„TRIANON —a magyar Golgota” emlékhely

„TRIANON —a magyar Golgota” emlékhely?

Amiképpen a zsidók a „Siratófalat” a szent Jeruzsálem lerombolt templomának a falmaradványainál alakították ki, azonképpen mi a „jó Budavár” egyik magas falánál (amely még ma is tele van gránát ütötte világháborús sebekkel) tehetnénk meg ugyanezt. (Vagy ha ezt a „szentségtörést” itt nem engedélyeznék, akkor az Egri*Vár meredek falának az oldalánál is „nyélbe’üthetnénk” a tervünket).

Amiképpen a világ minden tájára szétszórt zsidóság összekovácsolását, lelki feltöltődését szolgáló szakrális hely lett a „Siratófal”, azonképpen —a szétszakított magyarság számára is— kialakítható lenne egy ilyen csodatevő erőforrást sugárzó szent*hely, amelynek a hely szelleméből áradó levegője számos megalázott, megszomorított hazánk’fia számára lelki gyógyulást is eredményezhetne.

(Már csak annál az egyszerű oknál fogva is, amit úgy általában a megkönnyebbítő könnyezés-sírás jelent az ember számára. A közösségben pedig még nagyobb hatásfokkal érvényesül a kimondhatatlan szubjektív bánatnak ez a könnyezés által tárgyiasuló objektivációja. Ennek a pszichoszomatikus jelenségnek a misztikumát érzékelteti magas művészi fokon pl. Kodály: „SZÉKELY KESERVES” című siratója).

A hitnek, az önbizalomnak, a nemzeti öntudatnak hiányát azzal törekszik elmélyíteni a ballib*média az emberekben, hogy tovább szajkózza Kovács László hirhedt gyógy’receptjét: „Merjünk KICSIK lenni!”

Akik viszont ennek a lelki törpeséget eredményező gyógyszernek a „beszedése” helyett köpnének rá —és ezen újmódi „tőkés*szocialista” BAL*libnek hátat fordítva— elindulnának JOBBRA, és felkeresnék ezt a fentebb említett szent helyet, azok —a lelki meditáció vagy imádkozás után bizonyára hitben, bizodalomban megerősödve távoznának onnan.

Valami olyasmi katarzist érezhetnének, mint amit Ady így fejez ki:

„NAGY VAGYOK az IGAZOMBAN

Fölöntes bizodalomban,

Mindig jobban, mindig jobban:

Ez az én jó HISZEKEGYEM.”

Kr.u. 70-ben a jeruzsálemi templomot lerombolták a rómaiak , Kr.u. 135-ben pedig —a nagy Bar*Kochba lázadás leverése után— szétszórattak a zsidók a világ minden tájára.

A ószövetségi zsidóság erkölcsi zsinórmértéke a —Tórát és a Próféták szövegeit tartalmazó— Szentírás volt. A Kr. utáni időkben pedig mindezt kiegészítette sőt felül is írta a *TALMUD. (Amely „szent*könyv” ellentétben a Bibliával, megszűnt közkincsként funkcionálni, mert amolyan ezoterikus („itt is van...ott is van: sehol sincs szövevényes”) szöveg lett: olyan amely már csak a legbennfentesebbek számára jelentett „nyitott könyv lenni”)

Az isteni ihletettség szempontjából oly nagy lett a különbség, a távolság a középkori Talmud és az ókori Biblia között, mint amilyen messze van a hagymás Makó a szent Jeruzsálemhez.

A „Tórában és a Prófétákban” Isten „választott népként” emlegeti ugyan a zsidókat, ám ugyanakkor számtalan sora tele van a zsidókkal szemben megfogalmazott KRITIKAI MEGJEGYZÉSEKKEL. Pl. ilyenekkel: Én, Izrael féltőn szerető Istene megáldalak benneteket (és áldani fognak titeket minden népek), HA a parancsaimat megtartjátok (pl. nem sanyargatjátok a szegényeket, nem mértek hamis mércével és főleg nem bálványozzátok az Aranyat (az „Aranyborjút”) vagy MAMMONT (a Pénz, a féktelen nyerészkedés-vágy) istenét.

