Back to my Literature page
 
József, Attila
(1905-1935)
His Biography

 And So I've Found My Native Country...

  And so I've found my native country,
  that soil the gravedigger will frame,
  where they who write the words above me
  do not for once misspell my name.

  This black collection-box receives me
  (for no one needs me any more),
  this Iron Six that was worth twenty,
  this coin left over from the war.

  None needs that iron ring inscripted
  with sweet words, that the world is new:
  rights, land. -- Our laws are the leftovers;
  now pretty gold rings all pursue.

  For many years I had been lonely.
  Then many people visited.
  I'd have been happy if they'd stayed.
  You are alone, was what they said.

  And so I lived, useless and empty,
  and now I see it all quite plain.
  They let me play the fool until
  by now even my death's in vain.

  All through my life I've tried to weather
  the whirlwind that would always blow.
  I was more sinned against than sinning,
  and it's a laugh that it was so.

  Spring, summer, autumn, all are lovely;
  but winter's loveliest for one
  who hopes for hearth and home and family
  only for others, when all's done.

                                     (1937)

Íme, hát megleltem hazámat
 

Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.

E föld befogad, mint a persely.
Mert nem kell (mily sajnálatos!)
a háborúból visszamaradt
húszfillléres, a vashatos.

Sem a vasgyu"ru", melybe vésve
a szép szó áll, hogy uj világ,
jog, föld. - Törvényünk háborús még
s szebbek az arany karikák.

Egyedül voltam én sokáig.
Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták; bár velük
voltam volna én boldogan.

Igy éltem s voltam én hiába,
megállapithatom magam.
Bolondot játszottak velem
s már halálom is hasztalan.

Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.

Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ôsz s legszebb a tél,
annak, ki tu"zhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.

                                                                                                
Hull a levél

Hull a levél a fáról,
Elmegyek én e tájról,
Elmegyek én messzire,
El a világ végire.

Nékem nincs még szeretôm,
Nem adott a Teremtôm.
Elmegyek hát keresni,

Szeretnék már szeretni.
                                                                                                
 
Karóval jöttél...
 

Karóval jöttél, nem virággal,
  feleseltél a másvilággal,
  aranyat igértél nagy zsákkal
  anyádnak és most itt csücsülsz,

  mint fák tövén a bolondgomba
  (igy van rád, akinek van, gondja),
  be vagy zárva a Hét Toronyba
  és már sohasem menekülsz.

  Tejfoggal ko"be mért haraptál?
  Mért siettél, ha elmaradtál?
  Miért nem éjszaka álmodtál?
  Végre mi kellett volna, mondd?

  Magadat mindig kitakartad,
  sebedet mindig elvakartad,
  híres vagy, hogyha ezt akartad.
  S hány hét a világ? Te bolond.

  Szerettél? Magához ki fu"zött?
  Bujdokoltál ? Vajjon ki u"zött?
  Gyo"zd, ami volt, ha ugyan gyo"zöd,
  se késed nincs, se kenyered.

  Be vagy a Hét Toronyba zárva
  örülj, ha jut tüzelo"fára,
  örülj, itt van egy puha párna,
  hajtsd le szépen a fejedet.
 

                   (1937. okt.)

                                                                                                
Betlehemi királyok

  Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
  Három király mi vagyunk.
    Lángos csillag állt felettünk,
    gyalog jöttünk, mert siettünk,
    kis juhocska mondta -- biztos
    itt lakik a Jézus Krisztus.
      Menyhárt király a nevem.
      Segíts, édes Istenem!

  Istenfia, jónapot, jónapot!
  Nem vagyunk mi vén papok.
    Úgy hallottuk, megszülettél,
    szegények királya lettél.
    Benéztünk hát kicsit hozzád,
    Üdvösségünk, égi ország!
      Gáspár volnék, afféle
      földi király személye.

  Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
  Jöttünk meleg országból.
    Fo"tt kolbászunk mind elfogyott,
    fényes csizmánk is megrogyott,
    hoztunk aranyat hat marékkal,
    tömjént egész vasfazékkal.
      Én vagyok a Boldizsár,
      aki szerecseny király.

  Irul-pirul Mária, Mária,
  boldogságos kis mama.
    Hulló könnye záporán át
    alig látja Jézuskáját.
    A sok pásztor mind muzsikál.
    Meg is kéne szoptatni már.
      Kedves három királyok,
      jóéjszakát kívánok!

                   (1929. dec.)

 

                                                                                                
 
Nagyon fáj 
 

Kívül-belôl
leselkedó halál elöl
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz úgy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszít a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
míg el nem fehérül a száj is.

Kettôs teher
s kettôs kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret, s párra nem találhat,

oly hontalan, 
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végzô vadállat.

Nincsen agyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nô, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától. 

