. Egyszerűen nem bírja ki, hogy ne fecsegje ki. Az elbeszélőben, mint végig a regény során, e legutolsó, dramaturgiailag majdnem a legizgalmasabbá váló ponton is, fékezhetetlenül tombol a pedagógus. Ez a túlságosan is sokat sejtető vég: "...hogy két héttel a Wotan vitorlásgőzös elsüllyedte után mi van velünk. ¶ De az már egy másik történet."278 És ugye azt már biztosan megtudtuk, hogy a (volt) Bárzongorista megmenekült279, ígyhát ez a fogás - Dajka-Marton szólamának a felerősödése és az Elbeszélőének a halkulása - egy az említett követési jelenetnél alkalmazotthoz hasonló funkciótlan titkolózássá degradálódik. Élesebben fogalmazva: az Elbeszélő hamissá teszi a Marci-Marton szólamot, amennyiben tudjuk, hogy az Elbeszélő pusztulását illető tudásuk tévedés. Elmondja nekünk az, aki kezdve a Nagy Bummtól egészen Dajka doktornak a Tremmelné intézeténél végrehajtott razziája során előforduló legutolsó arcrángásáig és legbelső érzéseiig mindent tud. Aki tudja azt is, hogy a tény végső, objektív adottság, és tudja, hogy mi az egyetlen helyes értelmezésük. Legalábbis "a tudomány mai állása szerint"280. Azt hiszem, a tényeknek és a tudásnak lengyeli elgondolása kizárja a többszólamúságot.
Néhány elemzővel szemben azt állítanám, hogy az utolsó fejezet - Hogy volt - nem igazán a klasszikus krimi mintáján alapuló most-minden-eddigi-rejtély-kiderül típusú fejezet, hiszen gyakorlatilag alig van benne új információ; inkább egyfajta recitálása a történetnek. Ezt maga a fejezetcím is jelzi, ami sokkal inkább az ismétlésre vonatkozik, mint arra, hogy most megtudjuk, mi hogy volt. Ez a recitálás, úgy tűnik, jólesik a szerzőnek, mert a(z igen terjedelmes) tartalomjegyzék gyanánt is felfogható "Mutató" szintúgy ezt teszi. Hanák Péter helyesen állapítja meg, hogy a krimi történetszövési technikáinak két alapmódozatát illetően - az olvasót kezdettől beavató és a rejtélyeket csak a végén elmondó - Lengyel Péter műve köztes helyet foglal el281, de szükséges hozzátenni, hogy az előbbihez áll közelebb. A titokzatos események magyarázatait némi késleltetésekkel, de folyamatosan adagolja a szerző, néha pedig az esemény egyáltalán nem titokzatos, csak a Bárzongorista-elbeszélő titokzatoskodik, mint a már említett követéses jelentben, ahol valami rejtélyes ok folytán nem mondja meg, hogy ki az az úr, aki Buborék oldalán grasszál az ilyen-olyan (neked: amolyan) utcában, pedig máskor minden, akár csupán pillanatokra felbukkanó epizódszereplő nevét akkurátusan megosztja velünk. Igen kényszeredett megoldás. A mű történetszövési technikájának ez az ismétléses jelleg alapvető karakterisztikuma. Sok esemény, információ, fordulat számos alkalommal említtetik, kicsit az az ember érzése, hogy meglehetősen feldolgozatlan, összeszedetlen és tisztázatlan az anyag, de végül is elég jól oldja meg ezt a problémát: a folyamatos előrekalandozásokkal és recitálásokkal stílusossá formálja e történetszövési technikát.
