Profik diktatúrája

 

 

"Ezek profik" – hajtogatta a boldogtalan, pártállástól függetlenül, az elmúlt négy évben. Különösen az ellenzéki boldogtalan volt hajlamos rá, hogy mindenütt profizmusukat lássa-hallja. Az önreklámjaikban. (Hangozzon el végre a "píár" szó!) Abban, ahogy keresztülviszik akaratukat. Ahogy ledarálják a Torgyánt. Ahogy leosztják maguknak a zsetont. Persze, balsorsot hoznak a nemzetre, antidemokratikusak, sőt. De. Vérgecik és vérprofik. És persze főként saját beismerésében látja-hallja a boldogtalan: "Ezek profik."

Csalás nélkül szétnéz könnyedén, és okos fejével biccent, nem remél: így kell csinálni, ingatja az ellenzéki buksit.

 

 

Hogyan kell. "A" píár

 

A szokásos reggeli Thököly úti dugóban pislog ki a szolgálati Audiból, vagy csoszog a nájlonszatyrával a "diszkont" felé, van ideje megnézni az óriásplakátot. Hajdúszoboszlói nagytotál, strandkomplexum. Szép nagy strand, sok medence, napsütés, vidámság. Épül az ország, pontosabban jó kezekben van, magadnak építed, nagy betűkkel odaírják, hogy a nemtommelyik minisztérium/program/terv/pályázat keretében – mindegy, mert mindenki tudja, hogy mindezek alatt szigorúan jelenlegi kormányt kell értenünk (ahol meg nem, ott kaszáltak csak igazán szavazókat) – adtak, ők, vagyis mi (mindig eltévesztem), 28 millió forintot nekünk, magunknak, a strandunkra, és tessék itt a képen az eredmény, nézzétek meg.

Szolgáltató Kormányzat presents: Álomstrand.

Nem is az, hogy éppen a reklámot "tájékoztatásként" eladó roppant gusztustalan retorikának dőlnél be, amikor tényleg belegondolsz, mi lehet ez az összeg ennek a szép nagy intézménynek (egy napos nyári hétvégéhez képest). Nem is az, hogy tényleg azt szeretnéd látni a plakáton, amire költötték, mert annak nyilván kábé annyi lenne a píárértéke, mint Pintér Sándor arcának, ha nem fejelnéd meg egy másik – találd ki, mekkora, és kihez közeli cégeknek juttatott – költségvetési tétellel, egy reklámkampányéval jelesül, amelyből ismét kiderül, hogy a számok kiért beszélnek. Nem is az, hogy nem tudod elképzelni, hogy e 28 milliós "ajándék" reklámjára költött tétel simán nagyobb 28-nál – pedig ez már komoly revitalizálódása a leves és a hús bekerülési költségével kapcsolatos ősmagyar aggodalomnak.

Hanem egyáltalán: most akkor az ország építése a mindenkori adminisztrációnak nem kötelessége, hanem érdeme?

És akkor a kormány egy állami cég?

Konkrétan: egy párt ál(lam)arcban reklámozza magát neked a te pénzeden?

Van hozzá arculata? Alias "profi"? Tudja, hogyan kell csinálni?

 

Történelem

 

"A rendszer hetvenes évektől kezdődő és egyre súlyosbodó gazdasági válsága" "végképp eltörölte" "a hitet" "a szocializmusban". "Az embereket" – ahogy 0. Viktor is újabban mondja – aligha az egyenlősdi zavarta, sőt. Hanem. Hogy "a kapitalizmus" gazdagabb, erősebb. A nyolcvanas évekre mindenki úgy tudta, "a szocializmus" tulajdonképpen antropológiailag tévedett, azt hitte, az embernek nem olyan fontos a tulajdon, de kiderült, hogy az ember önző, és ahol ezt elfogadják, Nyugaton, ahol az önzésre alapul a rendszer, ott jól megy. Ahol meg tagadják, itt, ott is az van, hogy kiviszed az állami építkezésről a fuvarnyi anyagot a párttitkár présházához, és onnantól fusizhatsz a kátéeszben. – Nem lehetnek nagy különbségek a vagyonban? Annál nagyobb a presztízse annak, aki mégis megcsinálja. Hülye lenne, ha nem. Geci, de most mondd meg őszintén, te nem ezt csinálnád? – A későkádárban akkor voltál nagy, ha minél többet tudtál magadnak elvenni a – haha! –  "közös" tulajdonból. És a kabaré már régóta azt kacsintotta, hogy az egész morál az valami szocialista dolog, senki se hisz benne.

