Verseim a menekülttábori idökböl.(1987.)

Szatmáry Sándor versei.

ELKÁBÍTOTT VIDÉK

Vörös kábulatban mereng
Keleten az ég és felleg,
Sötét árnyéka földre száll,
Remeg töle az egész táj.

*
Öreg koldus az égre néz
Tekintete csak szenvedés,
Megrémül a meleg színtöl,
Fehéret kíván ö szívböl!
*

Vörösök elkábították
A hitét megkorbácsolták,
Rabúl ejtették álmait,
Majd kiégették vágyait.

*
Arcára ül a véres éj,
Agyát fedi a rettegés.
Tenyerét ég felé nyújtja,
Benne van élete búja.
*

Ráncos szívét hite füti;
Lelkét vándorútra küldi.
Vörös pokol volt élete,
Sötétség lett a végzete.

(Salzbourg 1987. III.)

VÖRÖS KÍSÉRTET

Magányosan bolyongtam az erdön
Céltalan sétáltam át a ködön.
Éreztem, hogy egy száj sóhalyt hallat,
Megleltem hótested egy fa alatt.

*
Jeges, fehér böröd elvakított
Rongyos, sebzett kezem megtapintott.
Felizgatott lelkem szívedbe szállt,
Véred meleg lett, a hideg szétvált.
*

Tudatunk viharosan egyesült.
Testünk csúszkált, majd egymáshoz feszült.
Ajkam lelked rózsájára lehelt,
Méhed szeretetböl kéjjel megtelt.

*
Gondoltuk boldogságunk végtelen.
Tévedtünk. Ránk szállt a Vörös szellem.
Piros kámzsa aszott rodhadt testén
Rozsdás sarló, kalapács a mellén.
*

Tiporló talpa alatt felhördültünk,
Kérdön nyögtem: -Miért támadsz nekünk?
Rám szólt, hiszen nyelve jellemtelen:
-Engem imádj, mert ez szellemtelep !

*
Fülem kilökte az ajánlatot.
Sarlós szellem büszkén belém rúgott,
Vörös éj ellökött messze töled
Bízzál, meglelem a Szabad földet !
(Salzbourg 1987.II.)

ATOM GALAMB (egy reaktor üzenete)

Messze hol a zord Nap felkel
Fekszik egy nagy homoktenger.
Söpör a szél itt hangtalan
Óh, ki erre megy bajban van.

*
Piramis áll ott középen
Árnyékot vet a környéken.
Tudat rabjai emelték
Vérüket falára kenték.
*

Nem lakik benn senki fia
Nincs ott más csak energia.
Gúla oldala beomlott
Sugárzó Halál kiosont.

*
Vörös galamb messze röppen
Atom magja reá fröccsen.
Pirosmasnis nagy szavakat
Atomcsendet turbékolgat.
*

Levelet visz mindenhova
Benne Halál méregfoga.
Az Életet fenyegeti
Utókor majd emlegeti !

(Salzbourg 1987. II.)

ERDÉLYI TÉL

Hideg hóvihar köröz
Erdély hegyei között.
E bús környék fiai
A jeges tél rabjai.

*
Kemény jéglánc lábukon,
Gyötrödés az arcukon.
Hátukon korbácsütés
Szívükben reménykedés.
*

Mikulás a zsarnokuk
Didergés a vigaszuk.
-Kitartóak voltatok,
Mégis csak kínt kaptatok !

*
-Hüségesen dolgoztunk
Örülteknek adóztunk !
Bizalom van lelkünkben
Jeges napok letünnek !
*

Vége lesz majd a télnek
Zsarnok lóg majd kötélen,
Elpusztúl a jégvilág
Kiserken a hóvirág !

(Salzbourg 1987 . III.)

VÁNDORLÁS
Réten sétáltál dalolva,
Szenvedéllyel átkarolva
Melledbe fúródott lelkem
Éreztem, hogy megszülettem !
*
Érzelmeink hadakoztak
Vágyaink mind egybeforrtak,
Összeolvadt boldogságunk,
Ez lett a mi fegyvertárunk.
*
Magas hegyoldalban mentünk,
Egyszercsak az utunk eltünt.
Balra volt a szírtes lejtö,
Jobbra fényes emelkedö.
*
Balról nincs csak elsülyedés,
Nemlét , majd az elmerülés.
Jobbra fenn a világosság
Ott terem a bizonyosság !
*
Mélységekbe húzna súlyom,
Napsugáron csúcshoz kúszom,
Megpihenek a melegben
Hogy tekinteted keressem.
*
Megpillantlak lenn az úton,
Szívemet most feléd nyújtom.
Itt a helyed a lelkemben,
Jövönk ott vár a fellegben !
(Salzbourg 1987 . III.)

RÉGI VÁZA

Múlt idöm vázája összetört,
Nem tudom, hogy mi volt azelött !
A szílánkok porban hevernek
Szemeim a múltra merengnek.

*

A cserepeket egybe gyüjtöm,
A jelenemet jégbe hütöm.
Múlt szilánkjait illesztgetem
Váza részeit összeteszem.

*

Itt áll elöttem agyagmúltam
Csak nézem, nézem nagyon búsan,
Benne szenved egy kis rózsaszál,
Felé nyúlok, de Ö tovaszáll !

*

Jelenidöm, láncát letöré
Múltam sárvázája nincs többé !
Rózsámat áthozom az ürön,
Szomjas szárát lelkembe tüzöm !

(Salzbourg 1987 . VII.)

1