Az elbeszélő istenszerű pozíciója - mindentudásán túlmenőleg - leginkább a gyakori külső/felső és távoli nézőpont-választásból következik. Lengyel mintha egy műholdon írta volna a regényt. S onnan szemlélné teremtett világát. Elég jó műszerparkja van, egészen rá tud közelíteni a dolgokra. De nem nagyon szeret. Jobban szereti a panoramatikus pásztázást, kamerája mindig nagytotálokra van beállítva. Az egész univerzum szüntelen mozgásban van, zakatol és zsibong, akár a tyrannosaurusok lépte döng, akár a Nemtudommilyen téri halpiacon vagyunk 1896-ban, hogy aztán ismét elemelkedjünk a kozmikus távlatokba, járművet váltsunk (űrhajó, időgéppel kombinálva) és grasszáljunk egy kicsit a Magellán-felhő vagy az Andromeda-köd tájékán, vagy belekukkantsunk a 6 köbcentis világegyetembe, úgy a 0,0006-odik másodperc magasságában. Az elbeszélő nagyon ritkán mutat valakit (valamit) közelről. Sohasem lelkizik. Nincsenek karakterek, Lengyelt egyáltalán nem érdekli semmiféle pszichológia. (Ez dicséretes.) Tárgyak érdeklik, atomok, utcanevek, anekdoták, jól beszéli a nyolcvanas évek értelmiségi mítoszait, egy kicsit túlságosan is, aztán az állandó aktualizálgatások, egy érzékeny újságíró modorában: a hotdog-árusok átvágják az embert az üvegbetéttel, már megint robbantottak a terroristák a tévéhíradóban. "Hamarosan a spanyolviaszkot is meg fogják. [Ti. engedni. Ők.] [Ti. a komonisták.] Igaz, hogy óvatosan, csaknem titkon, minthogyha valahol a piros égben egy fensőbbség rettenetes haragra lobbanhatna, ha a mi városunk utcáin lehet taxit találni, vagy mondjuk pisilni és meleg fasírtot vásárolni." Az külön művészet, ahogy a Bóra történetét elmesélő részből az égvilágon semmit nem tudunk meg Bóráról. Tökéletesen arctalan, a történések marionettje. A történet elmesélése pedig mintha önmaga paródiája lenne. "Kicsiny palotát vásárolt s rendeztetett be számára Nicolas herceg a Néva-parton, úri volt az élet, röpült a szán a porló havon, csilingelt a három csengő, elmaradt a nyírfaerdő, párállott a fagyban a lovak lehellete, bugyborékolt a francia pezsgő, dalolt az orosz, és húzta a magyar cigány." (122. o.) 129-131. o.: itt van igazán honn, ez az ő világa: bemutatni a világkiállítás nyüzsgését, vásárosokat, mutatványosokat, indiai fakírokat, léghajókat - és mindenféle látványokat, nehogy már még egyszer elősoroljuk. 426. o.: "Már a hajnal hűvösében nyüzsög, zsong az utca. Kocsik, társzekerek, targoncák, bámész inasgyerekek." Ez a többes számú taxatív nagytotál (a továbbiakban: tösztan) a legjellemzőbb - mintha Az emberiség egy percét olvasnánk. Ha mondjuk a Bárzongorista az esti utcákon flangál, akkor biztosak lehetünk benne, hogy - a kötelező topográfiai és helytörténeti kurzus után, vagy közben - jönni fog a tösztan: Budapest- (esetleg ország- vagy világ-)szerte bajusz- és harisnyakötők miriádjai levétetnek, dunyhák meglapogattatnak, kakukkos órák (márkanevek felsorolása) felhúzatnak, dandyk, ficsúrok, jampecek, kurvák, betörők, félvilágiak pedig ellenkezőleg, éppen indulóban vannak valahova, ([fémötvözetek felsorolása]-)kulcsok zörögnek, (tölgyfa-, cseresznyefa- stb.-)ajtók csapódnak, léptek koppannak a (na, hol?, bizony:) a macskaköveken, kuplék szűrődnek ki az éjszakai lokálokból stb. "Báli cipőből csordul le frakkos férfiak állán, kravátlija csokorintásán a francia pezsgő. Pereg a kártya, brumman az édes lányok torokhangú nevetése. Vállalatok indulnak, virágzanak. Csődtömeggondnokok kineveztetnek, bánatpénzek behajtatnak. Dúl a börzejáték... Delente pisztolyok dördülnek, kopott kézelős kishivatalnokok és vagyonos alkuszok, tőzsérek szürkeállománya loccsan a vászon és selyem vánkoshuzatra"282 Kozmotösztan: "egy sárga törpecsillag körül, ahol megmaradhat a szénalapú, oxigént égető élet: papucsállatka csillangóval, zsurlók, Zsarnok Sárkánykirály, Adu kutya az Orsó utca 7A-ból."283 Nacionáltösztan: "Ezt a kánaánt [ti. a Kárpát-medencét] szemelik ki maguknak [ti. az ún. magyarok], keverik tovább itthoni kazalok alján meghemperedve lakossággá - tatár, besenyő, kun, szláv, germán, zsidó, örmény, cigány, nyomokban török, görög, román, és francia hugenotta..."284 A kazalok alján. Ahogy azt Madarász Emil elképzeli. Mellesleg a "kazal", hogy urbánusan fejezzem ki magam, elég régi jövevényszó ahhoz, hogy a kétnyíltszótagos tendencia érvényesüljön benne - az egyszerű nép ezt úgy mondja: "kazlak".
