Árva
vármegye
címere
|
Árva vármegye címere |
Árva vármegye elhelyezkedése a történelmi Magyarországon
Varjú Elemér "Magyar várak" című, 1932-ben megjelent könyvében így ír Árva váráról:
 |
ájképi szépségre, festői fekvésre nem sok hasonló van a föld kerekségén. Mint sasfészek a fa csúcsán., úgy üli meg az Árva-folyó fölött merészen kiugró szirtet, szédítő magasságban uralkodva a völgy fölött. Van egy pont, ahonnan nézve szinte valószínűtlenül hat a szemlélőre, aki alig érti meg, miként lehetett a pengeszerű szirt |
| élére az alapul szolgáló sziklánál majdnem szélesebb építményt emelni. | |
Képe változatos,
minden oldalról mást mutat. Északról egyetlen őrtoronynak
vélnénk, másfelől épületek hosszan elnyúló tömege áll
előttünk. A zordon oldalt mosolygó váltja fel ; a
függőleges meredek után szelíd lejtő következik.
A VÁR ÉSZAK FELŐL. (Kép az eredeti könyvből)
A vár eredete
összefügg Árvamegye történetével. Bár régészeti leletek
arra vallanak, hogy az Árva-folyó völgye a bronzkorban nem
volt lakatlan terület, a rendszeres, falvakba való település
s az ezzel járó földesúri kormányzat jóval a magyarok
megtelepedése után a XIII. századdal kezdődik ezen a
vidéken.
Az első kimutatható birtokosok itt a Balassa-család ősei,
akiknek királyaink céltudatos telepítő-politikája a határok
hathatós védelme okából juttatta a későbbi Árva megyének
ekkor még a zólyomi várispánsághoz tartozó jelentős
részét. Detre úr, a zólyomi ispán építtette fel az árvai
terület bejárójánál alkalmasan kínálkozó sziklaoromra az
első várat, hogy ebből tarthassa féken a hatalma alá
tartozó népeket. Rövid időn belül a vár annyira fontosnak
bizonyult a Lengyelország felől alatta húzódó országút
védelmére, hogy már 1267-ben IV. Béla visszaváltotta s
azontúl királyi várnagyok által kezeltette. Így maradt Árva
királyi várnak, egy-egy rövidebb időszakasz kivételével, a
XIV. század végéig.
Feltehető, hogy a vár csak fokozatosan ; épült ki úgy, amint
a szükség megkívánta. A XIV. század közepéig azonban
legnagyobb részében fennállott, mert különben nem lehetett
volna gyakori megszállóhelye Nagy Lajos királynak, aki itt
nemcsak maga időzött szívesen (bizonyára a nagy
erdőségekben esett pompás vadászatok miatt), hanem
vendégeket is fogadott, többek között Kázmér lengyel
királyt.
Zsigmond kora óta sűrűn változnak a vár gazdái. A
nevezetesebbek: László, oppelni herceg, Magyarország nádora,
Garai Miklós, Stibor vajda, Pálóczy Miklós és végül a
husszita haramiákkal cimboráló lengyel Komorowski Péter. Ezt
a tipikus "rabló-lovagot", miután békés életre,
királyhűségre rászorítani nem lehetett, a türelmét
vesztett Mátyás király fogta ostrom alá. Az Árvába szorult
öreg martalóc nem várta meg, amíg sasfészkét kiéheztetik;
némi pénzbeli kárpótlás fejében feladta a várat s örökre
elvonult az országból. Így lett Árva ismét királyi vár s
nem sokkal utóbb hat éven át a hűtlenné lett Várdai Péter
kalocsai érsek börtöne. Ami alkalmul szolgált a Mátyás
szájára költött mondásra : Árva valál Péter, árva
maradsz, Árvában halsz meg.
Mátyás élte vége felé Corvin Jánosnak adta a várat, tőle
Szapolyai István szerezte meg.
A Szapolyaiak szerencsecsillagának lehanyatlása után sok
birtokosa volt a várnak, mindaddig, amíg házasság révén a
hitehagyott Thurzó Ferenc nyitrai püspök kezére nem jutott.
A dúsgazdag Thurzónak első dolga volt a várat kibővíttetni
és renováltatni, annál inkább, mert ezt választotta
állandó lakóhelyéül. Legfontosabb alkotása egy
esővízgyűjtő ciszterna a felső, s egy 86 méteres, az
Árva-folyó szintje alá lemenő, sziklába vágott kút
készítése a középső várban. De gondoskodott a vár belső
díszítéséről és pompás bebútorozásáról is.
A Thurzók nemzetsége mindvégig ragaszkodott Árvához. Sajnos,
a haza kárára már 1621-ben, 23 éves korában elhunyt Thurzó
Imre, utolsó férfitagja a család árvai ágának. Leányai s
leszármazói közös birtoknak nyilvánították a várat és a
hatalmas uradalmat. Így maradt az napjainkig a már
nagyszámúra szaporodott leszármazók kezén.
ÁRVA A
XVII. SZÁZADBAN (EGYKORÚ RÉZMETSZET UTÁN)
(Kép az eredeti könyvből)
A XVII. század
folyamán sok ostromot állott ki a vár. Hol a császáriak, hol
a magyar seregek lőtték falait. Az utolsó vihar 1709-ben
tombolt felette, amikor II. Rákóczi Ferenc fejedelem vitéz
várkapitánya, Winkler Vilmos ezredes a többször felgyújtott
erősséget élelemhiány miatt kényszerült feladni.
1800 tavaszán (ápr. 18.) irtózatos tűz támadt az alsó-vár
egyik konyhájában, amely több napig dühöngve majdnem az
egész várat elhamvasztotta. Az akkori uradalmi főkormányzó,
gróf Zichy Ferenc ugyan csakhamar befedette a kormos falakat, a
helyiségeket a lehetőséghez képest helyreállíttatta, de az
elpusztult sok becses reliquiát, berendezési holmit pótolni
nem lehetett.
A VÁR FÉNYKÉPE
(Kép az eredeti könyvből)
Saját felvételek a
várról, az 1990-es évek végén:
Irodalom:
 |
A Műemlékek Országos Bizottsága és a Könyvbarátok Szövetsége kiadása Budapest 1932. |