Angliai beszámoló

Anglia nagyon drága.
Illusztrációképpen: Az a férfi, aki a tanfolyamot vezette, jelenleg Kanadában él - azt hiszem Ottawában – többször költözött már ide-oda, nem is vagyok benne biztos, hogy Angliában vagy Kanadában született, de azt hiszem eredetileg angliai. Valamivel kapcsolatban megjegyezte, hogy ha akarna, se tudna visszaköltözni Angliába, mert sose lenne rá elég pénze. Persze õ a lakás, kocsitartás, stb. viszonyokra is gondolt.
Én azt figyeltem, hogy ha az árakat nem 400 Ft-os árfolyamon számítanám, mint amennyiért itt a fontot kapni lehet, hanem 100 Ft-tal szoroznám be, akkor kapnám a magyar árakat. Persze ez nem mindenre igaz, de talán a közlekedésre nagyjából igen. (Kétféle buszjegyet vettem, az egyik 80 penny volt, a másik 1 font, egyszer utaztam egy HÉV-szerû vonatocskán elég rövid tavon, az oda-vissza 2.50 fontba került.) Az ennivaló - egy gyorsbüfében 1.5 - 2 - 3 fontért meg lehet enni a legegyszerûbb szendvicset vagy valamit, erre már nem igaz a 100-as szorzó, azt hiszem, 150 Ft-ért semmit nem lehetne itthon enni. (Igaz, hogy itthon végképp nem járok gyorsbüfékbe :-))
A szupermarketben a legolcsóbb elõrecsomagolt szendvics is 1 font korul van, egy doboz gyümölcslé szinten. Muffinok meg egyéb sütik 30-50-60 penny. WC használat 20 penny. Múzeumi belépõjegyek: ahol én voltam, az egyik 1 a másik 3 font volt, nem tudom, mennyire tipikus.

Különben Londonban szerintem érdemes venni mindenre érvényes jegyet, valószínûleg olcsóbb is, mint mindig jegyet venni, meg hát sokkal kényelmesebb is. Ami minimálisat metróztam, a pénztáraknál hosszú sor kanyargott jegyre várva.

… Szóval, én hivatalos úton voltam, tanfolyamon, ezért az árak túlzottan nem érdekeltek, ugyanis adtak valamennyi pénzt, amit elkölthettem, mindent, amirõl számlat vittem, elszámolhattam, így nyugodtan járhattam pl. reggelenként taxival, amikor nem járt busz a tanfolyam helyszínére, és nyugodtan vacsorázhattam volna éttermekben, ha lett volna kedvem hozzá, de én meg itthon, társasággal se nagyon szeretek étterembe járni, nem hogy külföldön egyedül.
Reggelit a szállodában kaptam - egyszer ettem végig a "full English breakfeast"-et, hogy lássam, milyen, de a többi napon csak egy kis müzlit meg pirítóst, az is több volt annál, mint amennyit itthon eszem. Ebédet a tanfolyamon kaptunk, kétszer odahoztak valami büfészerû ebédet, szendvicsek, falatkák, sajtok, gyümölcs, kétszer meg elmentünk egy vendéglõbe.

A tanfolyam egy "Business Park" egyik épületében volt. Ez Watford-tól kb. 2-3 km-re található (Watford meg Londontól 30 mérföldre - vagy km-re? sose tudom). Van egy busz, ami reggel is, délután is két órán keresztül 20 percenként jár, ez belül a hivatali épületek elõtt is megáll, és a Watfordi vasútállomás a másik végállomása. Reggel 7 és 9 között jár, délután 1/2 5 és 1/2 7 között. (Mivel a tanfolyamunk csak délelõtt kezdõdött, ezért reggel nekem nem volt jó.) Nagyon szép ez a Business Park, minden csupa zöld, a legtöbb épület elõtt van egy pici tó, vízililiommal, gyönyörû szitakötõkkel, egyéb növényekkel. Nekem az idõjárással nagyon nagy szerencsém volt, végig száraz, napos idõ volt, így azt is láthattam, ahogy ebédidõben az emberek lementek a tó köré, leültek a fûbe és ott majszoltak a szendvicsüket. És oda jártak le cigarettázni, mert az egész épületben tilos volt a dohányzás. Ami meglepõ volt, hogy az egész területen nem hogy egy étterem, de meg egy hagyományos büfé sem volt! Így az emberek vagy hoztak magukkal ebédet, vagy ki kellett menjenek több km távolságra, hogy ebédelni tudjanak.