"De marad mesterségbeli gond elég így is."285 Marad, bizony. Legalább annyi, amennyi önhitt és ideologikus mesterségezés. "Kemény szerszám a szó, éles, mint a beretva, súlyos, mint a guillotine - kétszer gondolja meg, aki kezd vele."286 Kétszer, bizony. Esetleg háromszor is, mielőtt ilyen mondatokat leír. És csak miután bizonyos benne, hogy nem fordulnak elő ilyenek: "Aki megfigyel, az láthatná hogy..."287 (Muszáj, sajnos, az első igénél is a feltételes mód.) "Érzi az elkeseredést Bóráért"288 (Valakiért "izgulni", "aggódni" lehet. Elkeseredni valaki miatt. Nyelvi kompetenciám "mai állása szerint".) "Kifakadnék belőle a hangos nevetés..."289 (Ezt az alakot, mondják preskriptívék - ők tudják: ők erőltetik -, csak ikes igékkel szabad használni, és, nemde, a "kifakad" nem az. Mi lennék, ha a jó magyar ember és kiművelt fő és felelős írástudó és efféle megpróbálnék egy kicsit keresetlenebbül beszélni. Teszem azt, az "olyik"-ot egy kicsit kevesebbszer használnék.)
Egyéb trehányságok. Tudományoskodás: "az utána következő ezredmásodpercben és a következő armströngön a semmi jön"290. Nagyon meglepődnék, ha ez a bizonyos "armströng" nem "angström" akarna lenni (a távolság egy mértékegysége, a milliméter tízmilliomod része). Ugyanezen az oldalon található a "tíz mínusz harmincadikon" értelmetlen kifejezése, amely valószínűleg 10-30 (olvasd: tíz a mínusz harmincadikon) akar lenni. "Ez a kényszer erőszakolja ki végre majd, kínkeservesen, felemásan, nagy nemakarások közepette és csak az atom-paradokszonnal, kötelező türelmünket a másféle fajta embernek még a férfija iránt is."291 Tessék? Egy pillanat. (A tanerő lassan hat a gyerekanyagra.) Oké, megvan. Szóval ilyen egyszerű a férfilélek. Mert, gondolom, a nőkre nem vonatkozik a "még a férfija iránt is" kitétel, ugyanis, ha jól olvasom, a heteroszexualitás és vele a nő kizárólagos tulajdonlásának ösztöne valami veleszületett dolog, csak ezért lehet olyan nehéz a férfiaknak. És veleszületett, úgy tűnik, a rasszizmus is: csak egy "kényszer erőszakolja ki végre majd, kínkeservesen, felemásan, nagy nemakarások közepette" türelmünket a másféle fajta ember iránt, majd, egyszer. De hogy jön ide az "atom-paradokszon"? És micsoda az? - már elnézést, hogy a műveletlenségemmel tüntetek.
Konzerv. Az Író nem vesz kék vászonnadrágot (értsd: farmert), nem jár autón és nem nevezi a feketét rózsaszínnek.292 Derék dolog. A nosztalgikus konzerv. és a magyar nyelvőr ideológiáinak összecsapásában az utóbbi húzza a rövidebbet. Ez abból látszik, hogy a századfordulón használatos idegen szavak - a "baronesz"-től a "remontoár"-on, a "pertraktál"-on, az "étui"-n át a "café chantant"-ig - minden mennyiségben jöhetnek, ezek hab a régi jó világ, az akkori élet édességein, az "objektum orientált szoftvertervezés" viszont rémületes "szóveszedelem"293, nemkülönben a "metró": az Író "közérdekű javaslata", hogy "verjék le a világító óriás M betűket a lejáratok fölül, és írják oda, hogy F. Errefelé ezt a nyelvet beszéljük."294 (A magyar nyelv szóállományának túlnyomó része ún. jövevényszó. És valamennyi jövevényszó valamikor idegen szó volt. És ezt a nyelvet beszéljük.)
