-
Kolovesi (Július 8-11.)
- Kolovesi a finn tóvidék közepén (Varkaustól nem messze) található
nemzeti park, amely tulajdonképp egy labirintusszerű szigetrendszer,
keskeny tavakkal, átjárókkal, meredek sziklafalakkal. Igazi
vadregényes környezet, a Bőrharisnyában leírt, az Ontario tavon
játszódó indiánkenus üldözések színhelyére emlékeztető környék. Az
üldözés meg is volt, mert a háromfős csapatunk egy kétfős kenura és
egy egyszemélyes kajakra oszlott és a kajakos finn kolléga általában
fél perc alatt lehagyott minket, aminek persze az is oka volt, hogy
mi meg úton-útfélen (azaz tavon-tófélen) megálltunk
fényképezgetni.
Volt mit, mert a szigetek gyakran meredek sziklafalakat képeztek,
amelyek akar 50 méter magasak is lehettek, rajtuk rengeteg fenyő, kb.
1 milliméter vastag talajból kinőve, szóval látod a sziklát, amiből
kiáll a fenyő és csak tátod a szádat. Tehát sokat fényképeztünk, bár
a hangulatomat némileg megviselte, amikor kiderült, hogy fél
tekercset teljesen elszúrtam, a fényképezőgép rossz beállítása miatt,
ráadásul az egyik leglátványosabb szakaszon, nem is értem, miért
erőltetem ezt a fényképezést, csak pancserkedek egyfolytában. Amúgy
sokat fürödtünk, főleg én, a magyar
kollégám kevesebbet,
szerinte a víz hőmérséklete nem volt mindig kielégítően meleg, de ő persze
egy kényeskedő alak, ugyebár... ;-). Remek volt úszkálni a tóban (talán húsz
fokos is megvolt a víz), már csak azért is, mert vadkempingeztünk,
úgyhogy tisztálkodás gyanánt sokszor eme frissítő úszások szolgáltak.
A témáról jut eszembe élményem a finn potyogtatós árnyékszékek
kapcsán, amelyek standard alkotórészei a nemzeti parkokban tálalható
(és egyébként teljesen ingyenes) táborhelyeknek. Tiszták, nem büdösek
(cirkáló legyek sehol), WC-papír van bennük, szóval egy élmény
trónolni rajtuk! A négy nap alatt rengeteget eveztünk, keresztül
kasul a tóvidéken. Itt más jellege van az evezésnek, mint a folyókon:
áramlás nem nagyon van, viszont a nagyobb vízfelületeken rendszeresen
fúj a szél, rendszeresen szembe. Ahol szél van, ott hullámzás is van,
úgyhogy különösen az elől ülő lapátosnak nincs sok gondja a
zuhanyozásra. A turistabrosúrák szerint Kolovesiben vannak 5000 eves
sziklarajzok is, na ezeket sajna nem találtuk, pedig kerestük, dehát
nem lehet minden tökéletes. Az utolsó nap hazaindulás előtt, de már
az evezést letudva beugrottunk a Valamo nevű ortodox kolostorba,
pontosabban ez az Új Valamo,
mert a régi az a Ladoga tó egy szigetén
van, és mint ilyen még a Téli Háború (1939-40) során orosz hódítás
áldozatául esett. Így a finnek az egészet (már az intézményt, az
épületet nem volt idejük) áttelepítették a mai határokon belülre. Ezt
hívják Új Valamonak és ezt láttuk. Tulajdonképp nem volt nagy szám,
csak a történeti érdekesség miatt néztük meg, hiszen alig félszáz
éves építményekről van szó. Egy gyors látogatást azért megért a
dolog, plusz volt egy ikonkiállításuk, bár itt sem kell Rubljovra
gondolni, az értékesebb darabok XVIII-XIX. századiak voltak.
-
Hanko &
Tammisaari
(Július 31. - Augusztus 1.)
