Back to my Literature page
 
Arany János
(1817-1882)
 His biography

       The Bards of Wales

       Edward the king, the English king,
  Bestrides his tawny steed,
       "For I will see if Wales," said he,
  "Accepts my rule indeed.

       "Are stream and mountain fair to see?
  Are meadow grasses good?
       Do corn-lands bear a crop more rare
  Since wash'd with rebel's blood?

       "And are the wretched people there,
  Whose insolence I broke
       As happy as the oxen are
  Beneath the driver's yoke?

       "In truth this Wales, Sire, is a gem,
  The fairest in your crown:
       The stream and field rich harvest yield,
  And fair and dale and down.

       "And all the wretched people there
  Are calm as man could crave;
       Their hovels stand throughout the land
  As silent as the grave."

       Edward the king, the English King
  Bestrides his tawni steed;
       A silence deep his subjects keep
  And Wales is mute indeed.

       The castle named Montgomery
  Ends that day's journeying;
       The castle's lord, Montgomery,
  Must entertain the king.

       Then game and fish and ev'ry dish
  That lures the taste and sight
       A hundred hurrying servants bear
  To please the appetite.

       With all of worth the isle brings forth
  In dainty drink and food,
       And all the wines of foreign vines
  Beyond the distant flood.

       "You lords, you lords, will none consent
  His glass with mine to ring?
       What? Each one fails, you dogs of Wales,
  To toast the English king?

       "Though game and fish and ev'ry dish
  That lures the taste and sight
       Your hand supplies, your mood defies
  My person with a slight.

       "You rascal lords, you dogs of Wales,
  Will none for Edward cheer?
       To serve my needs and chant my deeds
  Then let a bard appear!"

       The nobles gaze in fierce amaze,
  Their cheeks grow deadly pale;
       Not fear but rage their looks engage,
  They blanch but do not quail.

       All voices cease in soundless peace,
  All breathe in silent pain;
       Then at the door a harper hoar
  Comes in with grave disdain:

       "Lo, here I stand, at your command,
  To chant your deeds, O king!"
       And weapons clash and hauberks crash
  Responsive to his string.

       "Harsh weapons clash and hauberks crash,
  And sunset sees us bleed,
       The crow and wolf our dead engulf -
  This, Edward, is your deed!

       "A thousand lie beneath the sky,
  They rot beneath the sun,
       And we who live shall not forgive
  This deed your hand hath done!"

       "Now let him perish! I must have"
  (The monarch's voice is hard)
       "Your softest songs, and not your wrongs!"
  In steps a boyish bard:

       "The breeze is soft at eve, that oft
  From Milford Havens moans;
       It whispers maidens' stifled cries,
  It breathes of widows' groans.

       "You maidens, bear no captive babes!
  You mothers, rear them not!"
       The fierce king nods. The lad is seiz'd
  And hurried from the spot.

       Unbidden then, among the men,
  There comes a dauntless third
       With speech of fire he tunes his lyre,
  And bitter is his word:

       "Our bravest died to slake your pride -
  Proud Edward, hear my lays!
       No Welsh bards live who e'er will give
  Your name a song a praise.

       "Our harps with dead men's memories weep.
  Welsh bards to you will sing
       One changeless verse - our blackest curse
  To blast your soul, O king!"

       "No more! Enough!" - cries out the king.
  In rage his orders break:
       "Seek through these vales all bards of Wales
  And burn them at the stake!"

       His men ride forth to south and north,
  They ride to west and east.
       Thus ends in grim Montgomery
  The celebrated feast.

       Edward the king, the English king
  Spurs on his tawny steed;
       Across the skies red flames arise
  As if Wales burned indeed.

       In martyrship, with song on lip,
  Five hundred Welsh bards died;
       Not one was mov'd to say he lov'd
  The tyrant in his pride.

         "'Ods blood! What songs this night resound
  Upon our London streets?
       The mayor shall feel my irate heel
  If aught that sound repeats!

       Each voice is hush'd; through silent lanes
  To silent homes they creep.
       "Now dies the hound that makes a sound;
  The sick king cannot sleep."

       "Ha! Bring me fife and drum and horn,
  And let the trumpet blare!
       In ceaseless hum their curses come -
  I see their dead eyes glare..."