A múltba projiciált utópia és a jelengyűlölet az egyik legfontosabb alaptéma, amelyet az a bizonyos 1 (Egy) szólam kántál folyamatosan. Dajka doktor "alkalmas ember, a maga helyén. E korban még nem elképzelhetetlen."295 Bezzeg ma. "A Macska korának perverz közmegegyezése szerint az alkohol - az alkohol, a puhaság - az puhaság, a semmittevés - az semmittevés."296 De azért a jó erői nem pusztultak ki teljesen. Például a gonosz Gere Lali egyszer csúfolta a tiszta Kis Kovácsot a tájszólása miatt. Erre az "[m]egmarkolta Gere Lalit a fehér vászonöltönykéjénél fogva és a földhöz vágta, csak úgy nyekkent... A hatodik osztály röhögött. Geréből felbugyogott a meglepett elkeseredés, ugyanaz, amely a későbbi években a gyerekfelgyújtó és áruházrobbantó fényes hitű gyilkosokból, ha mi emberek visszalövünk: fuldokolva sírt a földön."297 Egyszerű világ ez. Vannak a gyilkos, gyerekfelgyújtó, áruházrobbantó, fekete gerelalik, és vagyunk mi, Emberek, jók, rózsaszínűek, humánusak. Mégha éppen gyűlölettől és bosszútól habos is a szánk. Ez nemes indulat.
A Macskakő erősen (a)po(ka)li(p)tikus. Ez elsősorban az Író - számomra nem túl érdekesen - glosszázó szövegeiben jelenik meg. Állandó publicisztikus őgés-mógás, implicit komonistázás, az ország és a világ általános lepusztulása feletti elégikus zsurnalizmus. Ez helyenként globális "új-undok világ"298-ellenességgé terebélyesedik, és néha apokaliptikus felhangokat, mondhatni falsokat kap.299 Mint arra minden elemző rámutatott, Lengyel világképe egyszerű: régen jó világ volt, ma rossz van. Akkor még a kasszafúrókat is az úri becsület vezérelte, ma már minden velejéig romlott, kivéve az Írót, de idővel ő is leveszi a kezét a világról, beletörődik a rombolók győzelmébe.300 Úgy látszik, a középnemzedéktől fölfelé, kevés kivételtől eltekintve, ezt az apokalipszisezést nem ússzuk meg. Balassának sajnos igaza van: "Ez a »most« nem kertel, nem álcáz, nem szépít: a széthullás, a süllyedés és korhadás, a kozmikusan is, világtörténelmileg is bemutatott egyetemes romlás felől eleveníti meg, rekonstruálja, pontosabban a jelenbe integrálja a történteket."301 Kivéve azt az apróságot, hogy mindez a történteknek nem rekonstrukciója. Hanem például a Mosttal szembeni destruktív attitűdből fakadó konstrukciója valamiféle boldog Aranykornak.
