|
Podolin (Szepes vármegye)Szlovákul: PodolinecNémetül: Pudlein(Ma: Szlovákia) |
Szepes vármegye elhelyezkedése a történelmi magyarországon
Elérhetőség (lásd az alábbi térképet): Podolint autóval Poprádról a "77" számú úton érhetjük el, vagy busszal a Poprád-Ólubló vonalon (Poprad - Stara Lubovna).
Ez a ma jelentéktelen, csendes szlovákiai kisváros a hajdani királyi Magyarország Szepes vármegyéjében jelentős szerepet játszott. A Poprád és Krakkó közötti fontos kereskedelmi út mellett fekvő település említése 1235-ben keltezett oklevélben található, amelyben a krakkói és az esztergomi érsek egyaránt magának követeli a podolini tizedet. Végül a tizedszedés jogát -pápai döntéssel- esztergomi érsek kapta meg. A település a tatárjárás alatt elpusztult.
A tatárjárás után a települést német és lengyel telepesek építették újjá. 1292-ben városi kiváltságokat kapott. A főtér közepén ma is álló Mária mennybemenetele emlékére 1295-ben épült.
A podolini templom. Az előtte álló reneszánsz harangtorony 1659-ben épült.
A város 1412-ben szabad királyi város rangot kapott. Még ebben az évben Zsigmond király -több szepességi várossal és Lubló várával együtt- hatalmas kölcsön fejében zálogba adta Ulászló lengyel királynak. A zálogba adott városok (bár továbbra is a magyar királyság részének tekintették őket) 1772-ig maradt lengyel fennhatóság alatt.
A podolini városfal részlete
A podolini városfal részlete, háttérben a városháza
A városon belül Perényi Imre, Zsigmond király 1409-ben kelt engedélye alapján várat épített. A vár a XVIII. századtól -elvesztve védelmi jelentőségét- fokozatosan lepusztult, falait a fejlődő város építkezéseihez használták fel.
Romos falak a piarista iskola udvarában. Talán az eltűnt vár maradványai ?
A piarista rend 1647-1651 között templomot és kolostort épített Podolinban. A benne létesített iskola és könyvtár hosszú ideig a Szepesség fontos művelődési központja volt. A podolini piarista iskoláról a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár honlapján olvashatunk.
A piarista templom és kolostor
A piarista gimnázium tanulója volt (az 1800-as évek végén) Krúdy Gyula is. Emlékét az iskola falán elhelyezett emléktábla őrzi:
Az emléktábla szövege:
EBBEN AZ ÉPÜLETBEN VOLT KISDIÁK
KRÚDY GYULA
1878-1933
PODOLIN ÉS A TÁTRAI TÁJAK NAGY CSODÁLÓJA,
A MAGYAR SZÉPPRÓZA MESTERE
Podolini emlékei hatására írta Krúdy Gyula a Podoloni kísértet című fiatalkori kisregényét, melynek előszavában igen szép és költői leírását adja ennek a szepességi kisvárosnak:
VALAMI
ELŐSZÓFÉLE
Sok esztendővel ezelőtt egy felsővidéki, kis szepességi
városkának voltam a lakosa. Úgy hívják a városkát:
Podolin. Közel a határszélhez, a Kárpátok alatt, mély
völgyben feküdt a városka, és vasútnak híre-hamva se volt
messzi vidéken. Ám a városka mégis útjába esett annak a
nagy országútnak, amely keresztülvezet a határon, és így
nem volt teljesen elzárva a külvilágtól. A furmányos
szekerek nagy csörömpöléssel döcögtek a városka
kövezetén, amely még a középkorból maradt itten. Messzi
földről jött vásárosok megpihentek az egyetlen
vendégfogadóban, a "Róká"-ban, ahol az ivó sötét
falain százesztendős felírások hirdetik, hogy itt valamikor
lengyel hercegek mulatoztak. A derék Zsigmond király zálogba
vetette Podolint tizenkét másik várossal együtt, és hosszú
száz esztendőkig el volt szakítva a hazától a kis
középkori város. Lengyel urak mulatoztak benne, és lengyel
kapitányok parancsoltak a népességnek. De akármilyen soká
tartott a podoliniak számkivetettsége, az ódon városházán
az egymás után következő polgármesterek féltő gonddal
őrizték a város régi, magyar világbéli pecsétjét,
törvénykönyveit. Nagy Magyarországot sohasem felejtették el
teljesen, és fájó szívvel gondoltak a messzi hazára, mint a
száműzöttek gondolnak a honukra. A gazdagabb patríciusok
Magyarországba küldték a fiaikat iskolába, és a régi
krónikák akárhány polgármesterről tudnak, aki az iskolai
tanulmányokat a debreceni nagy kollégiumban nyeldeste. A száz
esztendők múltak, és a szegény podoliniak már azt hitték,
hogy soha többé vissza nem váltja őket a haza a zálogból.