       But high above all drum and fife
  and trumpets' shrill debate,
       Five hundred martyr'd voices chant
  Their hymn of deathless hate.(*)
 

                                       (Transl. by Watson Kirkconnel)
 (*)Although doubted by scholars, it is strongly held in the oral tradition that King Edward I of England had five hundred bards executed after his conquest of Wales in 1277, lest they incite the Welsh youth to rebellion by reminding them in their songs of their nation's glorious past. Janos Arany 
Arany wrote this poem  when the Austrian Emperor Franz Joseph first visited Hungary after he defeated it in its 1848-49 War of Independence. Originally he was asked to write a poem to praise the Emperor.
A walesi bárdok

Edward király, angol király
 Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
 A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
 Legelõin fû kövér?
Használt-e a megöntözés:
 A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
 Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
 Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
 Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
 Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
 Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
 Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
 Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
 És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
 Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
 Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
 Szem-szájnak ingere,
Sürgõ csoport, száz szolga hord,
 Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
 Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
 Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senki sem
 Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
 Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
 Szem-szájnak kellemes,
Azt látom én: de ördög itt
 Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
 Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
 Elõ egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
 A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
 Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
 Lehellet megszegik. -
Ajtó megûl fehér galamb,
 õsz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
 Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
 Amint húrjába csap. 

"Fegyver csörög, haló hörög,
  A nap vértóba száll,
Vérszagra gyûl az éji vad:
 Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
 Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
 Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
 Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
 S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
 Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
 Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szûz! anya
 Ne szoptass csecsemõt!..."
S int a király. S elérte még
 A máglyára men?t.

De vakmerõen s hivatlanúl
 Elõáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
 Ez ige hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
 No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
 Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
 No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
 Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád 
 Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegûl,
 Minden velsz énekest!

Szolgái szétszáguldanak,
 Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
 A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
 Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
 A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
 Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
 Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?.... mi éji dal
 London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
 Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
 Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
 Király nem alhatik."

Ha, ha! el? síp, dob, zene!
 Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
 A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
 Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
 A vértanúk dalát. (*)
 
 

(*) A történelem kétségbe vonja, de a mondában erõsen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicsõ  múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom
    lerázására. A.J. 

 
Szondi két apródja
 
 

      Felhõbe hanyatlott a drégeli rom,
      Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
      Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
       Tetején lobogós hadi kopja.

      Két ifiu térdel, kezökben a lant,
      A kopja tövén, mintha volna feszûlet.
      Zsibongva hadával a völgyben alant
       Ali gyõzelem-ünnepet ûlet.

      "Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
      Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
      Hadd fûzne dalokból gyöngysorba füzért,
       Odaillõt egy huri nyakra!"

      "Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
      Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
      Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
       És pengeti, pengeti, sírván:"

      ...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
      Kevély üzenettel a bõsz Ali küldte:
      Add meg kegyelemre, jó Szondi magad!
       Meg nem marad itt anyaszülte.

      "Szép úrfiak! immár e puszta halom,
      E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
      Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
       Odalenn vár mézizü sörbet, --"

      Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
      Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
      Jézusa kezében kész a kegyelem:
       Egyenest oda fog folyamodni.

      "Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
      Mit csak terem a nagy szultán birodalma,
      Jóillatu fûszer, és drága kenõcs...
       Ali gyõzelem-ünnepe van ma!"

      Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
      És pattog a bomba, és röpked a gránát:
      Minden tüzes ördög népet, falat ont:
       Töri Drégel sziklai várát.

      "Szép úrfiak! a nap nyugovóra hajolt,
      Immár földi vállát bíborszinü kaftán,
      Szél zendül az erdõn, -- ott leskel a hold:
       Idekinn hideg éj sziszeg aztán!

      A vár piacára ezüstöt, aranyt,
      Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
      Harcos paripái nyihognak alant:
       Szügyeikben tõrt keze forgat.

      "Aztán -- no hisz úgy volt! aztán elesett!
      Zászlós kopiával hõs Ali temette;
      Itt nyugszik a halmon, -- rövid az eset --;
       Zengjétek Alit ma helyette!"

      Két dalnoka is volt, két árva fiú:
      Öltözteti cifrán bársonyba, puhába:
      Nem hagyta cselédit -- ezért öli bú --
       Vele halni meg, ócska ruhába'!

