"Az élet teljességét nem években mérik, hanem örömben. Kinek-kinek annyit ér az élete amennyi örömet szerez másoknak."
 
                                                                                                                                                          Zay László

    Nos. A következõ kérdés, hogyan akarunk másokat boldoggá tenni. Azt hiszem, az a legjobb eszmény, ha mindenki azon munkálkodik, hogy mindenki mást boldoggá tegyen. Kicsit fura, de jó lenne, ha. Ha megvalósulna. Ha megvalósulhatna. De sajnos nem, így az eszme csak annyit ér mint az Anarchizmusé a Kommunizmusé, a Szocializmusé, szép is, jó is, de csak tanulni lehet belõle.
-Persze nem lenne rossz, ha újra átgondolnánk eddigi lehetõségeinket. Megvalósíthatatlanok, ha nem folyamodunk durva eszközökhöz. Mik is lennének ezek? Én úgy vélem a tökéletes, maximálisan boldog társadalom (1T) még akkor is nagyon jó, legjobb cél, ha emiatt az emberek elvesztik emberségüket. Valami olyasmi, mintha minden embert állati sorba taszítanánk -majdnem-, de eközben mindegyik személy nagyon boldog lenne.Talán máshogy is meglehet valósítani, ugyanis ha már minden ember jó, akkor onnan nagyon nehéz leromlani. De az út ma még járhatatlan. Az út elkészítése, és utána maga a menet még a jövõ zenéje.
    Tehát úgy látszik, hogy fel kell írnunk egy függvényt, az egyik paraméter a lehetséges társadalmi berendezkedés megvalósítási esélye, persze ide bele kell vennünk az idõt és az árat mint tényezõt  (0-100%), a másik pedig, hogy a társadalom maximális boldogságszintjének hány százaléka valósult meg (0-100%). Ahol a két faktor szorzata a legnagyobb, ott kell megkezdenünk a munkát.

    A lehetséges új társadalom, amely megvalósítása lenne a cél alapja hasonlóan sok más tökéletes-társadalom eszméhez a munkamegosztás lenne. Ennek egy megfelelõ módja lenne a pénz fogalmának megszüntetése, azonban a magántulajdon így esetleges megszûnésével (még nem vagyok biztos abban, hogy jó dolog megszüntetni a magántulajdont), új értékrendszert kell bevezetni, amit azonban nem felülrõl irányitanak, hanem az emberek közti hallgatólagos megbecsülésen és tiszteleten alapul, azaz az emberek a munkájukért nem pénzt, hanem mások által megbecsülést kapnak. Természetesen a munka valamilyen mértékben kötelezõ lenne, ez biztosítana mindenki számára ellátást és bizonyos mértékû élvezeteket, azonban az alapszinten túli munka megbecsülése csak a dicsõség, megbecsülés, tisztelet, hála lenne, esetleg a kötelezõ munka-szint leszállítása, de mindenképpen olyan ajándék, ami át nem ruházható senkire.

    A mai, egyrészt instabil, másrészt jórészt boldogtalan társadalomból egy szebb jövõt varázsoló világ megvalósításának szerintem legbiztosabb eszköze az oktatás. A másik ilyen eszköz a nevelés. Ez a két dolog szorosan összefügg, úgyhogy együtt tárgyalom. Az oktatás és a nevelés célja az, hogy az okított, nevelt polgár jó (a társadalom szempontjából stabil és hasznos) értékrendet sajátítson el, de bármikor képes legyen felülbírálni mások utasítását. Okos legyen, tudja mi a jó neki, mi a jó a világnak, ne legyen báb, tudjon jól dönteni olyan kérdésekben, amik õrá vonatkoznak (itt most nem térek ki arra, hogy nagyon jót tenne a társadalomnak, ha minden tudatmódosító szer tiltott lenne, de az emberek nem használnák amúgyse, hiszen tudnák, hogy nem jó). Ezért hiszem, hogy egy jobb társadalom alapja az okítás kell, hogy legyen.
    Ebben a világban sem szûnnének természetesen meg a rossz emberek. Hiszen ha gondolkodásra tanítjuk az embereket, sokukban megváltozik az értékrend, ráébrednek arra, hogy a közvetlen önzés rövid távon biztosan, hosszú távon jó esetben kifizetõdõbb mint a közvetlen önzetlenség (ami persze közvetett önzés, hiszen arra épít a társadalom tagja, hogy ha jó példával jár, és mindenki más is ugyanígy tesz, mindenkinek jobb lesz, és persze neki is), most pontosan nem tudom kiszámítani az emberek viselkedését, de azt hiszem, a társadalomra káros személyek száma jelentõsen csökkenne a mostani állapotokhoz képest, bár valószínûleg a nem elmebeteg bûnözõk veszélyesebbek lennének (nem életre, hanem vagyonra, s ezért boldogságra). Azokat az embereket, akik mégis könnyedén adnák bûnözésre a fejüket el lehetne mégis téríteni a szándékuktól, bár erre most nem térek ki
    Talán egy gondolatot mégis a büntetésekrõl. Az ember számára a büntetés az, ha bizonyos emberi jogait megtagadják. A mai börtönökben egy jogot tagadnak meg (szabad helyváltoztatás?), de azt hosszú ideig. Ennél lényegesen egyszerûbb, olcsóbb, hatásosabb lenne ha sok ilyen jogot tagadnának meg, de jóval rövidebb idõre. Eleinte választható lenne körülbelül 120 napos olyan börtön, ahol kemény körülmények között kell kibírniuk a raboknak, mint pl. minden nap ugyanolyan napirend, kemény testedzés, folyamatos rohanás, és szörnyû nagy fegyelem ill. rend, valamint erre okítás, s a legfontosabb, hogy a bûnözõk megtudják mit hibáztak, és valóban megbánják a bûnüket. Fontos közölnöm, hogy a rabokat nem megtörni, hanem betörni kell. Késõbb ez lenne az egyetlen börtönfajta. Azok számára akik nem bírják ki a 120 napnyi embertelenséget létezne egy hosszabb, de könnyebb válfaja is, ami még mindig sokkal szigorúbb mint a mai börtönök, amikbe 15 évig élnek a rabok..
     Ha a bûnözés egy alacsony szintre vissza van szorítva, akkor az egyéni boldogság pillanatnyi csökkenésének leszorítása lenne a cél, ezt azt hiszem egy azonnali kárpótlással kellene biztosítani. Mindenképpen olyan társadalomra van szükség, ahol a lehetõ legkisebb mértékû az általános gondolkodástól eltérõ eszméjû emberek száma, ugyanis ez szolgálja a stabilitást. A deviánsok számának alacsony szinten tartását jó szellemben meghozott ésszerû törvényekkel lehet megtartani, és minél alacsonyabb szintre leszorítani, ugyanis minél kevesebb eltérést lát az ember, annál kisebb a késztetés a devianciára.

