A Hadak Útja

Attila halála után hamarosan széthullott a hun birodalom. Hiába fogadkoztak a temetéskor fiai: Aladár, Ellák és a legkisebb és legkedvesebb, Réka fia Csaba. Alighogy sátraikba tértek, megkezdödött a viszálykodás Attila kardjáért - a hatalomért. S a hunok, akiket az ellenség egyetlen csatában sem tudott legyözni, elemésztették egymást: Aladár hívei azokat, akik Ellákot akarták Attila utódjának, Ellák hívei azokat, akik bátyja mellett fogtak fegyvert, s mindkettö Csaba népét is, hiszen róla mondotta volt a jóslat, hogy Attila halála után ö lesz a hunok megmentöje. *** Feldúlt szálláshelyek mutatták az utat, ahol a fejedelemfiak egymást pusztító seregei elhalad- tak: üszkös maradványai a korábban virágzó élet- nek. Halomra ölt nök, gyermekek, szétkergetett csordák, nyájak mindenfelé. Végül a harcokban Aladár is, Ellák is elesett. Maroknyi hívével egyedül Csaba tudott elmene- külni a fellázadt rabszolganépek elöl. Keletnek indult, ahol a hun hagyomány szerint valamikor öseik is laktak, s ahol bizonyára még élnek Hunor testvérének, Magornak ivadékai. Csaba maradék seregével együtt menekült a maradék asszonynép s a gyermekek, akik közül a nagyobbacskák már lóháton ülve segítettek terel- getni a megmaradt állatokat a had nyomában. Igy érkeztek Erdély hegyes-völgyes tartományá- ba, ahol aztán az üldözök nyomukat veszítették. De már erösen megfogyatkozott a hun nép is, fáradtak, elgyötörtek voltak. Letáboroztak hát, lovaikat, bar- maikat megitatták a Küküllö vizében, aztán felverték sátraikat a folyó-közeli lankákon. Évek jöttek, évek mentek. A hunok maradékai megnyugodtak. Itt zordabb volt ugyan az éghaj- lat, mint a Duna-Tisza közén, de volt fa, amiböl házat lehetett építeni s tél idején oda behúzódni. A folyók-patakok lankáin, az erdök tisztásain pedig a jószágnak is került legelö. Csaba azonban mindegyre visszaemlékezett a jóslatra, s egy szép napon úgy döntött: a fegyver- forgató nép egy részevel továbbindul kelet felé, hogy Magor ivadékait segítségül hívja, s vissza- szerezze Attila örökségét. - Én most elindulok tovább, napkeletre - mondotta -, hogy testvéreinkkel együtt térjek vissza. Te pedig addig, jó népem, itt székelj! És ha valami baj történne, csak küldjetek utánunk, tüstént itt leszünk. *** Azzal útra kelt. Az ittmaradt nép nem sokáig élhetett békesség- ben: a hunok által egykor leigázott népek fel- fedezték szálláshelyeiket és haddal támadtak rájuk. Csabát a Kárpátok koszorúján túl érte utol a futár. Tüstént visszafordult és szétverte az ellenséget. Másodszorra már a Dnyeszteren túlra kellett utána nyargalnia a vészhírt hozó lovaslegénynek. Csaba most is idejére visszaérkezett, s ezuttal az utolsó emberig levágta a békés szálláshelyeket dúló ellenséget. Sok-sok esztendö telt el azután. Akik gyer- mekként jöttek ide Csabával a Duna-Tisza közéröl, ösz hajú, ösz szakállú vének lettek. Az ö gyermekeik örizték már a jószágot a legelökön, s az ö unokáik hancúrozásától volt hangos a szállások környéke. A békés életet azonban egyszer csak újabb ellenség zavarta meg. A nép, amely Csaba eltávo- zása után ,,székely"-nek kezdte nevezni magát, megint fegyvert fogott, de hiába küzdött hösiesen élete és javai védelmében, az ellenség túlerejével szemben ez mind kevésnek bizonyult. - Segíts, Csaba vezér! - kiáltott fel ekkor az égre az egyik öreg. A kiáltást felkapták a szelek, s vitték napkelet felé. S ott egyszer csak nagy zúgás támadt. Nem a földön, amerre Csaba és vitézei elmentek, hanem a levegöégben. Csaba tért vissza rég elhulott vitézei élén. Az ellenség azonban számosabb volt, mint eddíg bármikor. S a székelyek a visszatérö Csaba királyfival együtt sem bírtak vele. Még szerencse, hogy közben lebukott a nap a hófödte távoli hegyek fölött, s fekete éjszaka borult a csatatérre. De mi lesz holnap? Hadúr azonban segítsegére sietett népének: megjelent Csabának álmában azon az éjszakán. *** - Holnap, napfölkeltekor - mondta - vedd az íjadat s lödd ki kelet felé az elsö nyílvesszöt. Ahol földet ér, ott találsz egy vérvörös levelü füvet: For- rasztófü a neve. Annak levelével érintsd meg az elesett harcosok sebét. Azok pedig tüstént életre kelnek, s testüket többé nem fogja fegyver. Így is történt. Mire a nap a fák hegyébe vágott, talpon állott a forrasztófüvel feltámasztott had. Szét is verték az ellenséget, hogy hírmondója sem maradt. Csaba pedig úgy távozott, ahogy jött. De lovainak patkónyoma ott maradt az égbolton: apró csíllagok milliárdjainak sora mutatta útját kelet felé. A nép azóta is Csaba Útjának vagy Hadak Útjának nevezi ezt a csillagívet, amely tiszta idöben ott ragyog ama föld fölött, ahol Csaba népe székel. ***

Vissza a föoldalra