Sajnálattal regisztráltam, hogy a recepció jobbára reflektálatlanul akceptálta azt a jámbor szerzői szándékot - trükknek mégsem nevezném -, hogy ez bizony messze nem egyszerű ponyva, felebarátaim, a vak is láthatja, hogy ez művészet, és miért?, hát a "Most:"-ok miatt. Van itten önreflexió meg sokrétűség. Nemcsak úgy egyszerűen egy alantas krimit, egy ponyvát írunk, hanem értekezünk "a mesterség gondjairól", ahogy mai napság az uralkodó irodalomesztétikai etikett megköveteli (viszont közben leoktatjuk a "szépészeket"302), elővezetjük, amit az Élet és Tudományban meg a Deltában láttunk, megmondjuk a komonistáknak a magunkénkat, nyomulunk egy kicsit a magas irodalmi árfolyamú budapestezéssel, dicshimnuszt zengünk a Nyelvről, az orfeuszi hangszerről (és nyilván azért tehetjük ezt, mert fineszes ördögei lennénk a magunk részéről) és mélységes mélységeiről (melybe, ó, mi már belepillantottunk).303
Engem nem kellett volna meggyőzni. A művészi fejezeteken keservesen kínlódva verekedtem keresztül magamat. De végül is nem a művésziséget garantálni szándékozó funkciójuknál fogva rosszak, hanem egyébként. Vagy ideologikusak, vagy unalmasak, vagy ideologikusak és unalmasak.304 A kozmogónia, a földtörténet, az élet keletkezése stb. elképesztő és hihetetlenül érdekes történet, az Író ezekről szóló története viszont nem.305 A Csonkamagyar-, Nagymagyar-, Menny-, kisantant és egyéb országokról szintén sok izgalmasat lehetne mesélni, ez a Macskakőben nem történik meg. Ezzel szemben rendkívül informatív, érdekes és szórakoztató a ponyvatörténet. Az elemzők joggal emelik ki e fejezetek enciklopédikus gazdagságát. Mint arra Hanák Péter rámutatott, a milleniumi rész mint ismeretterjesztés - néhány korrektívummal - kitűnő, s üdvözlendő, hogy közelítésmódjában a történelmi mindennapok nyernek prioritást, szemben az ezt rendszerint figyelmen kívül hagyó, jobbára a politika-, diplomácia- és hadtörténetre összpontosító, hatalom-fixált hivatalos történetírással. Más vonatkozásban sincs (szinte) semmi baj vele: ügyesen fordulatos, olvasmányos, így még kliséi sem zavaróak, van húzása a szövegnek, elhúzza még a Szerző csillapíthatatlan ismeretterjesztő hevületének túlzásait, e történetre is bőven jutó nehezékeit.306
Meg kellett volna elégedni ennyivel. A kevesebb több lett volna tipikus esete. Valószínűleg egy kis bátorság kellett volna hozzá307, nagyobb önállóság, a zsurnaliszta-esztéta, a felelősségteljes-értelmiségi-írástudó "felettes én" visszaszorítása, kevesebb görcsös "művészetakarás", a "művésziség" igényének laza ignorálása. A mű túl simán szolgál ki túl efemer igényeket.
Isten tervez, ember végez. Mű tervez, olvasó végez.308
Egy az Isten.
"Itt van a bölcsesség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat."309
Jegyzetek
251(1995)
252Lengyel Péter: Macskakő. Európa, Bp., 1994. (2. kiadás. A továbbiakban: M.) 9. o.
253Balassa Péter: "Ricercare: keresni". Kortárs, 1989/3, 148. o.
254Balassa, 142. o.
255Balassa, 143. o.
256Balassa, uo.
257Radnóti Sándor szerint a regény főszereplője "a magyar székesfőváros", amikor az "még Európa magától értetődő része" volt. Ld: "Valamennyi klasszikus legény". Jelenkor, 1989/10, 907. o.
258Károlyi Csaba: "[a]z egyes rétegeket egységes szemléletmód [...] fogja össze. ("»Ellakni, nézelődni«". In: ua. Pesti Szalon, Bp., 1994. 30. o.)
259Vö.: "Százötvenmillió fényév átmérőjű sötét tartományokat találtak a minap, óriás üres buborékokat" (M 307. o.)
260"A kétféle szöveg mintegy fölszívódik egymásban, nem tudni, hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik" - írja Erdődy Edit. ("Rejtély az orfeumban", Új Írás 1989/8, 124. o.) Tarján Tamás is megfogalmazza kételyeit "a narrátor egy- vagy többszemélyűségé"-t illetően. ("M-A-C-S-K-A-K-Ő". Népszabadság, 1989. ápr. 15., 21. o.) Károlyi: a matróztrikós "mintha kapcsolódna a szintén első személyben beszélő író-apa alakjához is." (Id. mű 28. o.) "Az apa elbeszélő, aki minden tudásába beavatná hallgatóját, rejtélyes kapcsolatban áll a detektívtörténet mindentudó elbeszélőjével" - írja Mészáros Sándor. ("Az apának és fiúnak". Alföld, 1989/10, 84. o.)