A 89-es fordulat nem lehetett mély, mert "nem kellett gondolkodni": "a nemzet" az egyetlen alternatíva bájos oxymoronjában egyesült. Az önzés = gazdagság képletet talán ideig-óráig megzavarta a rendszerváltás retorikájának szükségképpeni újrakezdés-szabadság-topikája, de hamar visszaállt "a politika" régi méltó nagy híre. A "profik" beindultak a zséért, a bamba dolgozók számára pedig igazolódott és beteljesedett "a szomorú igazság", az antropológiai alaptézis: mindenki önző. Hatalmat akar és pénzt, ez mozgatja az életét.

A fideszes kormányzási stílusban

 

a magyarnak nem az az újdonság,

 

hogy a politikus lenyúl, hazudik, és Isten nevét is csak a píár miatt veszi. Hanem hogy nyíltan teszi. És ez az újdonság igen lényeges a Fidesz viszonylagos népszerűségének megértésében. Nem gondolod, hogy éppen a szimpatizáns populáció nem veszi észre, hogy a fiúk nyíltan csinálják. Hát már hogy a fenébe ne venné észre. Éppen ez az: ő ebben a stílusban ismerte fel saját (a)moralitásának politikai legitimációját. Azonnali boldogulásának lehetőségét. Tudod, ő nem naiv és nem farizeus.

–  Mér a szoclibek micsinátak? – kérdez vissza. (Profi: úgy akar jobb lenni, hogy a másik rosszabb.)

– Ők legalább nem csináltak meg mindent, amit (nem) lehetett – válaszolsz, de bizton számíthatsz rá, hogy a vége tocsikozás-grashampalotázás lesz.

És ha nem nevetsz a szón: "demokrácia", semmiképp sem kajaibrahimozol, csonkakuratóriumozol vissza.

Jaja. Innen nézve már a Tocsik-ügy sem elsősorban pártpolitikai issue volt. A démosz lassan tanul és könnyen felejt. Ami neki lejött, inkább az volt: ha jogilag lehetséges, hogy egy jogász csekély erőfeszítéssel egy ügylettel 700 millert keressen, mégpedig egy prominens állami intézmény bevett gyakorlatával összhangban, akkor a "jogállamiság" menjen a k.-va a.-ába. Medgyesi-Grasham-ügy? "Lobbitevékenység" vagy "csúszópénz"?

– Ó, hát van különbség?

– Hogyne, ez a jogállam lényege.

A Fidesz tehát

 

nem annak ellenére

 

maradt viszonylag népszerű, hogy, hanem éppen azért, mert.

A Fidesz hatékonyan változtatta kétosztatúvá a magyar politikát. Hathatós ellenzéki közreműködéssel elérte, hogy aki napi öt percnél többet tölt el politikával, az mindig vagy nagyon kormány, vagy nagyon ellenzék. És minden téma, amit az egyik bedob a politikai diszkurzustérbe, az a másik számára mindig, mint mondani szokták oly ártatlanul: "kampánycélokat szolgál". Ezek az (ür)ügyek nem értelmesen megvitatandó közös problémák, hanem fegyverek, ami remélhetőleg leterítik az ellent, aki persze végül is szélsőbalos/szélsőjobbos. Ez a dramaturgiai ív a természetes immáron "a" politikában, mely sajnos, lássuk be, a nagy hagyományú diszkurzusrendek (tudomány, szex, művészet stb.) között a legerőszakosabb és legrondább és mégis minden róla szól.

És valóban: mi is képezheti alapját egy olyan hatalmi gyakorlatnak például, amely nyílttá teszi, hogy az az önkormányzat kap pénzt, amelyikben ők nyernek? Vagy: mi az oka, hogy Fidiék az állami pénzből gyorsan felhizlalandó rokonokra és barátokra tették meg a tétjeiket, nem pedig "a polgárokra"? (A nép jóléte ügyében meg talán a Népjóléti Minisztérium automata üzenetrögzítője az irányadó, amennyiben van neki olyan?) És: ha igaz, hogy ha a Fidesz-szavazótábort nem a nyílt hatalomelvűség, az alkotmányos és morális aggályok hiánya, a lenyúlás zavarja elsősorban, akkor miért probléma nekik, ha "a szoclibek" ugyanezt csinálják? (Csonka Magyarország, csonka kuratórium?) Miért pont a MIÉP tart vele a diszkurzustér-megosztási művelet során? És, komolyan: profin csinálták-e, és ez abból derül-e ki, hogy nyernek-e?