      "S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
      Lány-arcotok' a nap meg sem süti nála;
      Sátrában alusztok, a széltül is ó:
       Fiaim, hozzá köt a hála!"

      Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedûl!
      Mint bástya, feszült meg romlott torony alján;
      Jó kardja elõtt a had rendre ledûl,
       Kelevéze ragyog vala balján.

      "`Rusztem` maga volt õ!... s hogy harcola még,
      Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!
      `Én` láttam e harcot!... Azonban elég:
       Ali majd haragunni fog érte."

      Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
      Kõmódra befolyván a hegy menedékét:
      Õ álla halála vérmosta fokán,
       Diadallal várta be végét.

      "Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
      Dicséretibõl az otromba gyaurnak?
      Eb a hite kölykei! vesszeje vár
       És börtöne kész Ali úrnak."

      Apadjon el a szem, mely célba vevé,
      Száradjon el a kar, mely õt lefejezte;
      Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
       Ki miatt lõn ily kora veszte!

The mother of King Matthias1

Elizabeth 
Szilágyi2 
swiftly wrote a letter;
it was moist 
with loving tears
many, too, and bitter.

For her son, 
held in Prague,
were these fair words she wrote,
harshly kept 
in prison cell;
good news to him it brought.

"Do not move
my sweet boy
from Prague's famous city;
I'll pay the ransom
to get you out
from your captivity.

Gold coins,
silver, too,
will save you from your doom;
in my heart
there is the thought 
you must come back home.

Do not start,
do not move,
my only orphaned son;
who shall I 
have, if you're
enticed by evil men?

This note must 
be handed to
Matthias Hunyadi;
what I've writ
with my own hand 
no other should see!"

On wax of black
she pressed down
her signet ring of seal;
faithful servants
of her court
lounge, leaning at a rail.

"Who will here
quickest take
to Prague this note for him?
Sacks of gold 
horses, too,
I'll pay for weary limb."

"I'll take the note
I'll take the note
seven days the distance clears."
"That will seem
to my heart
seven whole long years."

"I'll take the note
In three days
the answer you will see."
"In this heart 
so full of love
three whole months 'twill be."

"Oh my God,
oh my God,
wings a man requires,
that he may
attain the speed
a mother's heart desires."

What comes here?
Waht comes here?
Look, a pitch black raven;
one like it
on the shield
of Hunyad3 is engraven.

He swoops down
he swoops down,
within a tempest bleack;
from her hand
he has snatched
the letter in hi beak.

"Quick, rush quick,
catch the bird,
it must from him be taken."
on its track
a crwod sets forth,
that they may shoot the raven.

Not a sign
of that bird,
though they a hundred shoot;
not a word
not a trace
of the bird that seized the note.

Morn' to eve
woods are searched,
the route they saw it go;
when, night comes,
hark! a knock
at the widow's window.

"Who knocks here?
Who knocks here?"
It is the raven black:
in its beak
is the note, 
or one like it, brought back.

Red the seal
is this time,
and perfect the folding.
What great joy!
What delight!
His fine hand beholding.

Tr: Neville Masterman
 
1. King Matthias Corvinus (1443 - 1490)"King Matthias is dead, Fairness is dead, too!" Matthias Hunyadi, considered the greates King of Hungary. Ruled from 1458, from. As boys, he and his elder brother Laszlo were held captive in Prague by the Czeck King on behalf of a party of Hungarian noblemen. His brother was beheaded - according to the saga the hangman struck three times, and Laszlo still stood up, and should have been released after the third strike. However, the hangman was ordered to stike a forth time, which finally killed the young nobleman.
Matthias was later liberated, and elected to King "by 10000 soldiers on the ice of the Danube", at the age of 15. According to the story this letter of hope was brought to him to Prague by a raven, for which he later adopted the name "Corvinus" (meaning raven in latin), and his shield depicts this raven, too. He was a literate Renaissance King, and had one of the richest King's court of Europe of his time. Granted many schools, and held many poets, historicians and writers in his court. His library "the Corvinas" was Europe-famous. He also had a strong, and in Europe the first mercenary, which he financed from taxes. He even paid pension to his soldiers. During his reign Hungary was very stable, and prosperous. There are numerous folks-tales telling about his fair reigning, telling  how he ensured fairness even to peasants by visiting the countryside in disguise, under the name "Student Matthias". (The visits in disguise are true). After his death a declining period came, therefore the saying "King Matthias is dead, Fairness is dead, too!" 