    Az oktatás, mint az egyik legfontosabb tényezõ alapvetõ reformokra szorul. A legfontosabb, hogy az okítók teljesen más szellemben neveljék a diákokat:
1. szükséges, hogy a tanárok visszacsatolást kapjanak a diákoktól a számukra megfelelõ tanítással kapcsolatban, akár olyan mértékben is, hogy a diákok osztályozzák, vagy pontozzák a tanárokat, s a tanárok ennek megfelelõen kapják a megbecsülést (v. fizetést), de fontos, hogy bizonyos személyek (amelyeket a tanári testület választ) kivételes esetben felülbírálhassák a diákság döntését. Ez a korrupció melegágya, lehetõség szerint minél több egymást ellenörzõ személyre van szükség.
2. a diákoknak is visszacsatolást kell kapniuk, hogy a tanár mit vár el tõle, és hogy miért
3. a tanár hivatalos feladata okítás és minden segítség megadása a majdani pálya-választáshoz
    Bizonyos dolgokat minden diáknak meg kell tanítani (pl. állampolgári ismeretek, írás-olvasás, történelem, alapszintû matematika, lényegében gondolkodásra nevelés), ez körülbelül 18 éves korig tartana, de ezalatt a diákok beleegyezésével és a szülõ döntésével részesülhet mindenki bizonyos ismeretcsoportok tanulásában, amiket késõbb a középszintû oktatáshoz használhatnak fel. Ilyen szintû oktatással csak egyszerûbb szakmák választhatók. Középszintû oktatás kell a nehezebben végezhetõ szakmákhoz, itt újabb általános ismereteket, valamint szakirányú ismereteket szerezhetnek. Az igazán nehéz szakmákhoz felsõbb szintû oktatás szükséges.
    A tanított anyaghoz és módszerekhez van egy idevaló idézetem. Hitler Mein Kampfjából:
"A történelemtanításnak eredménye néhány száz közül kilencvenkilenc esetben siralmas. Néhány adat, születési évszám, név megmarad emlékezetünkben, de teljesen hiányzik a határozott nagy koncepciójú irányvonal.....
A fõérték a nagy fejlõdési vonalak megismerésében rejlik."
Ez a fontos. Az adatok tanításának két célja lehet: a tanulás megtanítása, és az irányvonalak, lényegi történések idõbeni elhelyezése. Hitler persze más dolgokat is leszûrt ebbõl, azoktól elhatárolódom. Tehát az oktatás lényege az ember emberségének és létének megismerése, valamint az elme pallérozása. Befejezetlen gondolat! *

    Az új társadalom legfõbb kihívása a külsõ és belsõ tényezõk által keltett zavarokra reagáló és a folyamatos fejlõdést fenntartó vezetés lesz, hiszen amellett, hogy jól kell végezze feladatát a saját elvárásaihoz, meg kell felelnie a gondolkodó, öntudatos népnek. Nagyon megkönnyítené persze a munkáját a gyakori népszavazás, ezt meg lehetne oldani egyszerûen hivatalos e-mail címekrõl, ahonnan egyetlen levél a megfelelõ helyre küldése jelentené a szavazatot. Fontos dolog a népszavazás mellett a folyamatos vélemény-nyilvánítás. Ezt persze nem elhet kötelezõvé tenni, de ha a tömeg észreveszi, hogy elért azzal valamit, hogy ötletet adott a kormányzatnak, akkor egyre több jó gondolat viheti elõbbre a fejlõdést.