261Illetve dehogy, annyira nem érdekes. A kérdés ez: csak nem arról van szó, hogy a két elbeszélő: Egy? És valami időtlen Nagy Elbeszélővel van dolgunk? Aki tudja még a mértéket, az értékeket, aki őrzi a lángot, az ember(i)ség viágító fáklyáját? Az Örök Ember, aki megpróbál bennünket nem középiskolás fokon tanítani, még mielőtt az apokalipszis lovasai mindent legázolnak?
262Ahogy a recepciót nézegetem, mások is kihagyták. Kicsit zavar, hogy a szerzőnek valószínűleg így is, úgyis jó: ha megvan "a titok", akkor lám, milyen érdekes, nehezen feltáruló, vagyis művészi dologról van szó, nem egykönnyen adja meg magát az értelmezésnek, pedig már mennyi okos ember írt róla és csak most sikerült felfedezni. Ha nincs meg, akkor még jobb: lám, micsoda szédítő mélységek kísértenek még mindig.
263Ami sokkal szellemesebb, mint az eredeti "Eternal Golden Braid", a mű alcíme, mely a Möbius-szalagra mint alapmetaforára utal, tobábbá magára a könyvre, mely struktúrájában különböző permutatív logikákat követ, a végén az eredeti állapotra visszautaló titokzatos rekurzussal, ezentúl a főcím, a Gödel, Escher, Bach akronímája (a könyv két nagyfejezetének címe: GEB ill. EGB, Bach is kedvelte az akronímákat, anagrammákat stb., maga RICERCAR is felfogható ekként és rák-változata, a RACRECIR), azután egy tökéletes moll hármashangzat (bizonyos szavak betűinek zenei notációként - és egyébként - való értelmezése is kedvelt technika, pl. a Kunst der Fuge eredeti kéziratának utolsó oldalán található Bach fiának, Carl Philipp Emanuelnek egy feljegyzése: "NB: E fúga elhangzásakor, azon a ponton, ahol a B.A.C.H.-ellentéma elkezdődött, halt meg a zeneszerző.") stb.
264Keressetek és találtok. Ezt (a bibliai idézetet) írta Bach, az egyik Áldozat partitúrájára.
265Károlyi szerint "szervetlenek és zavaróak". (Id. mű 30. o.)
266Mihail Bahtyin: "A dialógus Dosztojevszkijnél". In: A beszéd és a valóság. Gondolat, Bp., 1986. 353. o. (Eredeti kiemelések részben elhagyva, kiemelések részben tőlem.)
267"Hiszen Iván nem Aljosával, hanem elsősorban önmagával vitázik, és Aljosa sem Ivánnal mint egy egész és egységes szólammal áll vitában, hanem beleavatkozik Iván belső dialógusába, és arra törekszik, hogy felerősítse annak egyik replikáját." Id. mű 354. o.
268Uo.
269Mihail Bahtyin: "Dosztojevszkij poétikájának problémái". In: A szó esztétikája. Gondolat, Bp., 1976. 86. o.
270De lehet, hogy csak én vetítem bele a szövegbe, lehet, hogy szerzőjének agyában meg sem fordult ez, sőt, ha megfordul, azonnal kijavítja ezt a röpke rezümét 7- vagy 5-mondatosra, csak hogy nehogy azt gondoljuk, hogy. Dehát a szerzői intenció, mint tudjuk, intakt, transzecendentális, és ha úgy adódik, leszarjuk.
271Vö. még: "Harmadnapon újabb emeletek hullottak, újabb vezetékek szakadtak, sínek görbültek, és Imre maghalt a macskakővel burkolt Körtéren (egyikünk sem gondolta volna, hogy annyi a kő azon a téren; falakat lehet emelni belőle, gúlákat, embermagas sikátorokat, tereket, csigavonalú labirintust, csak macskakőből." (M 248. o.)
272A jelölőlánchoz tartozik az is, hogy a különféle jelzőkkel ellátott "Macska": különféle kuplerájok közkedvelt neve.
273A regény egyik legideologikusabb pontja az, hogy a kasszafúrók megszerzik a gyémántküldeményt, de nem azért, hogy ezen az "unfair" módon tegyenek szert rá - csupán leellenőrzik, hogy megérkezett, minden a terv szerint halad (236. o.). Ők ugyanis nemesek, mint a Kő, a legszuperebb kasszából kívánják eltulajdonítani, nem pedig piti zsebtolvajok, mint...