-
Kilencen voltunk a Hanko-Tammisaari biciklitúrán. Hanko egy kedves de
nem túl érdekes város, bár a tengerpartnak tényleg van egy homokos
szakasza (ami Finnországban ritka) és látható egy-két szép
századfordulós faház. Tammisaari egy fokkal jobb, de összességében
szintén nem voltam tőle elragadtatva. "Csalódottságom" oka abban
keresendő, hogy az egy hónappal ezelőtti naantali kirándulásom
magasra tette a mércét.
Naantali
ugyanis tényleg olyan, amilyennek
egy kellemes és élénk tengerparti üdülőhelynek lennie kell: kedves
kikötő, szép templom, néhány kedves kis utca faházakkal, sok étterem,
terasz, rengeteg zöld. Bár tulajdonképpen Tammisari is ilyen,
valahogy a hangulat nem az igazi. Naantali sokkal kompaktabb,
Tammisaariban még lenne ugyanannyi látnivaló, de sokkal szétszórtabb
és számomra nem állt össze a kép. A "szolgáltatások" minősége is
gyengébb Tammisaariban, este alig találtunk egy rendes helyet,
valahogy mindegyik étterem/terasz/pizzéria olcsó és lekopott volt,
míg Naantaliban jobbnál jobb helyek vannak.A városnézésen kívül
bicikliztünk sokat. Első nap Hankoból Tammisaariba (kb. 40 km),
másnap pedig egy kört tettünk meg Tammisaari környékén. Különösen
vasárnap nagyon meleg volt, úgyhogy a menetteljesítményünk nem volt
valami meggyőző (bár így is lehetett vagy 50 kilométer). Így is
eljutottunk Tenholába, ahol egy szép kis középkori
templom
várt ránk,
jellegzetes gótikus boltívekkel, az oszlopokon falfestményekkel,
különálló harangtoronnyal (mint Porvooban is), az egész nagyon szép
volt (XIV. századi a templom). Ezen kívül egyszer megálltunk fürdeni,
hogy kicsit felfrissüljünk, mert amúgy izzadtunk dögivel a
napsütésben. Hazafele becsatlakoztam egy kocsis útitárshoz és még
megnéztünk egy középkori várromot
(Raasepori)
és megálltunk fürödni
is egy Helsinkitől nem messze levő tónál.
-
Stockholm
(Augusztus 21-22.)
- Észak Velencéje, azaz Stockholm, '90, '97 és '98 után már megint,
bár talán egy időre utoljára. Sajna kedvenc múzeumom a svéd
hadtörténeti múzeum
még mindig zárva van (már három éve tökölödnek vele a svédek, se '97-ben,
se tavaly, se most nem tudtam megnézni, jövőre igérik, hogy kész lesz,
de akkor meg ugye ha minden jól megy, én is megyek haza, szóval
nem lesz olyan egyszerű Stockholmba átrándulgatni). Ezzel együtt
megnéztem a
városi múzeumot,
ami remek volt, kis várostörténet a XVI.
századtól napjainkig, pontosabban nem is kicsi, mert elég gazdag és
nagyon jól összeállitott anyaguk van.
Továbbá kirándultam is, megnéztem a svéd Versailles-t, amit
Drottningholmnak
hivnak, van ott barokk palota, barokk kert, barokk
szinház, meg kínai pavilon, na ez állitólag rokokó, bár az szerintem
majdnem ugyanaz. Rajta is van rendesen a hely az Unesco-listán, nem
véletlenül, tényleg szép. Ezenkívűl voltam a
TV-toronyban,
a kilátás
nem rossz, bár kicsit lehetne közelebb a városhoz.
Végezetül (bár talán ez a legfontosabb) sokat sétáltam, meg sétáltam,
meg sétáltam, hát talán ez volt a legjobb programpont, bár a lábam
erről másképpen vélekedett. Mindenesetre az óváros mellett további
remek hangulatú helyeket fedeztem fel Södermalmban (ahol a hotelünk
volt) és Norrmalmban (a Citytől kissé északra).
-
Lappeenranta &
Viipuri, avagy "Volt egyszer egy Karélia" (Szeptember 1-2.)