A kérdések nem költőiek: tulajdonképpen az a meglepő, hogy a lakosság nagyon nagy hányada nagyon régóta a létminimumon és az alatt frusztrálódik folyamatosan, de a nyíltabb-rejtettebb nácoid-uszító vonalra nem vevő. (Szia, Fidesz, már megint szájkosár nélkül hoztad le Miépet a játszótéri homokozóba pisilni-kakilni? Vö.: Boross-éra utáni választások). Kevésbé meglepő, hogy az alapkérdés "szociális": a jövedelemkülönbségek nőttek, és vele a társadalmi feszültségek, az agresszió és a köcsögség. (Ha a lúzer profi lenne, pont úgy csinálná, ahogy te, nagyszerű államférfi: a kastélyában rendezett exkluzív fogadásra a hozzá közeli rendezvényszervezőnek kiutalna még egy kis plusz összeget, hogy a lakájok fehér kesztyűben szolgálhassanak fel a parvenüknek.) A munka értéke csökkent. ("Ha tehát saját maga nem dolgozik, akkor idegen munkából él és kultúráját is idegen munka rovására szerzi meg" – Marx: A gothai program kritikája. – Kultúra-a-a? A smasszerem revolveréhez nyúlok!)

 

A "profi" szó jelentése

 

viszont mélyült.

És nicsak, nemrégiben a már-már lúzer MSZP is ízelítőt adott abból, hogy hogyan kell csinálni, amikor a nagyjából az ő volt stílusában összehozott státusztörvényt egy volt miépes-fideszes retorikával vette össztűz alá, és ha ezzel nyeri meg a választást, akkor végképp győzött a profizmus. És akkor kezdhetsz gyakorolni, kedves Barátom (-nőm). 1. gyakorlat: próbálj úgy felnézni az újságból, mint Viktor Nastase mellől a szerződés aláírásánál, egy, két, há, most!

In summa, a politika, a gazdaság, a jog, és a korrupció jelentéstani kontinuumot képez a magyar nyelvhasználók/vá­lasz­tópol­gárok számára. És nyelvi/politikai kompetenciájuk hibátlan mindaddig, amíg ezt minden performancia-aktusukban újra-megerősítik. És a mindig a tűréshatárig levett polgárok hogyne terjesztenék a vírust: "a pénz minden" – hiszen ők csak igazán a betegei.

Pénz, pénz, pénz: ez a "profi" első három jelentése.

Aztán azt jelenti: önző és hatalomelvű, azaz sikeres.

Azt jelenti: erősebb kutya ugat, a férgese meg elhiszi.

Profi az, akiért a számok beszélnek.

Naiv meg az, aki másokért is, nulla nézettségi indexszel is, védtelen az örökös hátsó gondolattal: a másik elleni hadüzenettel szemben. A lúzer meg a dühös naiv. Stb. A profit mindez nem érdekli. Őt nem érheti el az elnyomott: az elfojtott üzenete, mert ő akar mindenkit elérni az üzenetével, ami viszont. Jajjajjaj! Ahogy Píár Móricka Gipsz Jakabot elképzeli, aki tényleg nem érti, hogy nem jöttek még rá odafönn, hogy pl. a tévedés elismerésénél nincs jobb "stratégia". Talán mert a profi tudattalanul tudja, a nyilvános lelkiismeret (vö.: "szégyenkultúra") nem lehet teljességgel üres komédia: a politikai ellenfél és játékszabályok ignorálásában mégiscsak visszafogó erő, szemben a szégyentelen mellébeszéléssel, a rajtakapottság hisztériájával.

A profi végül: minden parancsolatot megszeg, a hetest kivéve: nem paráználkodik. Elviselhetetlenül mainstream. (Vö.: nemzetközi környezet. – Árész- és Ériszbűvölő Érósz! Aki bármikor befűzöd Agapét is! Aki pozitívba billented a világ mérlegét, Érósz, Érósz! Miért hagytad el őket?) Szerintem a legdurvább ­jelen­ség jelenleg az, hogy természetes lett, hogy a tévéképernyõk folyamatosan gyilkosságot reklámoznak, viszont egy női mell látványa az, ami az ORTT-t haladéktalan cselekvésre készteti. A magyarok istene így "kommunikálja" féltett kis titkát arról, hogy kinek kell megtiltani, és mit ahhoz, hogy tutira a neurotiko-paranoid legyen a sikeres egyed. Hogy a hatalom- és pénzagyú szorongás legyen az egyetlen "egzisztenciális" probléma.

Stb.

Édeseim! Kérlek benneteket! Legyetek jók! Őszinték, kedvesek, kevésbé önzők! Stb.!