(Az olykor maliciózus Marx erre kontrasztként kvadrálva jegyzi meg valahol: „A PÉNZ Izrael féltőn szerető Istene, aki előtt nem lehet más isten”)

Ellenben, HA elfordultok tőlem, az én Törvényeimtől, erkölcsi parancsolataimtól, akkor nagyon ráfizettek, súlyosan megbűnhődtök.

A BŰN és BŰNHŐDÉS kauzalitásának ilyes’ refrénszerű „HA...DE HA” ismétlődéseivel van tele a zsidó nép történelmi útját rögzítő Biblia.

Azt mondja az Úr:

HA nem térsz le az én utamról —az általam reád bízott egyetemes KÜLDETÉS útjáról— akkor áldott nép leszel és „Tebenned áldatnak meg a föld minden nemzetségei”. DE HA a bűn útjára térsz és NEM TÉRSZ MEG hamar vissza a helyes útra, akkor –úgymond-

„ÁTOK népe leszel: példabeszéddé, GÚNNYÁ leszel minden népnél, mert SZÉTSZÓR téged az Úr ... és kevesen maradtok meg, és örvendezni fog az Úr rajtatok, hogy KIPUSZTÍTHAT BENNETEKET”

/: És ez utóbbi súlyos szavakat igen tisztelt —a legkisebb bíráló megjegyzésben is KÓDOLT ANTISZEMITIZMUST SZIMATOLÓ— barátaim, nem egy antiszemitizmussal hamisan vádolható valaki mondja, hanem maga Jáhve, Izrael Istene :/

És csak halkan (zárójelbe zárt kisegérként) ámbátorkodom megemlíteni, hogy NEM CSAK A MAGYAR NÉPNEK a HIBÁI (amelyeket Kölcsey, Petőfi, Ady vagy József Attila oly gyakorta ostorozott) érdemelnek említést, hanem —az utóbbi időkben minden KRITIKÁN FELÜLÁLLÓVÁ TABUSÍTOTT— ZSIDAINK elit talpa-háta is megérdemelne némi (verbális szinten oda-odasózott) PRÓFÉTAI OSTOROZÁST.

De hát —szemben a zsidó Bibliával— a Talmudban (vagy a szintén ezoterikusan nagytekintélyű befolyással bíró kozmopolita*Páholyokban) sem bölcs dolog ma már kritikai hangot megütni. Vagy, ha igen, akkor a szentségtörő*„tettes” hamar megütheti a bokáját. (Pedig hát a Talmudban állítólag talán oly szállóigék is keringenek, hogy: a goj*keresztény becsapása pedig nem számít bűnnek, az kóser dolog)

Jelen’pillanatban egy ilyen —általam körvonalazott „Magyar Golgota”*Fal kialakításának még csak a gondolata is tilalom’fát érdemel, hiszen ez nemcsak az „emberarcú*szocializmusban”, hanem még manapság is (ebben a kapitál*szocialista miliárdosok által megvezetett rendszerben is) „abzugolni való”, rasszista-stiches ötletnek számít.

Ezek a balliberálisok ma is „kettős mércével” mérnek. (Amely pedig —a zsidó Biblia szerint is— a CSALÁSSAL egyenértékű bűnnek számít).

Amíg a zsidók a Siratófalnál szabadon JAJVESZÉKELVE emlékezhetnek meg pl. a babiloni fogságuk vagy a jeruzsálemi templomuk leromboltatásának a gyászos idejére, addig mi magyarok csak hangfogózott jajgatással emlékezhetünk (úgymond "búsmagyarkodhatunk") TRIANONRÓL, a BENESI DEKRÉTUMOK tragikus következményeiről, nehogy megsértsük a nemzetünk szétszaggatását, megalázását okozó tisztes szomszédaink "NEMZETI ÉRZÉKENYSÉGÉT".

A magyarság feldarabolásának, felnégyelésének a holocausthoz hasonló tragédiáját megtestesítő TRIANON-GOLGOTÁNK gyászának a Duna-medence népei közt kialakult ciklon'légköri fronthatásainak a napjainkban is érezhető következményeiről (az Európa Unióba történő belépésünk hetében) EÖRSI István magyar'zsidó író a következőképpen tájékoztatja (az amúgy is magyar ellenes információs maszlagokból töltekező nyugati olvasókat a "TAGESSPIEGEL" újságon keresztül:

"Ebben az övezetben van egy olyan egészségtelen RIVALIZÁLÁS, amelyben MAGYARORSZÁG KULCSSZEREPET JÁTSZIK. Az I. világháború után területének kétharmadát FELOSZTOTTÁK szomszédai közöt... Azóta EZEN ORSZÁGOK BI-ZAL-MAT-LA-NOK Magyarországgal SZEMBEN, AHOL A NACIONALISTÁK MINDIG ARRÓL Á-CSIN-GÓZ-NAK, hogy legalább azon területeket kapják vissza, amelyekre A MAGYAR TÖRTÉNELEM NYOMTA rá a bélyegét.

