Mi hadifoglyok ötvenessével voltunk a marhavagonokba zsúfolva. A vonatszerelvény már második napja zötykölödött a háborús idöktöl megkorbácsolt vágányokon. Csupán hadifoglyok lévén nem ismerhettük a vonat uticélját. De ekkor rángatózások közepette a szerelvény megállt , valószínüleg egy löszerszerelvényt kellett udvariasan elöreengedjen. A deszkák repedésein át kitekintettem a vagonból és ismerös táj tárúlt elém. Szülöföldemhez, Temesvárhoz közeledtünk. Egy pappírra rögtön felírtam szüleim címét meg egy pár sort és becsomagoltam egy széndarabot vele. Sejtésem beteljesült. Temesvár egyik mellékpályaudvarára érkeztünk és minannyiunkat leszállítottak a vagonokból. Sorbaállítás közben a bámészkodó emberek közzé gurítottam a széndarabot. Mint késöbb megtudtam , még aznap este valaki aki megtalálta, értesítette szüleim ittlétemröl. *********************

A fogolytábor útfelöli részén az örök szállásai voltak és a belsö dupla szögesdrótkerítés mögött álldogáltak a fogolybarakkok. Ez már valódi fogolytábori élet volt. Minden barakkban körülbelül kétszáz - kétszázötven fogoly vollt elszállásolva. Kettös priccseken egymás fölött aludtunk vagy feküdtünk. Naponta egyszer kaptunk föttételt és egyszer teát meg egy adag (kétszáz gramm) kenyeret. Ezeket a dolgokat külömbözö idöpontokban adták úgyhogy állandóan vártuk , hogy mit is kapunk.

************************

A napok teltek , leesett a hó. Több éjjelen át az örök járását figyeltem. Minden kerítés szakaszon két ör járkált , ellentétes irányba haladva. Elhatároztam , hogy holdnyugvás után hajnalban nekiindulok a drótoknak. Elökészítettem a fogpaszta tubusokból kiszakított fémlapocskákat , hogy majd a szögesdrótokra szorítom , hogy nehogy belém akadjanak. Egyik szélsö barakkban ami üresen állt, levetettem köpenyemet és a zubbonyra meg nadrágra kötöttem a fehér alsónemümet hogy a nagy hóban ne legyek látható. Kúszva nekiindúltam a kerítésnek. Nem lehettem csupán néhány méterre a drótoktól amikor megjelent az ör. Meglepetés volt számomra , mert megfigyeléseim szerint sokkal nagyobb idöközökre számítottam az örjáratot. Kezemet és arcomat a hóba szorítottam és szerencsémre az ör folytatta útját én pedíg lassan vissza kúsztam az elhagyott barakkíg. Szerencsémre köpenyem még ott volt , ugyanis egyik fogolytársamnak ígértem , ha sikerül át kúsznom a drótokon. Másnap reggel tudtam meg , hogy aznap este nagy fogolyszállítmány érkezett és ezért duplázták meg az örséget. A kezeimet másodfokú fagyás érte az elözö éjjeli kúszás végett. A melegben a bör lehámlott és borzasztóan viszketett.Így végzödött a sikertelen szökésem. *************************

Minden reggel sóvárogva néztem az Ujszentesi templomtornyot ami idelátszott és ottlaktak a szüleim. Aztán elkerültem az 52-es számú barakkba. Itt egy napon megszólított egy fogoly. Elmesélte hogy kinn volt a táborból a vadászerdöben fát vágni a konyha számára. Ö találkozott a húgommal aki az erdö felé vezetö útmentén (Kimmel utcában) temesvári és újszentesi lányokkal és asszonyokkal élelmet osztott a foglyoknak. Az orosz örök megengedték ezt , hiszen ök is kaptak cigarattát meg süteményt. Nos e társam másnap engem is beosztott ebbe a csoportba ahol föleg ruszinok meg szlovákok voltak és másnap nagy örömömre találkoztam húgommal akit már öt éve nem láttam. Megígérte , hogy beszélni fog olyan emberekkel akik állítólag tudnak hatni az orosz parancsnokokra , hogy engem már itt Temesváron hazaengedjenek. Persze ebböl semmi sem lett , söt engem még jobban figyeltek ezennel, tudván hogy szüleim itt a közelben laknak és a címüket is megismerték.Így ha most elszöknék behoznak valakit a családból.

A tábori "higénia" nagyon alacsony szinten állt. A latrináknak beásott óriási hordókat , amit a temesvári Kimmel likörgyárból hoztak ide, kézzel és vödrökkel tisztították a foglyok. A táboron belül semmiféle tisztálkodási lehetöség nem volt. Eltetvesedtünk. Hiába takarítottuk ki az ingünkböl a tetvet meg a sörtét , reggelre újra megtelt.

Február közepén elkezdtek meghalni a foglyok. Elöbb barakkonként csak két három foglyot vittek ki reggelente.A tetvek elterjesztették a kiütéses tífuszt. Ez aztán olyan rohamosan kezdett terjedni , hogy naponta már hosszú tömegsírokat kellett ásni.Az áldozatok száma elérte száznyolcvan - kétszáz föt egy nap.Én is megkaptam a tífuszt. Szerencsémre egy fogolytársam (Kovács Pista) növére sikerült bejuttasson a táborba valamennyi kinint meg más lázcsillapítót. Ekkor már egy külön két barakkból álló karantínba vittek minden gyanús lázas beteget. Szörnyü volt látni , hogy egy-egy húsz hellyel rendelkezö karantín helységböl reggelente tíz - tizenkét hullát vittek ki.