-
Utoljára Viborg/Viipuri városában voltam egy egynapos kiránduláson. A
városról azt kell tudni, hogy 1291-ben alapították a Finnországban
berendezkedő svédek, amolyan végvárként a terjeszkedő orosz
fejedelemségek (akkor éppen Novgorod) ellensúlyozására. Az idők
során a város Karélia "fővárosává" vált. 1710-ig volt a svédek kezén,
ekkor az erősödő orosz birodalom (Nagy Péter) kezére jutott. 1812-ben
csatolták vissza újra Finnországhoz (amikor maga Finnország orosz
uralom alá került). 1918 és 1939 között a független Finnországhoz
tartozott és az ország második legnagyobb városa volt. A Téli
Háborúban vesztették el a finnek, azóta a Szovjetunió illetve
Oroszország egy kis határmenti városa. A háború előtt túlnyomó
többségében finnek által lakott város ma etnikailag szinte teljesen
orosz (a finnek egész Karéliából mindenkit kimenekítettek annak
idején). A finnek ezzel együtt hasonlóan siratják, mint mi mondjuk
Kolozsvárt és ma is sok finn turista fordul meg itt, aminek a
nosztalgia mellett az olcsó vásárlási lehetőség is az oka talán.
Számomra a rendelkezésre álló rövid időben (mindössze 4 óra) nem
annyira a vásárlás (bár teát azért beszereztem) volt a lényeg, mint a
városnézés. Viborg szomorú látvány. A teljes lerobbantság és
lepusztultság állapotában van, az óváros szebbnél szebb középkori és
századfordulós házainak jelentős része elhagyatottan áll, ablakok
kitörve, minden mozdítható elhordva. Az oroszok által épített újabb
épületektől az ember legszívesebben elhányná magát (amihez a városban
uralkodó szagok amúgy is hozzásegítenének).
Bár már jártam Oroszországban és Erdélyben is, sehol sem csapott meg
még annyira az elhanyagoltság és romlás állapota, mint Viborgban.
Elgondolkodtató, hogy mig Tallinnban, ahol kilenc év óta
megszabadultak a szovjet uralomtól, gőzerővel folyik a város
kicsinosítása és jó úton haladnak afelé, hogy tíz (na jó, inkább húsz)
éven belül az óvárosban nyugati állapotok uralkodjanak, addig
Viborgban láthatólag semmi sem történik. Jó példa erre a modern finn
építészet egyik előfutárának, az Alvar Aalto által a harmincas
években tervezett és épített hires
könyvtárnak a sorsa.
Bár a finnek
évek óta rendszeres pénzügyi támogatásban részesítik a felújítási
munkálatokat, ennek láthatólag semmi jele: néhány tessék-lássék módon
felállított állvány hivatott jelezni a munkálatokat, dolgozni azonban
senkit sem láttam, és az épületben uralkodó állapotok alapján nem is
hiszem, hogy bármi is történne ott.
Ezek után igazán nem tudom, Oroszország mire számíthat: saját magára
biztosan nem. És persze a finnek oroszokkal szemben tanusított nem túl
gyakran hangoztatott, de erős ellenérzéseit is megmagyarázzák a látottak:
egy finn módra rendben tartott Viipuri manapság Finnország fő büszkesége
és turistaattrakciója lehetne, mig orosz kézben csak tengődik és pusztul.
Egyébként a történethez még az is hozzátartozik, hogy a viipuri
kirándulás bázisául Lappeenranta városa szolgált, amely a határ
túloldalán található (és ahol egyébként kilenc éve két hónapig
gyakornokoskodtam az egyetemen, úgyhogy ez egyben egy
nosztalgialátogatás is volt), ahol három éjszakát egy kedves idős
hölgy vendégeként töltöttem el, aki, (mit tesz isten) Viipuriban
született és egyike a háború alatt/után átmenekült félmilió
karéliainak. Vele aztán jókat beszélgettünk az egyébként számára
nyilván nem túl vidám témáról, meg egyebekről, pl. a Kalevaláról,
amelynek anyagát szintén Karéliában gyüjtötték a múlt században.