274Csorba Győző fordítása.
275Folyamatosan jelenlévő motívum a regényben a nőnek mint alacsonyrendűnek, perditának, alávetettnek, kiszolgáltatottnak a szerepeltetése. Bóra, Buborék, Tremmelné asszonyság hamvas árui, a folyóban óvatlanul álldogáló neandervölgyi hölgyike; egyetlen, de szélsőséges ellentettje ennek a Baronesz és a Kapus kapcsolata (ld. M 128-129). De a szexust mindenütt a S/M uralja.
276Frank Kermode: "William Golding". (1960) In: Mi a modern? Európa, Bp., 1980. 199-221. o.
277Legalábbis tudás-ismeret-témában. Mert az erkölcsiség-témában kicsit egyszerű a kánon: nincsenek szólamok, mindenki egyként ugyanazt énekli: "Emberek vagyunk, apró hibákkal, de alapvetően nagyon jók vagyunk. (Kivéve a baboskendős-technokol-rapidosokat, a hotdog-árusokat, a románokat és az egész modern világot, úgy, ahogy van, kivéve engem, téged, Imolát, Frátert és még néhány rokont és ismerőst.)"
278M., 509. o. (Kiemelés tőlem.)
279Hiszen hogy hallgathatná évtizedekkel később Martont és Marcit (és Máriát) arról, hogy Hogy volt. (Persze alig bír hallgatni. Alig bírja ki, hogy ne mondja el nekik. Ez is a parainesis-Író.) Ugyanezen okból nem tartom jónak Erdődy Edit interpretációját, mely szerint a "narráció beszédhelyzete abszurd önellentmondásba torkollik, amennyiben az elbeszélő (a zongorista, a mutatványos stb...) maga is a kivándorló hajó hullámsírjában leli halálát, s moszattal a száján mondja végig a történetet - fittyet hányva a mű addig kijelölt realitásszintjének." (Erdődy, 126. o.)
280Ez Lengyel visszatérő fordulata. Kiemelés tőlem. Természetesen nincs olyan, hogy "a tudomány állása", mert a tudományok több - és egyre több - konkurrens és egymásnak ellentmondó elméletet produkálnak, még elvileg egyugyanazon jelenségcsoport megmagyarázására is. Mivel a természettudományokban is egyre több az olyan kutatási terület, ahol a kijelentések tényeknek való megfelelését csak rettenetesen bonyolultan lehet az empirikus ellenőrizhetőség követelményének alávetni, egyre több az olyan "elv", magyarázó modell, amely nem a hagyományos korrespondancia-elven alapul, s így magyarázóereje egyre inkább eloldódni látszik az empirikus evidenciákra történő utalásoktól. A tény egyre inkább valamely tudományos elmélet/történet korolláriuma.
281Hanák Péter: "Hasznos ismereteket terjesztő regény". Holmi, !990/4, 456. o.
282M 55-56. o.
283M 308. o.
284M 385. o.
285M 66. o.
286M 123. o.
287M 149. o.
288M 227. o.
289M 369. o. Értsd: "kifakadna".
290M 196. o.
291M 383. o.
292M 214. o.
293M 266. o. Milyen üdítő lenne például a "tárgyirányult puhaáru-tervezés". Terjeszteni fogom a "hálóközöttin" (interneten), ha lesz "móvimom" (modemem).
294M 158-159. o.
295M 296. o.
296M 391. o.
297M 237-238. o.
298Ld. M 214. o.
299A macskakő mint a régi jó, csendes, békés világ, a konszolidált épülés-szépülés metforája (és felszedése ill. az aszfalt mint a romlás metaforája) csak a konflisos világból ill. az extrém autóellenesség szigorúan elvi álláspontjáról nézve lehet konzisztens. A macskakővel való találkozások az én agyamban meglehetősen más jelölőket mozgató imprintingeket hagytak: autóval utazni rajta. Iszonyatosan hangos, csak ordítva lehet kommunikálni, maga a háború, ráz veszettül, mint egy 6-os erejű földrengés epicentruma, csak apám hangosabb a kormány mögött, amint nagy szentségelések közepette a "gömbcsuklók", "lengéscsillapítók" és egyebek romlásáról üvöltöz.