Én lassan rendbejöttem , és szerencsémre mint lábadozó továbbra is kimehettem az erdöbe fáért. Késöbb egy lakatosokból álló csoporthoz kerültem , ahol minden reggel egy külön elkerített mühelybarakkba vittek , ahol traktort meg egyéb gépet javítottunk.Meg aztán minden alkalommal mikor másnapra egy fogolyszállítmány készülödött a Szovjet Unióba , mi mentünk ki (ör kíséretével) az állomásra hogy a vagonokat elökészítsük. Ez abból állt hogy minden vagonban egy lyukat vágtunk és egy tölcsért helyeztünk fölé.Ez volt a W.C.. Az ablakokra pedíg szögesdrótokat szereltünk. Közben március közepén nagy erövel elkezdték a fertötlenítést.Sátrakat állítottak fel fürdövel és a ruháinkat "etubában" forró gözzel fertötlenítették.Ezzel megállították a kiütéses tífusz terjedését , majd áprilisra meg is szünt a járvány. Felületes számítás szerint addíg körülbelül öt - hatezer fogoly halt meg. A parancsnokság csak úgy tudta meg a létszámot , hogy kiterelték az embereket az országútra , majd huszassával sorbaállították és a kapunál beszámolták a népet a táborba. Ez után következett a másnapi szállítmány összeállítása.

Sürün érkeztek foglyok a temesvári táborba ami olyan átmeneti táborrá alakúlt , ahogy a szovjet csapatok a Dunántúlon haladtak nyugat felé , minden magyar fogjúlejtett honvédet ide szállítottak, majd Focsaniba vagy Konstancára vitték. Ott már széles nyomtávú szerelvényeken , illetve hajón vitték tovább öket a Szovjet Unióba. A létszámnak mindíg egyeznie kellett. Ezért történt meg a Temesvár-i pályaudvaron is többször , hogy amikor fogolylétszám hiány mutatkozott , a Szovjet katonák csak a peronon bámészkodók közzül egyszerüen hozzácsaptak néhány embert a csoporthoz. Ezek konkrét esetek , én beszéltem ilyen civilekkel a táborban.

A Szovjetek késöbb önkéntesek jelentkezését hirdették ki a frontra.Ezeket hívták a "Szabadcsapatoknak". Öket a saját honvédtisztjük vezénylete alatt a tábor egy elkerített részébe telepítették , és naponta kijártak gyakorlatozni , hogy úgymond a Szovjet csapatok mellett fognak harcolni a Német fasizmus ellen. Ez természetesen nem vált valóra. Mikor május elején vége lett a háborúnak öket is egy fogoly csoport közé terelték és egyszerü hadifogolyként kivitték a Szovjetunióba. Bennünket azzal bíztattak , hogy ha jól dolgozunk majd innen fognak direkt hazaengedni. A táborból a foglyok közül aki orvos vagy orvostanhallgató volt , egy ugynevezett gyengélkedö barakkba tették.Ide jöttek a betegek.Kötszert , gyógyszert , felszerelést egyáltalán nem kaptak. Mégis igyekeztek , hogy segítsenek a betegeken . Volt eset példáúl hogy egy fogolynak lefagytak az újjai és zsiletpengével operálták le az elhalt újjakat. Ök látták el a tífuszosokat is , de inkább csak bátorítást és vígaszt tudtak adni nekik. Megtörtént egyszer , hogy egy lázas beteg egyszerüen a szögesdrótnak indúlt , az ör pedíg semmi felszólítás nélkül lelötte.

Temesváron jól szervezték a fogolytábor élelmiszer ellátását. A városból , Ujmosnicáról , Ujszentesröl, Ötvösdröl , Végvárról , Otelekröl , hoztak az emberek lisztet , zsírt , száraztésztát , hagymát , kenyeret satöbbi. Egyik Kimmel utcai házban (Szilágyi család) ami útbaesett , gyüjtötték össze az élelmet. Elérkezett május vége és minket , a maradék foglyokat is egy szállítmánnyal elszállítottak a Szovjetúnióba.

*********************

Innen csupán két év múlva tértem vissza Temesvárra. Az elsö dolgom volt , hogy fölkeressem a tábor színhelyét. Fel volt szántva az egész terület.A barakkoknak szögesdrótoknak híre - hamva sem volt már. Az egyedüli feismerhetö hely a sorokban annak idején a kiásott tömegsírok bemélyedései voltak. ( Huszonöt - harminc. ) Minden egyes bemélyedés kétszáz magyar honvéd sírját emlékeztette. Az évek teltek és mivel az eke pengéje minduntalan emberi csontokat vetett fel, erre a területre gyümölcsöst telepítettek. Most már nehéz lenne pontosan megállapítani minden sír helyét.

Az idén tavasszal ismét virágba borúltak a halott magyar hadifoglyok sírjai.

A gyümölcsfák.