Míg egyszer Mária Teréziának sok birodalmi tervei,
ábrándjai közepette eszébe jutottak a szegény szepesi
városok. Akkor már nagyon régen sínylődtek a városok az
idegen zálogban. A nagy királynő egy szekér aranyat küldött
a lengyel királynak a városok váltságdíja fejében, és a
városok, közöttük Podolin is újra a magyar haza tartozékai
lettek...
A hosszú középkori rabság azonban rányomta bélyegét a
városkára. Az idegen uralom alatt a városka semmit sem
fejlődött. Elég bajuk, gondjuk volt a lengyel királyoknak a
saját országukkal, országuk városaival. Mit törődtek volna
az idegen jószággal? Annyit tettek, hogy néhány lándzsás
katonát küldtek a városka őrizetére, akik megvédelmezték a
polgárokat a hegyvidéki rablóbandáktól. A várost magas
kőfal vette körül, és a falakon négy kapu nyílott a négy
égtáj felé. A Poprád ott szaladt el a bástyák alatt, mintha
csak a Poprádot is zálogba csapta volna a könnyelmű Zsigmond:
a Poprád is kifelé folyt Lengyelországba; keresztül a
határszéli hegyláncokon, nagy magasságban járja be meredek
útját; minden természeti törvény ellenére nem lefelé,
hanem felfelé folyván. A piros pöttyös pisztrángok lengyel
honnak csemegéi voltak, és a hűtelen folyó folyását már a
nagy királynő sem tudta megváltoztatni. A Poprád örökre a
lengyeleké maradt: örökre hűtelen hazájához, amelybe minden
folyó befelé folyik, nem pedig kifelé.
A zálogban töltött száz évek tehát úgy múltak el a
városka felett, mintha valami dermedt álomban töltötték
volna. Mária Terézia idejében egyszerre fölébredtek az
emberek hosszú álmukból, megdörzsölték a szemüket: - Nini
- mondták -, asszonykirály van Magyarorsszágban. Mi bizony azt
hittük, hogy még mindig Zsigmond uralkodik. A regebeli Rip van
Winkle (Washington Irving ( 1783-1859) amerikai író
világhírűvé vált mesehőse) ébredt fel itt a mély
völgyben, csakhogy húsz esztendő helyett századokat aludt. A
városka ugyanabban a középkori, ódon állapotban van Mária
Terézia idejében, mint amikor Zsigmond zálogba vetette. Nem
raktak itt le egyetlen téglát sem azóta - talán még az
emberek is ugyanazok voltak. A lengyel kultúrát, műveltséget
nem vették be, megmaradtak tehát Zsigmond király korában.
Ugyanazok a dívatok, szokások uralkodtak; Corinini ezredes, a
nagy királynő kiküldött biztosa a maga egyszerű
katonaeszével csodálkozva írja megjelentését a városokban
talált állapotokról.
- Itten - írja az ezredes - egyetlen pollgárt sem találtam, aki
bizonyosan tudná, hogy fölséged előtt mely uralkodók
valának a magas trónuson. Csodálkozva hallgatták, hogy a
Habsburgi-ház uralkodik a birodalomban. - Isten szent
akaratából.
A lengyel lándzsásokat elrendelték a városkapuk
őrizetétől, és a kapukon, különösen a dél felé
nyílókon új áramlatok, szelek kezdtek befújdogálni. A
városka, felébredvén hosszú álmából, mozogni, fejlődni
kezdett. Igen ám, csakhogy mit csináljanak most azokkal az
átaludott száz esztendőkkel? A dolgok természetes rendje
szerint azt a lemúlott időt nem lehetett elsemmizni. Olyan
varázscsizmát még Mária Terézia sem húzhatott a
visszaváltott városkák lábára, amely csizmákkal száz
esztendőket lehetne egyszerre ugrani. Azokat az elaludt
századokat végig kellett élni, végig kellett csinálni.
