A fehér lovon vett ország

A magyarok, Árpád vezetésével, hosszú, keserves hónapokíg tartó út után végre átkeltek a Kárpátokon. Hátuk mögött hagyták a zord erdörengetegeket, a jószágnak, szekérnek veszedelmet jelentö úttalan uta- kat. A nyugati lejtökön sikerült újra síkságot érniök. Lovaik már megizlelték az Ung, majd a Tisza vizét is, barmaik, juhaik az itteni legelök füvét. És lassan megnyugodott a besenyöktöl ütött nép. Árpád fejedelem, aki akkor az Ung folyó torkolatánál szállásolt, egy napon magához hívatta a Tas nembéli Küsidet és így szólt hozzá: - Fiam, Küsid! Eredj, járd be a szöke Tisza mentét, és vedd szemügyre ezt a földet. Tudni akarom, vajon csakugynn olyan szép és olyan gazdag-e, mint ami- lyennek az öregektöl hallottuk. Vidd magaddal ezt a fehér lovat, rajta aranyos nyereggel, fején ezüstös kö- töfékkel. És ha utad közben rátalálsz ennek az országnak a fejedelmére, add át neki és mondd, hogy Árpád, a magyarok fejedelme küldi ajándékul. És nem kér érette mást, csak földet, füvet és vizet. Tas fia Küsid el is indult a Tisza folyása mentén délnek. Szemügyre vett mindent alaposan, s látta, hogy igazat mondtak az öregek: ez az ország valóban olyan gazdag, söt talán még gazdagabb, mint ahogy a híre tartotta. Harmadnapra elérkezett egy fényes városba, amely- ben ennek a földnek az ura, Szvatopluk, a morvák királya lakott. Küsid elöadta, amivel megbízták, s elövezette a hó- fehér lovat az arany nyereggel és az ezüsttel kivert kötöfékkel . A Szvatopluk körüI álló morva urak összenéztek. Gondolták magukban: bolond ez az ember, hogy egy ilyen gyönyörü paripáért csak ilyen semmiséget kér. De hát persze, hogy adtak neki. Az ö dolga! Három napot tartott Küsid útja visszafelé is, Árpád fejedelem Ung vize menti táboráig. Tarsolyában hozott magával egy zacskó földet, egy öl füvet, s kulacsában egy mentésnyi vizet. Amikor megérkezett, Árpád és vezérei épp együtt voltak. Megvizsgálták, ujjaik között morzsolgatták a földet, és látták, hogy igen jó terrmöföld az. Megnézték a füvet - kövér fü volt az, m&ég hervad- tában is. Aztán kézröl kézre adva a kulacsot, megízlel- ték a vizet, és azt is jónak találták. - Most pedíg - szólt Árpád fejedelem Küsidhez -, nyergelj és indúlj vissza a morvák királyához. És mondd meg neki: ez a föld mától fogva az én országom. Az enyém Attila jussán, s az enyém azért is, mert megvál- tottam töle a fehér lóval, az aranyos nyereggel és az ezüstös kötöfékkel. Most megyek és birtokba veszem, öt pedig nem akarom ott találni. Szvatopluk rettentö haragra lobbant, mikor Küsid átadta neki Árpád üzenetét. - Hol az a ló, hogy agyonüttessem, s tetemét a kutyáknak vettessem! Hol az a nyereg meg a kötöfék, hogy a fübe, a folyóba dobassam! Nem szorulok én a te urad ajándékára! - Bizony késön gondolkoztál, uram! - válaszolta Küsid. Mert a fehér ló húsán a mi kutyáink fognak meghízni. A nyerget majd megtalálják a mi legeltetö pásztoraink. A kötöféket pedig a mi halászaink fogják ki a folyóból. Mert ez az ország mostantól fogva a miénk! Azzal nyeregbe pattant, sarkantyúba kapta a lovát, s mire Szvatopluk vitézei észbe kaphattak volna, túl volt árkon-bokron. Szvatopluk persze tüstént hadba szólí- totta fegyverforgató népét, de hiába: Árpád lovas sere- ge, mint a förgeteg csapott le rá, és mire a hold ismét megújult, Szvatopluk népéböl hírmondó sem maradt a Duna-Tisza közén. Ö maga menekülés közben a Duná- hoz ért. Belevetette magát a vízbe, mert az üldözö magyarok már a nyomában voltak. Oda is veszett, lovastul együtt elnyelte az örvénylö folyam. Árpád pedig, miután az egész országot elfoglalta, összehívta a hét vezér tanácsát Pusztaszerre, ahol akkor az ö szálláshelye volt. És ott a hét vezér megerösítette a vérszerzödést. Aztán felosztották egymás között Attila örökségét. Békességes évek következtek. Háborítatlanul gyara- podott, szaporodott a magyarok népe Attila örökségé- nek földjén. Azon a földön, amelyet kardjuk erejével szereztek meg maguknak. *** Az öreg Tas ott ül a sátor elött, ahonnan a kanyargó Tiszáig nyúló pusztára lehet látni. A távolban - épp csak sejti a szeme - jószágai legelnek. A háta mögül, a sátorból asszonyi csivitelés, gyermekszó hallszik. Háromszor öltözött fehérbe a végtelen puszta, s háromszor borult virágba a rét azóta, hogy Küsid Árpád szavával kétszer is megjárta Szvatopluk udvarát. Pusztaszer után a fejedelem itt jelölt ki neki szálláshelyet és ö, bejárva a kövér legelöket, megszemlélve a folyón a legalkalmatosabb halászhelyeket, úgy döntött: itt üti fel sátrát. A sátorba aztán asszony is került, az elevenszemü Cseperke. S esztendöre rá megjött a fiúcska is, Szolta, aki ma még ott zsivajog az asszonyházban, de akinek számára holnap-holnapután már ö készít kis íjat, tegezt, nyílvesszöt . Mert Küsid tudja: a harcra béke, a bekére harc követ- kezik, s eljön az idö amikor a kis Szoltának szüksége lesz a fegyverforgatás apjától tanult mesterségére. ***

Vissza a fölapra