Nincsen helyem
így, élôk közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva

mint a gyerek
kezében a csörgô csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszít
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultúra
úgy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben.-

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemô
is szenvedi, ha szül a nô.
Páros kínt anyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegôdik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiúk, a szemetek
pattanjon meg ott, ô ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti h? ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nôk, terhetek 
viselôk, elvetéljetek
és sírjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nô miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, ríjjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt,
és tátogjatok rá: Nagyon fáj,

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Tudja, míg él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kívül-belôl
menekülô élô elöl
a legutolsó menedéket.

 

                                                                                                
 The Seventh 

 If you set out in this world,
 better be born seven times.
 Once, in a house on fire,
 once, in a freezing flood,
 once, in a wild madhouse,
 once, in a field of ripe wheat,
 once, in an empty cloister,
 and once among pigs in sty.
 Six babes crying, not enough:
 you yourself must be the seventh.

 When you must fight to survive,
 let your enemy see seven.
 One, away from work on Sunday,
 one, starting his work on Monday,
 one, who teaches without payment,
 one, who learned to swim by drowning,
 one, who is the seed of a forest,
 and one, whom wild forefathers protect,
 but all their tricks are not enough:
 you yourself must be the seventh.

 If you want to find a woman,
 let seven men go for her.
 One, who gives heart for words,
 one, who takes care of himself,
 one, who claims to be a dreamer,
 one, who through her skirt can feel her,
 one, who knows the hooks and snaps,
 one, who steps upon her scarf:
 let them buzz like flies around her.
 You yourself must be the seventh.

 If you write and can afford it,
 let seven men write your poem.
 One, who builds a marble village,
 one, who was born in his sleep,
 one, who charts the sky and knows it,
 one, whom words call by his name,
 one, who perfected his soul,
 one, who dissects living rats.
 Two are brave and four are wise;
 You yourself must be the seventh.

 And if all went as was written,
 you will die for seven men.
 One, who is rocked and suckled,
 one, who grabs a hard young breast,
 one, who throws down empty dishes,
 one, who helps the poor win;
 one, who worked till he goes to pieces,
 one, who just stares at the moon.
 The world will be your tombstone:
 you yourself must be the seventh.

 Translated by: Gabor K. Tozser

A hetedik

  E világon ha ütsz tanyát,
  hétszer szűljön meg az anyád!
  Egyszer szűljön égő házban,
  egyszer jeges áradásban,
  egyszer bolondok házában,
  egyszer hajló, szép búzában,
  egyszer kongó kolostorban,
  egyszer disznók közt az ólban.
  Fölsír a hat, de mire mégy?
  A hetedik te magad légy!

  Ellenség ha elődbe áll,
  hét legyen, kit előtalál.
  Egy, ki kezdi szabad napját,
  egy ki végzi szolgálatját,
  egy, ki népet ingyen oktat,
  egy, kit úszni vízbe dobtak,
  egy, ki magva erdőségnek,
  egy, kit őse bőgve védett,
  csellel, gánccsal mind nem elég, --
  a hetedik te magad légy!

  Szerető után ha járnál,
  hét legyen, ki lány után jár.
  Egy, ki szivet ad szaváért,
  egy, ki megfizet magáért,
  egy, ki a merengőt adja,
  egy, ki a szoknyát kutatja,
  egy, ki tudja, hol a kapocs,
  egy, ki kendőcskére tapos, --
  dongják körül, mint húst a légy!
  A hetedik te magad légy.

  Ha költenél s van rá költség,
  azt a verset heten költsék.
  Egy, ki márványból rak falut,
  egy, ki mikor szűlték, aludt,
  egy, ki eget mér és bólint,
  egy, kit a szó nevén szólít,
  egy, ki lelkét üti nyélbe,
  egy, ki patkányt boncol élve.
  Kettő vitéz és tudós négy, --
  a hetedik te magad légy.

  S ha mindez volt, ahogy írva,
  hét emberként szállj a sírba.
  Egy, kit tejes kebel ringat,
  egy, ki kemény mell után kap,
  egy, ki elvet üres edényt,
  egy, ki győzni segít szegényt,
  egy, ki dolgozik bomolva,
  egy, aki csak néz a Holdra:
  Világ sírköve alatt mégy!
  A hetedik te magad légy.
 

                        (1932)


 
 
 
Jozsef, Attila b. Budapest, Apr. 11, 1905, d. Dec. 3, 1937, was Hungary's first truly proletarian poet and one

of the greatest Hungarian poets of the 20th century. The son of a simple soapmaker who deserted his family, Jozsef was
brought up in harsh poverty by his mother, a washerwoman. He had an almost schizophrenic drive to alter the existing order of
things, and his seven volumes of poetry reflect a profound sympathy for the exploited Hungarian working classes. Jozsef
committed suicide, having been troubled by mental illness throughout his life.

Source:


1