Persze a legtöbben autóval jártak dolgozni, az említett buszok majdnem üresen jártak. Nagyon-nagyon-nagyon tetszett a vezetési kultúra, részben a buszban, részben taxiban, részben amikor ebédelni mentünk, az ottaniak kocsijában viszonylag sokat autóztam ebben a pár napban, dugóban is, de egyetlen egyszer nem hallottam dudálást, senki nem tolakodott be a másik elé, mindenki nyugodtan, udvariasan vezetett. És mint gyalogos meglepve tapasztaltam, amit hallani már hallottam, hogy még csak megállok a járda szélén gondolkozni, hogy át akarok-e menni a másik oldalra, amikor az autók már megállnak, hogy átmehessek. Igaz, ez pont Londonra nem igaz, kb. egy órát töltöttem Londonban, ott volt tülekedés rendesen és a busz bizony majdnem a sarkamra lepett, amikor nem voltam elég gyors az átkelésnél - addigra túlságosan hozzászoktam a "vidéki" autósok viselkedéséhez. :-))

Általában is sokkal nyugodtabbaknak tûntek az emberek. Valahogy alacsonyabb fordulatszámon élnek, mint mi. Persze ez arra az egy irodára vonatkozott, ahol én jártam, nyílván nem lehet ebbõl általánosítani.
Ráadásul ez egy kisvaros, ahova turisták nem mennek, nincs semmi látnivaló, csak a helybeliek jártak az utcákon, vásároltak a mall-ban.
Egyik délután sétáltam ebben az óriási bevásárlóközpontban, az is olyan nyugodt hely volt. Elég sok kisgyerekes anyuka vásárolgatott, senki nem szólt a gyerekekre, nem is igen lett volna miért. Ugyanakkor az utcák, jármûvek elég szemetesek. A "hév"-en ki volt írva, hogy ne tegyük fel a lábunkat az ülésre, én csak néztem, hogy ezt ki kell írni? Aztán amikor vonaton utaztam, ott láttam, hogy bizony sokan felteszik a lábukat a szemközti ülésre! Furcsa volt.

Azt már írtam, hogy szinte nem láttam kutyát egyáltalán.

Volt egy szabadnapom, amikor eredetileg Londonba akartam menni, aztán úgy módosult a dolog, hogy Canterbury-be kirándultam. Nagyon szép volt!
Itt a közlekedés-szervezés volt az, amin leesett az állam. Vettem Watfordban egy one-day-return jegyet Canterbury-be. Erre adtak két pici kartonlapot, amin mágnes-csík is volt, egyik oda, másik vissza volt érvényes. Az odaútra szóló jegyet:

1. bedugtam az ellenõrzõ készülékbe, hogy beengedjen a vonathoz
2. a vonaton a kalauz ellenõrizte (rá is volt nyomtatva, hogy hova szól)
3. Londonban az Euston állomáson az ellenõrzõ készülék kiengedett az állomásról
4. az Euston Station-i metróállomáson a készülék beengedett a metróhoz
5. a Victoria Station-n a készülék nem engedett ki :-)))) de lehet, hogy én mentem ki rossz helyen, oda kellett menjek egy "assistant"-hez, hogy mi a probléma, és õ engedett ki
6. utána ez a jegy volt érvényes a Canterbury-be vivõ vonatra.

Visszafele ugyanígy. Ez azért volt számomra ilyen megdöbbentõ, mert a mi cégünk fejleszti a BKV informatikai rendszerét, és elképzelni nem tudom, mikor és mibõl tudna nálunk valaha is ilyen megvalósulni!

Canterbury-bõl visszafele jövet a metróról elõbb szálltam le, az Oxford Circus-on, és onnan gyalog mentem. Az Oxford Street olyan volt, mint amire emlékeztem.

Azt hiszem, nem említettem még, hogy eddig kétszer voltam Londonban, egyszer, amikor Péter még csecsemõ volt, egy háromnapos tanfolyamon, amikor is egyetlen múzeumba nem jutottam el, de gyalog illetve buszon, metrón egy csomó helyet bejártam. És a híres Harrod's-ban vettem Péternek egy macis csörgõt :-))) Akkor színházba is eljutottam, ott láttam a Jesus Christ Superstar musicalt, amit akkor nálunk még nem játszották. Aztán kb. három-négy évvel ezelõtt a teljes családdal voltunk 5 napot Londonban, buszos úttal (26 óra oda, 26óora vissza) és akkor ebbõl volt két nap kirándulás, egyszer Brightonba, egyszer Oxfordba, valamelyikkel egybekötve Windsorba, illetve egy nagy közös városnézés, aminek keretében meg Dockland-ba is ellátogattunk. A szabadon választott idõben még voltunk múzeumban is. Így aztán most egyedül inkább más úticélt választottam a szabadnapomra.

Amikor óvatlanul megkérdeztem a családot, van-e valami vágyuk, amit hozzak nekik, a fiuk nem válaszoltak, de Vera kért egy Steinbeck könyvet, ami most a kedvence, hogy ha megkapnám eredetiben, annak nagyon örülne. Se Watfordban, se Canterburyben nem sikerült megvennem, ezért is szálltam le visszafele az Oxford Circus-on, hogy az Oxford Street-en még megpróbálom, és ott sikerült is nagy nehezen megtalálnom.
Errõl jut eszembe, hogy az nagyon tetszett, hogy mindkét vasútállomáson, ahol jártam, és visszafele a repülõtéren is óriási könyváruházak vannak, nem csak olyan kis asztalkák, mint nálunk. Persze nem tudom, mekkora a választékuk, és milyen, de akkora területen biztos van színvonalas könyv is

Anna
 

1999. 06. 28