Egy üzleti tárgyalásra kellett hétfõn lemennem ,eredetileg csak vasárnap este és hétfõn délután vissza, de a légitársaságok tarifái miatt másként alakult a dolog. Szóval az úgy volt, hogy venni kellett egy repülõjegyet a fenti koordinátákkal

Luxembourgból Bolognaba. Aszongya a hölgy, hogy igy meg úgy ,meg business class , na 2200 DEM. Majd leszédültem a székrõl, hogy mennyi ?

Ennyiért New Yorkba is elmehetek kétszer, Bologna meg tõlünk csak kb. 900 km. De van másik lehetõség is, az csak 600 márka. No erre fennakadt a szemem, hogy ez a repülõ fapados, vagy vitorlázó vagy mi ? Nem a repülõ az ugyanaz, de ez hétvégi tarifa. Tehát ha ott alszok szombaton és vasárnap, akkor majdnem a negyede. Nem kellett sokáig megdumálni, akkor Bologna nekem is megér egy misét és Izabellától a dolog fennforgása miatt központi fekvésü szállodát kértem (kaptam), ahol vasárnap el lehet téblábolni, nézelõdni.

Tehát usgyi Luxembourgból Frankfurtba egy klassz kis repülõvel . Kb 20-30 fõre méretezett , de sugárhajtómûves, nagyon klassz volt. A nagy repülõk úgy szállnak fel, hogy a piloták a kellõ sebességnél felrántják a gépet, ez a pici meg szabályosan kilõtt a kifutópályáról, vagy negyed órával hamarabb is ért FFM-ba. Egy szendvicset adtak, egy pohár pezsgõvel . Frankfurtban épp a török –német meccs volt, mikor a törökök berugták a gyõztes gólt az összes melós, vécésnéni ott ugrált a folyosókon.

Nálunk elég vacak idõ volt, de mikor átértünk az Alpokon , Milano/Bergamo körül már szépen lehetett látni mindent, úgy nézett ki minden , mint egy kivilágított szõnyeg. A vacsorát itt sem vitték túlzásba , most pezsgõ-szendvics-pezsgõ volt itt a variáció, mire harmadszor töltettem volna, elvették a poharat.

Este 11-kor érkeztem Bolognába, kicsit izgultam, hogy a 100.000 lira, amit váltottam, nem lesz elég taxira, bár az Izabella szerint 45.000 lira lett volna a tarifa. Reptéri transzfer szerviz állítólag ismeretlen, dehát keményen összeszorítottam a fogam, és nyomás. Pillantás a taxistandra, mintha oldtimer találkozó lett volna. A taxisok egy csoportba hadonaszva, ordítozva tárgyaltak valamit. Végre megszánt valamelyik, egy becsületes képü öregúr, szolgálatkészen üdvözölt és beültetett egy jobb idõket is látott alfa 164-be.

Azután rövid szóáradat jött kis hatásszünettel, amire én kivágtam hogy Hotel Al Capello Rosso. Most hogy igy mindent részletesen megdumáltunk, a taxis odacsapott a lovak közé, és korát meghazudtoló sebességgel elindultunk Bologna felé.

Közben szorakoztatásul egy kis izelítõt kaptam az olasz vezetés aranyszabályaibol. Például a lámpa csak azért van, hogy az urvezetõt fölöslegesen mérgesítse. Tehat mindegy hogy mit mutat, rövid lapos pillantás jobbra-balra és nekünk mindig zöld hullám volt. A dupla záróvonalat meg nem lehet átlépni, hanem lazán a két kerék közé vesszük és a négysávos úton egy ötödik sávot nyitva járulunk hozzá a forgalom zavartalan lebonyolításához. Szapora, dudaszóval, és egy két célirányos kiordítással rendre utasítjuk az úttestre tévedt, életúnt gyalogosokat. Azután a kezünket kitartva a külsõ sávból balra fordulva megállás nélkül átcikázunk a szembejövõ forgalmon, és a remegõ lábú turistával szélesen mosolyogva közöljük, Hotel al Capello Rosso, Signore. És csak 30 ezret kért.

De komolyra forditva a szót, a taxi lelke egy számitógépes irányítás volt, tehát a fuvarokat nem mondták be URH-n , hanem egy kis képernyõn jelentek meg a központból és a koma csak megnyomta az OK gombot egy fuvarnál és már meg is volt a fuvarja a hotel után.

