Kia-ora!

Itt Auklandban csatlakoztunk a többi természetjáróhoz. (Az itteni üdvözletnek is hasonló értelmei vannak, mint ott Hawaii-ban az Aloha- hoz.)

...Évszázadokkal ezelõtt a polinéziai népek közül a Maori törzsnek sikerült egész Új Zélandig eljutni és letelepedni. Leszármazottjaik teljesen másképen fogadtak bennünket a Hawaii õslakóktól. Itt egy harci tánccal üdvözöltek minket, aminek a neve: Hakka. Félelmetes hangjukat, villogó szemüket fenyegetõen irányították felénk. Kezüket erõsen a lábukra és mellükre verve érzékeltették velünk, hogy õk valóban készek a harcra [Lásd UZ kep-1: hakka], s a tánc vége felé még a nyelvüket is kinyújtották . (Ennek az értelme az, hogy a sikeres harcukat az ellenség megevésével fejezik be!)
Nagy megkönnyebbülésünkre a tánc végen mosolyogtak - s feszült izmaink megenyhültek...
 
 

Hat ez egy teljesen más világ!

Aukland után a második szállásunk Rotorua tónál volt. Az itteni vidék tele van termálforrásokkal. Mintha egy nemrég lezajlott csatatér közepén lettunk volna. Itt-ott kibukkant egy-egy kis gõzös felhõ; mintha láthatatlan katonák lelke szállott volna fel a légbe... Valójában pedig ez csak a Föld álmos sóhajtása volt, a múltban lezajlott vulkánikus kitörések maradványaként. [Lasd UZ kep-2: sohaj]
 

Pár nap múltával tovább utaztunk Turangi-ba az ország legnagyobb tavának déli részére. Ettõl délebbre menve úgy tûnt mintha a Hold felületén járnánk. Mindenütt kisebb-nagyobb kráterek vettek minket körül, amibõl gõzök helyett iszapos bugyborékok buggyantak ki. A közeli Nemzeti parkba is elmentünk, ahol sikerült egy vulkanikus kitörés tetejét (Ruapehu, 2800 m) közelebbrõl látni.
Egy másik nap pedig elmentünk a közeli esõ-erdõbe. A sûrû erdõben a fejünk felett a szikadák állandó ciripelését lehetett hallani. Ezek a rovarok hét évig élnek a föld alatt, s talán csak hét napig élnek az erdõ lombjai között. Mivel csak a következõ generáció megteremtése az egyetlen céljuk, ez alatt a rövid idõ alatt nem esznek - még ha akarnának sem! Ugyanis száj nélkül bújnak ki a föld alól.

Ezután Wellington-ba mentünk, Új Zéland fõvárosába. Innen meg aznap átkeltünk a déli szigetre. A napi kirándulások alkalmával sikerült a Maori nép kézügyességét is megfigyelni, amikor a gyönyörû faragásokkal díszítettek kulturális házukat meglátogattuk.

St. Arnaud-tól tovább utazva délre, elérkeztünk a híres Fox jégmezõre.
Itt sikerült 50 méterre megközelíteni a gleccser végét. Az ebbõl kiáradó hideg jólesõen hûsítette a Nap erejét. Azon csodálkoztunk, hogy a pár évezredes gleccser miért nem olvadt el, annyi évek után. A válasz az volt, hogy itt nagyon sok esõ esik és a teli hónapokban az elolvadt jég nagy részét ez ismét felújítja.

A következõ nevezetes helyet Milford Sound Bay-nek hívják, ahol egy rövid hajó kiránduláson vettünk részt. A hajóról nézve láttuk a nagy hasadékot, ahol az ausztráliai és a pacifik óceáni föld kérgei egymásba ütköznek [Lasd UZ kep-3: fault].
 
 

Végül, három hét után ismét észak fele utaztunk, a Christchurch városába. Itt elbúcsúztunk a természetjáróktól és Sydney-be repültünk, ahol Zoliékkal sikerült találkoznunk. De errõl és az ausztráliai túránkról majd írok legközelebb.

Szeretettel: Imi

1999. 06. 18.