Andrássy János, Szepes vármegye akkori alispánja, aki híres
volt nagy eszéről, bölcsességéről, maga is elcsodálkozott
a városok középkorias állapotain.
- Már régen el fogjuk felejteni az egészz középkort, a
szepesi városokban még mindig föltalálható leszen ez a kor.
Ők elmaradtak az időtől, és talán sohasem fogják utolérni
a valóságos időt - mondta a bölcs alispán, és látszólag
igaza volt.
A városkák folytatták a fejlődésüket ott, ahol elhagyták
Zsigmond király korában. Békés, csendes, belvillongástól
mentes idők jártak, az idegen gyámság alól felszabadult
városnak mégis a legelső gondja volt a hosszú századokon át
megrongált várfalakat, bástyákat kijavítani, megerősíteni.
A kapukhoz polgárőrséget rendeltek, amely ügyelte az
utazókat, vándorlókat, kereskedőket. Éjjel becsukták a
kapukat, és a városra középkori csendesség borult. Az
utcákon nem járt senki, legfeljebb a "Róká"-ban
búsult néhány utazó idegen, amíg a városi darabontok aludni
nem zavarták őket. A Poprád sietett, futott a határ felé, a
nagy hegyek, sötét erdők árnyékukkal ráfeküdtek a
városkára. Mintha arra vigyáztak volna, hogy az átaludott
esztendőkből nem fog-e egyet is elsikkasztani.
De nem sikkasztott el egy hónapot sem. Az új házakat,
amelyeket itt-ott építettek, régi középkorias stílusban
tervezték az építő. Lubomirszky hercegnek, aki a városkának
templomot építtetett, arcképét megfestették a városháza
számára... És abban az időben, amikor én a városka lakója
voltam, a városi tanács mindenféle elavult jognak alapján
örökös száműzetésre ítélt egy asszonyt, bizonyos Wart
Erzsébetet. De hiszen éppen ezt akarom elmondani.
Néhány oklevél Podolin történelméből:
Kelt: 1361-01-03
Pál éneklőkanokok és szepesi generalis vicarius bizonyítja,
hogy Jordán podolin-i soltész és esküdttársai néhai Gyula
fia: Hank comes soltész birtokainak felét egyházi
alapítványként a Podolin Szűz Mária templomnak átadták.
Kelt: 1439-03-19
"Rozgony-i István pozsonyi comes közli Pozsony
városával, hogy a Padalin városból származó, mintegy
ötszáz lovasból álló lengyel csapatot, amely megtámadta és
felprédálta Szepes várát /castrum Scepusiense/ üldözőbe
vette, és a Liblow-i vár mellett lévő rétén megütközött
velük; köztük mintegy háromszázat megöltek, sokat a Paprad
folyóba fujtottak, és 214 lovat valamint mintegy kétezer
forint értékű zsákmányt ejtettek."
Kelt: 1439-07-07
"Albert király bizonyítja, hogy figyelemmel Rozgon-i Symon
fiának: Rozgon-i Istvánnak, pozsonyi comesnek az érdemeire,
mint aki az ország védelmében is oly kiváló társának
bizonyult, mert amellett, hogy a koronázástól kezdve
állandóan a király rendelkezésére állott nagyszámú
familiarisaival, amikor a királynak a cseh korona elnyerése
végett Prágába kellett mennie és onnan más fontos ügyek
elintézése végett Sziléziába, oda már nem követte a
királyt, hanem gyors elhatározással összegyűjtvén
familiarisait a Szepesség védelmére sietett, ahol Kesmarkon
ütötte fel hadiszállását és a Podolynt megszállva tartó,
a nép nyelvén Saffranecznek nevezett lengyel vezérrel kisebb
csete-patékon kívül három csatában is megmérkőzött és
mindig győzelmesen került ki belőlük, úgy hogy a lengyelek
Rozgon-i István ottléte alatt többet nem mertek támadni és
így az a vidék mentesült az ellenséges becsapásoktól,
azért jutalmul a pozsonymegyei Sempthe várát adta neki...
"