300Ld. M 377-379. o.
301Balassa, 146. o.
302Ami nagy örömet tud okozni, főként, ha erős az érvelés. Jelen esetben ez az eset nem áll fenn. Megemlítendő például, hogy a "szép" fogalma már igen-igen régen megszűnt mindenféle művészet-, irodalomelméleti, esztétikai stb. diszkurzus centrális kategóriája lenni, és ezek közül az elolvasásra érdemesek oly régen megszűntek előíró jellegűek lenni (monolitikus pedig sohasem volt), úgyhogy teljesen célt tévesztettnek kell minősíteni Lengyel hadakozását "a szépészek" ellen, akik (egytől egyig) azt mondják, hogy "a regény meghalt", hogy "a mindentudó elbeszélő" mintegy isteni pozícióba helyezi magát, és ez "megengedhetetlen". De főként a (tényleg) mindentudó tónus és a keveset tudásról árulkodó implikációk közötti jelentős távolság zavaró. (Ld. M 435-436. o.) Bölcs kijelentését - "az élet mindig több kiterjedésű, mint a szépész elmélete" - parafrazálva mondhatnánk: az élet mindig több kiterjedésű, mint az író regénye. Vagy esetleg: a szépész elmélete mindig több kiterjedésű, mint amennyit Lengyel felfog belőle.
303"[...A]z alapanyag ponyvaszerű természete, kommerszre rájátszó »lent«-je és "a »Most« feliratú fejezetek súlyban, jelentésben előbbivel egyenrangú »fent«-je, amennyiben ez utóbbiak bújtatottan a nevelési regény tradíciójához, sőt helyenként a »parainesis«-hagyományhoz kapcsolódnak. Az író-narrátor [...] ugyanis az idő múlását a főváros-történetet, a történetet: a jelenben mondja el [...] gyermekének. Lengyel ezzel a »fogással« röpíti igazán magasba művét..." (Balassa, 145. o., eredeti kiemelések elhagyva, kiemelések tőlem. Ezeket kivéve, magával a leírással egyébként egyetértek.)
304Ráadásul - mint Erdődy Edit mondja - "a jelen állapotrajza meglehetősen felszínes marad, nem terjed túl a jelenségek szintjén - legfeljebb közhelyszerű kommentárokkal kíséri azokat." (Erdődy, 125. o.) Marno János szerint is meglehetősen ideologikus és didaktikus a mű, főképp a "Most"-os fejezetekben, melyek "publicisztikus dühe", mégha alkalmasint jogos is, nem válik a mű előnyére: "úgy vélem - írja Marno -, roppant arányt téveszt az író, amikor aktusát, az írói létezést környező közelibb-távolibb eseményeket, ilyen-amolyan anomáliákat egynemű (pontosabban: nemtelen) kontrasztanyagként csorgatja bele a készülőfélben levő mű hézagaiba (hátha ezáltal merkánsabb, színesebb formát ölt majd az egész?)" (Marno János: "Lengyel Péter: Macskakő". Kritika, 1989/9, 39. o.)
305Ráadásul - mint Hanák Péter mondja - "sem logikailag, sem történetileg nem kapcsolódik a történet valóságos idősíkjaihoz." (Hanák, 448. o.) Erdődy Edit szerint "a világegyetem történetének [...] filmszerű végigpörgetése sem tekinthető sikeres ötletnek." (Erdődy, 125. o.)
306"Másfélszer olvastam a könyvet. Először az egészet, másodszorra csak a ponyva-részt, az érdekes, és kihagytam az Író ömlengéseit, az unalmas." (Sarankó Márta szóbeli közlése.)
307Igazolásként szolgáljon a Ponyvaregény (Pulp Fiction) című film, amelyről, anélkül, hogy egyébként minősítenénk, feltétlenül elmondhatjuk, hogy értelmiségi csemege, szignifikáns empirikus általánossággal "művészetként" recipiált alkotás, anélkül, hogy a benne a leghalványabb értelmiségi "kiszólás" is lenne, bármi, ami gyanúsan "művészi".
308Vö.: "L'oeuvre propose, l'homme dispose." (Roland Barthes. Id. Frank Kermode: The Classic. The Viking Press, New York, 1975. 137. o.)
309Apokalipszis 13,18.