E BIZALMATLANSÁG gyakorta a magyar kisebbség ELNYOMÁSÁHOZ és reakcióként a Magyarországon MÉG SOVINISZTÁBB áramlatokhoz vezetett."

Eszerint tehát az a nagy hadihelyzet Közép-Európának ebben a Kárpát-medencei térségében, hogy az itt fellelhető —(a nyugatiak számára érthetetlennek, ellenszenvesnek és nyugtalanítónak tűnő) NACIONALISTA VILLONGÁSOK GERJESZTŐJEKÉNT, ELSŐ SZÁMÚ KÖZELLENSÉGEKÉNT A KIRABOLT ÁLDOZAT állítható be BŰNBAKKÉNT. Tehát —cinikus szemforgatással— az OKOZATOT elszenvedő ÁLDOZATOT kiáltja ki a BAJOK OKOZÓJÁNAK.

Vérbeli ösztönétől hajtva úgy tesz ez az Eörsi, mint az ánti’sémita (= arab’ellenes) izraeli vezetők, akik —a földjéről elűzött, megalázott palesztin (sémita) lakosságot bélyegzik meg BŰNBAKKÉNT, mint a Kánaán földjén zajló „egészségtelen RIVALIZÁLÁSBAN Kulcsszerepet” játszó főszereplőt.

Eörsi is azt a magyar népet kiáltja ki „KULCSSZEREPET játszó” bűnösnek, aki —a nagyon lassan hegedő sebeinek az újra-újra kötözgetése közben— úgy emlékezik a vele történtekre (a történelemre), hogy időnként FÖL-FÖLZOKOG a kegyetlenül elszakított nemzet'testrészeinek, TESTVÉREINEK, ezeknek a MEGALÁZOTTAKNAK, MEGSZOMORÍTOTTAKNAK a sorsára gondolva.

Egyébként a nemzet egységét-önbizalmát faltörő*kosként ostromló szoc'liberális kormányunk néhai, külügyéres-Ormánya, KOVÁCS László szerint: Ha Európában szívesen látott vendégmunkások akarunk lenni, akkor IGENIS MEG KELL TANULNUNK KICSIKNEK LENNI. Vagyis pl. nem szabad az időnkénti feljajgatásunkkal zavarni a térség csöndjét, nyugalmát. Nem szabad időnként sértegetni (az országunk lakosainak a 25 %-át elrabló) SZOMSZÉDAINK NEMZETI ÉRZÉKENYSÉGÉT azzal, hogy holmi KÖLTŐI KÉRDÉSEKKEL IONIZÁLJUK A KÁRPÁT-MEDENCE LÉGKÖRÉT, pl. olyanokkal, hogy: "SZABAD-E SÍRNI A KÁRPÁTOK ALATT?"

Ha Eörsi író úrban nem ez a virtigli internác'kozmopolitizmusról árulkodó véna buzgott volna, hanem valami csekélyke MAGYAR'ZSIDÓ PATRIÓTA VÉR is keringett volna, akkor valami olyasmit kellett volna cikkeznie ezen korszakváltó ünnep alkalmából (ezzel a térségünkben uralkodó "egészségtelen rivalizálásban" betöltött kulcs'szerepünkkel kapcsolatban), hogy valami effélét írt volna: Európának nagyfokú toleranciával, EMPÁTIÁVAL kellene viszonyulnia ehhez —a magyarságból időnként fel'feltörő— "ZOKOGÁS-attitűdhöz"

És pl. azzal kellett volna érzékeltetnie —egy statisztikával megspékelt eszmefuttatás keretében— ezt a sajátosan tragikus MAGYAR'SORS kérdést, hogy ilyenféléket írt volna:

Kedves európai barátaink! A magyar nemzet'testnek a nagyhatalmaknak a trianoni rabló’béke-diktátum által történő embertelen (az emberi jogokat, a Nemzeti Önrendelkezési Chartát lábbal'tipró, már-már a "VÉRVÁD" ismérveit kimerítő) kegyetlen feldarabolása (a 12 milliónyi magyar emberből 3,5 milliónyi test-vérnek a KISZAKÍTÁSA) úgy sújtotta a magyarságot, mintha a kb. 60 milliós FRANCIAORSZÁGBÓL (aki nyélbeütötte ezt a gyalázatos Trianont) mondjuk valamelyik szomszédja (pl. Spanyolország) 15 millió franciát kiszakított volna egy rabló-békekötés következményeképpen.

Vagy pl. a 80 milliós Németországból kb. 20 milliónyi német lakost mondjuk Lengyelországhoz csatoltak volna.

S azóta (kb. 80 év óta) —folytathatta volna tovább ez a virtuális Eörsi-cikk— "az a hadihelyzet" e térségben, hogy ezen országok, (jelesül Spanyolország és Lengyelország) a "lopott holmi" miatti rossz LELKIISMERETÜK HATÁSÁRA "OKKAL BIZALMATLANOK" lennének Franciaországgal és Németországgal szemben. És hát ez utóbbi országok nacionalistái —mit ad isten— mintha mindig arra "ÁCSINGÓZNÁNAK", hogy (az erkölcsi világrend globális őrei) hátha revideálnák valamelyest e rabló'békekötés körüli álláspontjukat és történetesen valami részleges IGAZSÁG-KÁRPÓTLÁSBAN részesítenék Francia-és Németországot. (az emberi jogok tiszteletben tartásának utólagos REVÍZIÓJA alapján).

De hát egy ilyen vagy ehhez hasonló "Peticiónak" a kezdeményezését hiába is vártunk volna el egy ilyen szoc.liberál' kozmopolitától , aki (korunk legnagyobbjának titulált "ÉLŐ MAGYAR ÍRÓIHOZ": Konrádhoz, Esterházyhoz, Nádashoz, Kertészhez hasonszőrűen) nemcsak szívében de fizimiskájában is KÜLFÖLDI (jelesül BERLINI) honpolgárrá deklasszálódott. Olyanná, aki csak olyankor LÁTOGATOTT "HAZA" (pontosabban a Bp.-i házába), amikor —a honi elvtársai körében— be lehetett kaszálni, be lehetett zsebelni azt a taps'dicsőséget, amelyet egy-egy ilyen "Tagesspiegel"-ben elsütött (vagy ehhez hasonszőrű "patrióta"-cikk eldurrantása nyomán) szerzett.

Ez az —egyeseknek kóser, másoknak viszont tréfli— Eörsi író úr is a magyarság elleni ellenszenv szítása terén— már közel volt ahhoz a létállapothoz amiben a MAGYAR UTÁLATTÓL ELHÍRESÜLT Landesmann leledzett, mielőtt lelécelt volna Izraelbe.

Ő ugyanis egy arabs'lófejjel ezen lepattanásának előtte még utoljára —vérbosszús liheg'től fuldokló hangfekvésben— BEOLVASOTT A MAGYARSÁGNAK, mondván: Zsidók nélkül, ti magyarok még mindig ott toporognátok Mucsán, az ökör segge'partján: keletről öröklött szakszerűséggel vakargatván a barom farára száradt szart. Hiszen A BŐGATYA-madzag TALÁLMÁNYOTOKON kívül nem sok egyébbel gyarapítottátok Európa kultúráját.

Szerinte ezek a bugris magyarok —a zsidó kereskedők vénája, pénzembereink szürkeállománya nélkül— még mindig valahol a délibábos Hortobágyuk "mellyékén" vegetálnának, BÚSMAGYARKODNÁNAK. VÁROSI KULTÚRA nélküli faragatlan mívoltuk együgyüségében tanyáznának Tápén, avagy Kukutyinban hegyeznék egykedvű szakértelemmel a zabot, és Szatymazon vagy CSAJÁGARÖCSÖGÉN —kecskelábú, göcsörtös asztalok mellett ücsörögve— dúdolgatnák a "SZOMORÚ DISZNÓSZAR, HOGY MEGREPEDEZTÉL" kezdetű melódiát, meg a "KI GATYÁJA EZ A SÁRGÁS?" költői körkérdésre várnák egymástól a választ, mindhiába…

Summa'summárum: A Nagy Parlagnak ebből a mucsai világából a zsidó tőke és kultúra emelte ki "EZEKET" —egy valamelyest már civilizáltnak mondható— emberszabású körülmények közé.