Egyébként vendéglátóm nagyon jól alátámasztotta azt a Finnországban
elterjedt nézetet, hogy a karéliaiak az átlagfinnél vidámabb és
élénkebb természetűek (hogy egy újabb analógiát mondjak, mint nálunk
a székelyek).
-
Porvoo (Szeptember 11.)
-
Rövid fényképezgetős
kirándulás az 1346-ban alapított Porvooba: Finnország második
legöregebb városa (az 1229-ban alapított Turku az első),
ebből következően domináns svéd múlttal, amit ma is
őriz a kb. 30 százaléknyi svéd kisebbség és a az épitészeti emlékek,
köztük például a szép kőtemplom. Porvoo kedves kisváros sok faházzal,
festői folyóval, amelynek a partján régi, szépen karbantartott
illetve újjáépített kereskedő házak láthatók. Itt található a
Runeberg-ház
is; Runeberg a legnagyobb XIX. Századi finn költő, bár
speciel svéd volt és a verseit svédül írta. Akkoriban ez már csak így
volt, a finn himnuszt is ő szerezte, ha nem tévedek, ezenkívül még
egy tortakülönlegességet is elneveztek róla, ami igen finom.
-
Narva (Október 2.)
-
Október elején egy hosszú hétvégét töltöttem Tallinnban, ami lehetővé
tette, hogy az egyik nap Narvát is meglátogassam. Narváról hasonló
dolgokat kell tudni, mint Viipurirol, azaz középkori alapítású,
az orosz terjeszkedést megállítani hivatott végvár volt a Narva folyó
partján. A különbség csupán annyi, hogy míg Viipuri a Finn-öböl északi
oldalán svéd területet védett, addig Narva a déli oldalon eleinte a dánokat,
később a Lovagrendet óvta. Az oroszok állhatatosan ostromolgatták az
idők során, Rettenetes Iván a Livóniai Háború során (XVI. sz. vége)
egy időre el is foglalta, de akkor végül a svédeké lett. Tartósan
csak Nagy Péter tette rá a kezet Narvára 1704-ben a Nagy Északi
Háborúban, aminek a végén egyébként az egész mai Észtország is
Oroszországhoz került.
A NOSZF után Narva a független Észtországhoz tartozott húsz évre,
majd a Molotov-Ribbentrop paktum eredményeképp ötven évre a Nagy
Testvér birtokolta. Ma az újra független Észtország határvárosa, a
folyó túlpartján fekvő Ivangorod
már Oroszország része.
Bár a XVII. századi történeti belvárost az oroszok '44-ben
szétbombázták, a folyó partján álló vár megmaradt illetve viszonylag
tisztességesen fel is újítottak. Ugyancsak áll vele szemben
Ivangorod vára,
amelyet még III. Iván (nem a Rettenetes, hanem az elődje)
épített, a már akkor is határként funkcionáló folyó orosz oldalán. A
két vár a közte kanyargó folyóval gyönyörű látvány, több mint egy
tekercs filmet használtam el megörökítésére. Nagyon érdekes továbbá a
várban levő kiállítás, amelyet ugyan még a szovjet időkben állítottak
össze, de viszonylag tárgyilagos, meg persze azóta néhány angol
nyelvű kiírással is kiegészítették.
Mivel csak négy óránk volt Narvában, tulajdonképp "szerencse" is,
hogy a történelmi óváros már a múlté, mert nem nagyon jutott volna rá
időnk, a kiállítás, a vár és környéke a fényképezgetéssel bőven
kitöltötte az időnket. Maga a város egyébként 96 %-ban orosz
lakosságú, így tudtam egy kicsit gyakorolni halódó oroszomat (tri
bileti pazsalszta!). Narva már a második orosz kisváros, amit
Viipuri/Viborg után láttam idén, és a különbség megrázó: míg Viipuri
az orosz oldalon elhanyagolt, piszkos, és szegény; addig Narva
tiszta, rendes és (relatíve legalábbis) jómódú. Azt hiszem ez a tény
meg sokáig visszatartja a narvai oroszokat attól, hogy az
Észtországtól való elszakadást erőltessék.
|