A szálloda egyébként nagyon csendes helyen fekszik a központban , nagyon tiszta, mindenkinek bátran ajánlhatom. A reggeli az mindenesetre kissé szokatlan, vagy 40 féle sütemény volt felsorakoztatva. Felvágottnak, sonka szalonna, tojásnak nyoma sem volt. 

No nem baj, nézzük a várost, azaz a városközpontot, mert nem kell azért a turistáskodást se tulzásba vinni. Mivel pár lépésre voltam a fõtértõl, gondoltam nézek egy csinos idegenvezetõt, aki elkalauzol. Dehát sehol nem találtam nyitott utazási irodát. No sebaj, beálltam egy német turistacsoporthoz, és ingyen megnéztem a várost. Ami az idegenforgalmi nevezetességeket kivül feltünt, hogy a bankok valóságos erõdöknek vannak kiépítve, belépõ zsiliprendszerrel, a biztoságtechnika minden vívmányával.

Kétórás gyaloglás után a San Petronio bazilikában egy misén fujtam ki magam.

Kicsit csodálkoztam, hogy a kapura ki van irva, hogy mobil telefonnal tilos a bemenet, templomban nem szokott lenni semmi érzékeny high-tech mûszer, mint a repülõn vagy a kórházakban. Szóval bágyadtan ülök a széken, hallgatom az igét eredeti olasz nyelven, egyszer csak megszólal egy telefon, azután még egy, olyan 5 perces turnusban csengettek rendületlenül. A templom akusztikája remekül felerõsítette a hangokat.

Miután kellõen kigyönyörködtem magam a templomban, megéheztem. A bolognai centrumban legalább 5 McDonalds volt, de természetesen inkább egy olasz étterembe mentem. Izabella kellõen felkészitett, mindenre el voltam szánva, fél egykor megcéloztam egy jópofa éttermet. Megyek be, nézek körül, sehol senki, egy szál vendég nincs. Kicsit meglepõdtem, gondoltam hogy ezek még biztos nincsenek nyitva. De nem baj, lesz másik. Fordulok kifelé mikor egy pincér lohol utánam, és piszkosul magyaráz. Én meg mondom neki hogy “No”. Mondhattam volna azt is hogy “si”. Erre a pincér lepõdött meg egy pillanatra, azután lesegítette a kabátomat és helyet foglaltam. A nehezén túlestünk, jöhet az étlap. Erre jött egy másik pincér, aki mint a Petõfi elszavalta angolul az étlapot. Hát mit mondjon az ember, akkor legyen a bolognai specialitás. Pincér vidáman el. Az elsõ specialitás neve az volt hogy trisz ?? . Különbözõ tészták voltak benne, meg minden egyéb. Neki is szegeztem a picérnek a kérdést: Tengeri herkentyü ??? (frutta di mare)

Nem volt valami meggyõzõ ahogy rázta a fejét, de én már akkor mindent megettem volna. Leküzdöttük. A leves volt a következõ fogás. Ezt már csípõbõl vágtam : capeletti in brodo. ( a Krisztian ugyanis az itteni olasz vendéglõkben csak ezt eszik, meg pizza Margherita-t). A pincér kicsit elcsodákozott a rengeteg szakértelmemen, és mondta hogy az aztán itt nincs.

De van másik, annak is olasz neve van, és pontosan azt hozta, amit én is akartam rendelni. No ez megnövelte az önbizalmamat, és már a fõ fogás is jött: catoletto a la Bolognese. Már elõre örültem a spagettinek, mert mifelénk a bolognai módi azt jelenti, hogy köretnek nem krumpli vagy rizs van, hanem spagetti.

Erre kihoztak egy szelet hust sajttal kirantva, meg kenyeret. Mondom a pincérnek, hogy nem jól van ez így, hát hol a köret, a saláta ? Pincér szemmel láthatóan az önérzetében sértve, el. Ja igen, és pontosan 13.10-kor, meg is néztem az órámat, egy varázsütésre benépesedett az egész vendéglõ és 5 percen belül minden asztal foglalt volt. Közben a pincér megszánt és hozott egy nagyon finom vegyes salátát, de spagettit nem, ezt megjegyeztem.

Azután már csak desszert, meg egy isteni capuccino volt hátra, pedig én nem is szeretem a kávét, de ezért visszamegyek még egyszer.

Üdv

Nagy Zoltán