2. King Matthias' mother. His father was János Hunyadi, who defeated the Turks in 1456 at his castle, Nándorfehervár (today's Belgrad), With his victory he stopped the Turk invasion into Europe for appr. 100 years. The victory was of such significance, that the Pope ordered European churchbells to ring every noon as a recognition. (And so they do, even in our days.) János Hunyadi was wounded in the battle, and died very soon after.

3. Hunyad: Castle Vajdahunyad in Transylvania (today in Romania, called 'Hunedoara', a museum. The rooms are emptied, but the carvings on the walls and pillars still show the shield of King Matthias).

Mátyás anyja
 

  Szilágyi
  Örzsébet
  Levelét megirta;
  Szerelmes
  Könnyével
  Azt is telesirta.

  Fiának
  A levél,
  Prága városába,
  Örömhírt
  Viszen a
  Szomorú fogságba:

  "Gyermekem!
  Ne mozdulj
  Prága városából;
  Kiveszlek,
  Kiváltlak
  A nehéz rabságból.

  Arannyal,
  Ezüsttel
  Megfizetek érted;
  Szívemen
  Hordom én
  A te hazatérted.

  Ne mozdulj,
  Ne indulj,
  Én egyetlen árvám!
  Ki lesz az
  Én fiam,
  Ha megejt az ármány?

  Adassék
  A levél
  Hunyadi Mátyásnak,
  Tulajdon
  Kezébe,
  Senkinek se másnak."

  Fekete
  Viaszból
  Nyom reá pecsétet;
  Könyöklõn
  Várnak az
  Udvari cselédek.

  "Ki viszi
  Hamarabb
  Levelem Prágába?
  Száz arany
  Meg a ló
  Teste fáradsága."

  "Viszem én,
  Viszem én,
  Hét nap elegendõ."
  "Szerelmes
  Szívemnek
  Hét egész esztendõ!"

  "Viszem én,
  Hozom én
  Válaszát három nap."
  "Szerelmes
  Szívemnek
  Három egész hónap!"

  "Istenem,
  Istenem,
  Mért nem adál szárnyat,
  Hogy utol-
  Érhetném
  Az anyai vágyat!" --

  S ahol jön,
  Ahol jön
  Egy fekete holló;
  Hunyadi
  Paizsán
  Ül ahhoz hasonló.

  Lecsapott,
  Lecsapott
  Fekete szélvészbõl.
  Kikapá
  Levelét
  Az anyai kézbõl.

  "Hamar a
  Madarat!...
  El kell venni tõle!"
  Szalad a
  Sokaság
  Nyomba, hogy lelõje.

  Madarat
  Nem egyet,
  Százat is meglõnek;
  Híre sincs,
  Nyoma sincs
  A levélvivõnek.

  Napestig
  Az erdõn
  Ûzeti hiába:
  Éjfelen
  Kocognak
  Özvegy ablakába.

  "Ki kopog?
  Mi kopog?
  Egy fekete holló!
  Nála még
  A levél,
  Vagy ahhoz hasonló.

  Piros a
  Pecsétje,
  Finom a hajtása:
  Oh áldott,
  Oh áldott
  A keze-irása!"

Biography:

Arany, Janos b. Mar. 2, 1817, in Nagyszalonta (today Salonta in Romania)d. Oct. 22, 1882, was Hungary's greatest epic poet and, with Sandor PETOFI, the creator of a realistic poetry based on Hungarian folk traditions. He produced literary treatises of lasting value, landmark translations of Shakespeare and Aristophanes, and ballads unsurpassed in Hungarian literature.

His Toldi trilogy--Toldi (1847), Toldi szerelme (Toldi's Love, 1848-79), and Toldi esteje (1854; Toldi's Evening, 1914)--an
epic tracing the life of the 14th-century Hungarian hero, remains the best narrative poem in Hungarian literature. It is
distinguished by penetrating characterization, a striking use of mythology and chivalry, and vivid diction.
 

Source of Biography: 
 

 
To the Top
1