Hétfőn mentünk, délutánra megérkeztünk Tátra-Lomnicra, letettük egy kempingbe a kisbuszt (kilencen voltunk, mi négyen a gyerekekkel, meg egy házaspár és három férfiú) és felmentünk a hegyre, egy kis pihenőház mellé. (Ugyanis le volt lakatolva.)

Úgy volt a terv, hogy végig fenn leszünk, tehát viszünk magunkkal minden szükségest, és hálózsákban, bivakzsákban - sátor nélkül - éjszakázunk.

Kellemes hely volt az első megállónk, a patak 15-20 méterre. Friss hideg víz ivásra és fürdésre :)). Ez volt az első ilyen túránk, hogy "vittük a házunkat a hatunkon", így egy kicsit izgultunk, milyen, lesz, sátor nélkül sem aludtunk meg. De első éjszakánk kellemesen telt, bár éjszaka többször megnéztem a csillagokat.

Másnap reggel zsákok fel: az enyém kb. 15 kg volt, a férjemé 20 felé közelített, de a lányoké is volt 6-7 kg. Mentünk, mentünk, felfelé, enyhe emelkedőn. Tulajdonképp jobban bírtam, mint gondoltam.

Elérkeztünk a Zöld-tavi turista házhoz. Itt letettük a cuccot és lazán mentünk fel a csúcsra.
Jahnaci stit 2229 m. Na itt egy kicsit megijedtem. Itt máár rendesebb emelkedő volt, és én rendesen lihegtem, fujtattam, mint egy gőzgép. Mi lesz cuccal együtt ? Nagyon szép napos időnk volt - izzasztó, égető :). De közben patakban sem volt hiány és két kisebb tavat is magunk mögött hagytunk. Még feljebb pedig kisebb hófolton kellett átkelni. Felértünk a csúcsra, kigyönyörködtük magunkat, majd lefele. Ami legalább annyira fárasztó tud lenni, mint felfele, csak kevésbe megerőltető - nem kell fujtatni :).

Jól elfáradva értünk vissza a turistaházba, ahol megebédeltünk. Én knédlit, káposztát, húst. Imádom a knédlit. Ha Csehbe, vagy Szlovákiába megyünk, mindig ezt keresem.

Nekem ennyi elég is lett volna, de még nem volt vége a napnak. Most fel a hátizsákot és neki egy rendes emelkedőnek szerpentinekkel. Érdekes, nem lihegtem jobban, mint cucc nélkül. Úgy látszik jobban már nem lehetett :)). De sűrűn megálltam egy-egy lélegzetvételre. Szerencsére kezdett felhősödni, így könnyebb volt. Mire magunk mögött hagytuk a nyerget alattunk sűrűk voltak a felhők, időnként dörgést hallottunk. Most már lassú ereszkedés következett a következő turistaházig, a Lomnici csúcs alatt a felvonó félútjánál van.

Rövid pihenés után még tovább mentünk, hogy megtaláljuk az éjszakai táborhelyünket. Most nem sikerült olyan jó helyet találni, mint tegnap, csak egészen közel a patakhoz. Nem patakcsobogás, hanem dübörgés mellett aludtunk :)).

Sajnos reggelre szemerkélt az eső. egy csepp kedvem se volt kidugni az orromat. De rá kellett szánnom magam. Ez a nap is gyönyörű helyeken vezetett felfele :)).

A Kis Tar-patak völgye. Sajnos annyira borús volt az idő, hogy erről a szakaszról egy képünk sincs. Már jól elázva értünk fel a turistaházhoz 2000 m-re. Itt 4-5 kisebb-nagyobb tó kapcsolódik egymáshoz. Növény itt már nem nagyon van, csak a zöldes sziklak. Ha az ember ilyen környékre jut, mindig nagyon kicsinek érzi magát. Itt be kellett öltöznünk, mert a felhő, köd mellé még hideg szél is társult.

Még mindig felfelé mentünk (még 350 m szint), és a legnehezebb szakasz várt ránk. A csúcsra csak láncok segítségével lehetett feljutni, annyira meredek volt. Voltam már láncos helyeken, de ez túltett minden eddigin. Hosszú is volt, és bizony oda kellet figyelni, hova tud lépni az ember. Most egyáltalán nem hiányzott a túlsúly a hátunkon, de vissza nem lehetett fordulni ! Azért leküzdöttük ezt is.

Végre megint lefelé lehetett menni. Azt hittük hamarosan odaérünk a következő turistaházig, de csak mentünk, mentünk a kopár vidéken, a felhők között és sehol semmi. Már azt hittük, eltévedtünk - holott nem volt más út és jelzés, mikor elszenesedett romokat láttunk meg. A turistaház leégett egy vagy két hónapja, ahogy megtudtuk. De mellette máris felépítettek egy faházikót, ahol máris lehetett kapni teát, sült kolbászt, miegymást. Pedig ide nem vezet műút, mindent teherhordók hoznak fel a hegy tetejére, több mint száz kilót cipelve egyszerre.

Ezek után már csak lefelé mentünk. Az idő is kezdett jobbra fordulni, átmelegedtünk, megszáradtunk. A Nagy Tar-patak völgyében voltunk, ami tele van kisebb nagyobb vizesesekkel. A völgy aljában találtunk megfelelő táborhelyet, aminek már nagyon ideje volt.

A másnap könnyűnek látszott. Szinte szintvonalon kellett menni. De valóságban ez a szint úgy nézett ki, hogy végig emelkedett. Első nekirugaszkodásra a Sziléziai házig mentünk. Úgy volt, ott ebédelünk, de meg korán volt egy órát várni kellett volna, ezért mentünk tovább. Még ismét enyhe emelkedő.

Egy csodálatos tóhoz jutottunk fel : Batizovske plezo. Csodálatos környék, hatalmas, lapos sziklák, a tiszta vizű tó, és szikrázó napsütés. Rengetegen jöttek erre a környékre. Ezt csodálom itt Szlovákiában, mennyien járnak kirándulni, túrázni. Itthon egész évben nem találkozunk annyi turistával, mint itt egy nap alatt ! .A többi is nagyon tetszett, de ehhez a tóhoz nagyon szeretnek megint eljönni, egy kicsit lazábban, több időt tölteni itt.

De most nem lehetett sokat lazsálni, még hosszú szakasz volt hátra. A végére megérkeztünk a Poprádi-tó fölé, ami a végállomásunk volt. Már csak ez az utolsó kb. 2 km volt hátra, 500 m szintkülönbséggel. Sűrű szerpentin vezetett lefelé. Több mint egy órába telt az út lefele, az alján a turistaház várt és egy jó, kiadós vacsora. És most eltekintettünk a szabadban való éjszakázástól és patakban való fürdéstől, 50 Koronáért kaptunk helyet. Ez nem paplanos ágy volt, csak hely a padláson, ahol leteríthettük a hálózsákjainkat, viszont a zuhany teljesen igazi volt ! Nagyon jól esett a fáradt izmoknak a meleg víz.

Utolsó napra csak annyi maradt, hogy lejöjjünk a hegyről, a Poprádi-tótól a Csorba-tóig. Indulás előtt még megnéztük a Poprádi tótól nem messze a szimbolikus temetőt, ahol a sziklamászás sok halottjának van emléktáblája. ("Sima" túrista szerencsére nemigen kerülhet ide.)

Ezzel telt a múlt hét, rövid, de annál fárasztóbb szabadság volt. De megérte megnézni !

1998. augusztus 11.