Az első világháború elvesztése után —a nemzetiségek cseh-román-szerb Sovinisztáinak, mártírkodó Demagógjainak a sunyi sugalmazására— a győztes nagyhatalmak vezetői TRIANONBAN (Isten és a lelkiismeretük megkérdezése nélkül vágva isteni pózba magukat) azt a "KOLLEKTÍV BÜNTETÉST" szabták ki a "KOLLEKTÍV BŰNÖSNEK" bélyegzett magyar NÉP számára (a lakosságra), hogy elszakították tőle a színmagyar lakosságú területeit, vérségi-gazdasági-kulturális-vallási kötelékeit, természeti- és kultúr'intézményes kincseit, és ebből a "lopott holmiból" fölöttébb búsásan megjutalmazták a "KOLLEKTÍVE BŰNTELENNEK" kikiáltott cseh-szlovák, román, szerb lakosságot, s mindezt a hírhedt aljasságot humánus igazságtételként érvényesíttették a nemzetközi jogban és adták el a európai fórumokon.

S azóta ráadásul, azokat akik —a képzeletbeli TRIANON*SIRATÓFALNÁL— jajgatni, könnyezni merészeltek, olyan elvetemült nacionalistáknak bélyegezték ezek a mi szoc'liberál*kozmopolita vezetőink, mint akik –úgymond- meggondolatlanok, rövidlátóak, mert elfelejtik, hogy —önön sebeik tisztogatásának és újrakötözésének a ZAJÁVAL— mélységesen SÉRTIK a belföldi köznyugalmat és a (KISEBBSÉG ÉRZÉSÜKBŐL valamelyest lábadozóbb állapotba kikászolódott) SZOMSZÉD NÉPEKNEK az egészségesen növekvő ÖNÉRZETÉT.

(Magyarán: azt a zsíros töltekezés után dukáló —vagyis a jó emésztéshez szükséges— BÉKÉS NYUGALMAT, amit pl. az óriás*kígyó élvez az egészben lenyelt, és a torkán egyre lejjebb csúsztatott áldozata nyomában.)

S mostanság is, miközben napjainkban pl. —a "Piszkos magyarok, pusztuljatok!" házfal*feliratok közepette "MAGYAR VERÉSEK", halálra'rugdosások történnek a Vajdaságban vagy a Felvidéken— aközben a "ZSIDÓ VERÉSEK" rossz emlékeit őrző kozmopolita honpolgáraink, egy árva szóval sem hangoztatják a tiltakozásaikat se kormány szinten, se úton, se útfélen. Inkább azzal nyugtatgatják sutbavágott lelkiismeretüket, hogy: olyankor "Hallgatni arany!", amikor a más vére folyik...

Visszatérve a főcsapásra ...

ELJÖTT AZ IDEJE ANNAK, hogy mi magyarok (akik egykoron az európai kereszténység védőbástyája voltuk)

—e sok oldalról jövő vágással megcsonkított és Trianonban HELYBENHAGYOTT, és annakidején a pogány törökkel és 1849-ben a cári orosszal szemben MAGÁRAHAGYOTT, majd pedig 1956-ban a bolsevik orosszal szemben is CSERBENHAGYOTT magyarok—

ország-világ előtt tiszta lelkiismerettel vállalható, jogos indíttatású és lelkületű öntudattal és ELSZÁNTSÁGGAL kezdhetünk bele a nemzet szent OLTÁRÁNAK (a TRIANON*GOLGOTA emlékhelynek) a kiépítéséhez.

Tervezet.

A részleteket még nem, de —a timpanonra felvésendő jel*igét már tudom:

„SZABAD-E SÍRNI A KÁRPÁTOK ALATT ?”

/:S ezen oromzat fölött állna kiterjesztett szárnyával a TURUL madár:/

Alatta középen ragyogna ARANY-betűkkel Arany János üzenete nemzetéhez:

„Az nem lehet, hogy milliók fohásza

Örökké visszamálljon rólad ég! ...

LÉGY HŰ, S BIZZÁL JÖVŐDBEN NEMZETEM.

NEM MINDIG EMBER, AKI SORSOT INTÉZ”

Ez alatt balról egy PETŐFI vallomás ragyogna:

„Semmi kincsért, hírért a világon

El nem hagynám én szülőföldemet,

MERT SZERETEM, HŐN SZERETEM, imádom

GYALÁZATÁBAN IS NEMZETEMET.”

Jobbról pedig egy ADY hitvallás:

„Elvész az ország,

Ha elfogytak az aszkéta szívek”

„Csodálatos, babonás, bús MAGYARSÁG,

SZERETLEK,

S TEBENNED

VAGYOK, MERT VESZTEDET SOKAN AKARJÁK.”

Ezek alatt jobbra is, balra is az alábbi, gondolatébresztően szép, költői sorok sorakoznának. Például:

„Jaj, régi szép magyar nép!

Az ellenség téged mikép

Szaggat és tép!

MIRE JUTOTT ÁLLAPOTOD

Romlandó cserép.

Mint egy kedves eleven kép

Voltál olyan szép,

Magyar nép! /Rákóczi-nóta/

„Pusztulunk, veszünk,

MINT OLDOTT KÉVE, SZÉTHULL NEMZETÜNK” /Tompa/

„Te lásd meg, ó sors, SZENVEDŐ HAZÁMAT ...

Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad ...

S ő VÉDTELEN küzd, egyedül ...

S másokra vársz, hogy érte vívni fognak?

ÖN NÉPE NEM LESZ VÉDFALA?” /Kölcsey/

„És mégis-mégis fáradozni kell ...

EGY ÚJ IRÁNY TÖR ÁT A LELKEKEN ...

Hogy egymást szívben átkarolják ...

S hogy a legalsó pór is kunyhajában

Mondhassa bizton: NEM VAGYOK MAGAM!

TESTVÉREIM VANNAK számos milliók”

„Még jőni kell, még jőni fog

Egy jobb kor, mely után

BUZGÓ IMÁDSÁG EPEDEZ

SZÁZEZREK AJAKÁN.” /Vörösmarty/

„Minden ország támasza, talpköve

A TISZTA ERKÖLCS”

„Ébreszd fel alvó NEMZETI LELKEDET! ...

Lélek s szabad nép tesz CSUDA DOLGOKAT.”

/Berzsenyi/

„Az Élet szent okokból élni akar

S ha Magyarországra dob ki valakit,

Annak SZÁZSZORTA INKÁBB KELL AKARNI.” /Ady/

„Ó, jaj, mi igazán tiszták vagyunk,

NEKÜNK NYISSON AJTÓT A REMÉNYSÉG!”

„Az ország nem kérdi, mivégre

engedik meggyűlni a bajt”

„Forgolódnak a TŐKÉS BIRODALMAK,

Csattog VILÁGOT SZAGGATÓ FOGUK.

Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát FALNAK,

S MINT FÉSZKET ÜTIK LE A KIS FALUT.

Egy nyál a tenger! Termelő zabálás,

KIS BÚVÓ ORSZÁGOKRA RÁLEHEL

A TÁTOTT TŐKE SÁRGA SZÁJA.”

„Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet!

„ÉDES HAZÁM, fogadj szívedbe,

hadd legyek HŰSÉGES FIAD!” /József Attila/

„mert vétkesek közt CINKOS, AKI NÉMA” /Babits/

***

Az emlékhely Falán elhelyezve lehetnének még felsorolva:

—Tragikus csata’vesztéseink színterei, dátumai

—A vérrel tanúskodó mártírjaink nevei (Dózsától az Aradi vértanúkon át Nagy Imréig)

—Lehetnének ott: Bocskainak, Rákóczinak, Széchenyinek, Kossuthnak domborműves ábrázolásai.

—Szerváciusz kőbe faraghatná a maga Trianon-vizióját.

— Ebben az Emlékparkban —a fűzfák, hársfák ágai közt el lehetne helyezni olyan hangszórókat, amelyből időnként fátyolos pianissimóban sugároznának szét Bartók: „Este a székelyeknél” c. művének, Kodály: „Székelyfonó”-jának, vagy a „Székely himnusz”-nak, avagy a „Hazám, hazám”-nak a lélekemelő hangjai.

Bp. 2007. július Makray Imre